Varga Andrea alpolgármestert indítanák függetlenek Miskolcon Veres Pál visszalépése után
A Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület nyitott minden Miskolcért tenni akaró szervezettel való együttműködésre.
A Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület nyitott minden Miskolcért tenni akaró szervezettel való együttműködésre.
Mi volt a lófogat utáni első jármű, amivel szántottak? Melyik volt az első fülkés traktor? Hol szolgáltak a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban készült masinák? Ezt mutatja be az a régi traktorgyűjtemény, amelyet egy volt téesz lelkes vezetői és egy gépészük hozott össze a Nagykunság közepén.
Színlelt barátság, hazudott szövetség, kétszínűség, széthúzás – sorolta, mi mindent tapasztalt Miskolc polgármestereként.
Az író hiába kérte, hogy ne használják a Jadviga nevet. A tótkomlósi szervezet elnöke és egyben egyik képviselőjelöltje a Lázár János minisztériumához tartozó MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója.
Két helyszínen nagyobb mennyiségben találtak állati eredetű hulladékot bejelentés alapján a Békés megyei Pusztaföldvár külterületén. A rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indított eljárást. A településen egyedül Sonkolyos Szabolcs fideszes polgármester foglalkozik vágással és húsfeldolgozással, de kérdéseinkre hosszú ideje nem válaszol.
A pert kezdeményező civil szervezet és a helyi önkormányzat is úgy reagált a szerdai döntésre: folytatják, a Széchényiek szellemében.
Civilek igyekeznek összedobni annyi pénzt, hogy minden siófoki kivonuló mentős lábára jusson legalább egy pár munkavédelmi cipő. Az Országos Mentőszolgálat által biztosított évi 7000 forint cipőpénzből ugyanis mai árakon majd' öt évig kellene spórolni megfelelő, strapabíró lábbelire.
Az érintett területen nagyon sok a hulladék, a helyiek azt szeretnék, ha villák építése helyett visszaadnák inkább a természetnek.
Szilágyi Terézia kivitte hatodikos osztályát az államfő gyulai látogatására. Egyelőre nem világos, mikor dőlt el, hogy a kormánypárt jelöltje lesz.