Ellenzéki politikusokat minősítget kommentjeiben a siófoki tankerület vezetője

Kis-Magyarország

Mindenkinek joga van nyilvánosan véleményt mondani, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy egyes munkakörökben dolgozók magatartásáról törvény, vagy etikai kódex is rendelkezhet. Felháborodott szülőktől kaptunk olyan képernyőmentéseket, amelyek tanúsítják, hogy Gruberné Kis-Pál Andrea, a siófoki tankerület vezetője esetenként köztisztviselőhöz méltatlan megjegyzésekkel illeti a nem fideszes közéleti szereplőket.

Pedig Gruberné ezt elvileg nem tehetné. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 10§ (2) pontja szerint: „A közszolgálati tisztviselő a munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján - közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, az általa betöltött beosztás tekintélyének, a munkáltató jó hírnevének, a jó közigazgatásba vetett bizalomnak, valamint a közszolgálat céljának veszélyeztetésére.”

Ehhez képest Gruberné egy Facebook-csoportban ahhoz a beidézett Mandiner-hírhez, miszerint Márki-Zay vitára hívná Lázár Jánost, azt a megjegyzést fűzi saját profiljával, hogy „No. Az lesz az utolsó napja.”

 
Forrás: Facebook

Sokan kételkednek Siófokon abban, hogy pártatlan és részrehajlásmentes lehet a tankerületi vezető, amikor ugyanebben a Witzmann Mihály-csoportban (Witzmann a siófoki választókerület fideszes képviselője és jelöltje) a Sonline Botrány Márki-Zay siófoki látogatásán című cikkének kontextusból kiragadott idézete alá, miszerint Márki-Zay úgy fogalmazott, hogy szégyen magyarnak lenni, Gruberné megjegyezte: „A város vezetője már elérte azt a szintet, ahonnét nem lehet mélyebbre merülni…”

Nyilván más lenne a helyzet, ha más lenne a városvezető. Gruberné annak a fideszes Gruber Attilának volt a felesége, aki 2019-ben indult Siófok polgármesteri posztjáért és 42,17 százalékkal nagyon nem győzött. Gruberné 2018-ban is jelentős Facebook-aktivitással segítette volt férjét, illetve egy ismert alkalommal hivatalból is. Történt ugyanis, hogy az egyik körzeti fideszes képviselőjelölt ellenfeleként induló általános iskolai tanár (azóta képviselő) az iskola területén kívül, nyilvános parkolóban álló személygépkocsija hátsó ablaka alatt a Gruberrel szemben polgármesternek induló (majd meg is választott) Lengyel Róbert szórólapját tartotta. A „szabálysértést” körbefotózták, hivatalos irat készült, az igazgató rövid úton kézbesítette. Gruberné eljárást indított a tanár ellen, amit aztán gyorsan meg kellett szüntetni felróható magatartás hiányában, de megfélemlítésre alkalmas volt. A hír nagyon széles körben elterjedt a városban, és sokak szerint hozzájárult Gruber bukásához. Siófokon sokan eleve nehezményezték Gruberné kinevezését a tankerület élére, mert pártállami időkre hajazónak tartották, hogy a 2004 és 2012 között fideszes országgyűlési képviselő, majd ausztrál nagykövet volt feleségét közoktatási vezető pozícióba nevezik ki. 

A pártatlanság vélelmére Gruberné különösen Gyurcsány Ferenc vonatkozásában cáfol rá. A Demokratikus Koalíció elnökéről készült parlamenti felvételről megjegyzi:  „Szerintem pár feles is van a kígyózó kígyóban.” A Vadhajtások egy cikkének Gyurcsány-képe alatti Félszív most nem elég címe mellett Gruberné megjegyzi: „Hm. Úgy tűnik, a fél pohár sem volt elég.” A kormányhoz közel álló propagandaoldal egy másik cikkére, amelynek felirata: Bayer Zsolt Szabó Tímeának: a megbízóiddal fogsz eltakarodni a picsába, Gruberné fontosnak tartja kifejezni teljes egyetértését.

 
Forrás: Facebook

Hogy mennyire etikus egy tankerületi vezetőnek ilyen nyilvános megjegyzéseket tenni, annak megítéléséhez álljon itt egy idézet. A Nemzeti Pedagógus Kar Etikai Kódexe szerint a pedagógusok hitvallása: „Munkánk végzése során a gyermekek, a tanulók, a kollégák, a szülők, a fenntartó, valamint a szakmai és érdekképviseleti szervezetek jogainak és jogos érdekeinek tekintetében pártatlanul járunk el. Személyes érdekeink, pártpolitikai rokon- vagy ellenszenveink sem befolyásolják a jogszabályi és morális követelményeknek megfelelő munkavégzésünket. Munkahelyünket nem használjuk fel jogtalan előnyszerzésre, és tartózkodunk minden olyan tevékenységtől vagy állásfoglalástól, amely kétséget ébreszthetne részrehajlástól mentes és etikus munkavégzésünk iránt. Társadalmi szervezetekben, politikai mozgalmakban kifejtett tevékenységünket mindig egyértelműen elkülönítjük munkahelyi tevékenységünktől.” 

Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztérima (Emmi) Köznevelési Igazgatósági Osztályát, mi a véleményük Gruberné nyilvános politikai megnyilvánulásairól. Az Oktatási Hivatalhoz irányítottak minket, az Oktatási Hivatal pedig az Emmi-hez...

Gruberné egyébiránt nem kíméli Witzmann Mihály ellenfelét, az összellenzéki jelöltként induló jobbikos Potocskáné Körösi Anitát sem. Róla szintén Witzmann csoportjában megjegyzi: „Egy év múlva már a nevére sem fog emlékezni senki.” Más helyen ezt írja róla: „Azt is sajnálom, hogy valaha ismertem.” Más esetben azonban az oktatás színvonalát kifogásoló kommentre és a balatonszemesi iskolában észlelt munkajogi problémáról szóló bejegyzésre, valamint a tanárok nehéz anyagi helyzetéről szóló és a sztrájkkal kapcsolatos hozzászólásokra nem válaszolt.

 
Forrás: Facebook

Sok siófoki szülő jelezte, hogy a közoktatási anomáliákat, jogsértéseket, szakmai problémákat nem merik jelezni a Gruberné vezette tankerületnek, mert attól tartanak, hogy gyermekük hátrányt szenved, őket pedig „elégedetlen ellenzékiként” bélyegzik meg. Mivel a környéken magángimnázium nincs, a siófoki közoktatás helyett többen inkább egy székesfehérvári alapítványi gimnáziumba járatják gyermekeiket. Általános iskola alapítványi működtetésben csak egy van, oda óriási a túljelentkezés.

Gruberné feltűnően jó munkakapcsolatot ápol Witzmann Mihállyal, míg Lengyel Róbert polgármesterrel egyáltalán nem felhőtlen  a viszonya. A polgármester 2016-ban a tankerületi központok megalakításakor arról írt, a központ és a város közös ügyeiről, így az ingatlanok zökkenőmentes átadásának előkészítéséről, átadás-átvétellel kapcsolatos kérdésekről egyeztetett. (Akkor még nem lehetett tudni, hogy 2019-ben Gruber indul a Fidesz polgármester-jelöltjeként.) Tavaly március 17-én azonban már felrótta Grubernének feltűnő politikai megnyilvánulásait: „.. Sajnálattal konstatálom, hogy egy állami intézmény, jelesül a Siófoki Tankerületi Központ vezetője, dr. Gruberné Kis-Pál Andrea asszony is  – immár nem először – beáll a vicsorgók sorába és politikai jellegű posztok alá kommentelget. Most is ezt tette, bemásolva idézem: »Ügyes húzás, csak nyomonkövethető.« Erre pedig azt tudom visszaüzenni és akkor én is csak így, a nyilvánosság előtt, hogy egy állami intézmény vezetőjének tartózkodnia illenék az ilyen és hasonló jellegű nyilvános kinyilatkozásoktól. Mert jogilag kérdőjeles, etikailag kifogásolható és a beosztásához méltatlan is.”

Próbáltuk elérni Gruberné Kis-Pál Andreát. Kíváncsiak lettünk volna, mennyire tartja összeegyeztethetőnek tisztségével intenzív politikai kommentjeit, és nem tart-e attól, hogy ezek hatására a közoktatás pártatlanságába vetett közbizalom megingott. Csak a titkárnőjéig jutottunk, aki közölte, hogy a vezető asszony értekezletet tart, de amint vége, feltétlenül visszahív. Egészen a munkaidő leteltéig vártuk válaszát.

(Címlapképünkön: Witzmann Mihály és Gruberné Kis-Pál Andrea)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk