Farkas Gábor, a Zeneakadémia új rektora: „Nem elefántcsonttornyot szeretnék”

Zene

A zongoraművész májusban vette át az egyetem vezetését, amely másfél évig rektor nélkül működött. Farkas Gábor célja, hogy újraéledjen a közösségi szellem, és a Zeneakadémia nyitott, modern intézménnyé váljon – részben a Távol-Kelet sikeres komolyzenei modelljei alapján.

Magyar Narancs: Először eredménytelenül zajlott a Zeneakadémia rektori pályázata, de Ön csak azután került képbe, hogy februárban ismét kiírták azt. Miért döntött úgy, hogy most pályázik?

Farkas Gábor: Még a legelső, végül sikertelen rektorválasztás idején megkeresett az elődöm, Vigh Andrea, és biztatott, hogy adjam be én is a pályázatomat. Ám akkor még úgy gondoltam, hogy ennek nincs itt az ideje; nekem nagyon jó, hogy zongorázom, koncertezem, kurzusokat tartok, utazok Ázsiában, Európában, Amerikában. Miután Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes úr átvette az irányítást másfél évre, a rektorhelyettesek is megkerestek ugyanezzel a kérdéssel. És ha másodszor hallja ugyanazt az ember, akkor jobban elgondolkodik rajta. Azt is láttam, hogy úgyszólván „anyátlan” az intézmény, lehetőségem lenne jót cselekedni.

MN: Tokióban volt professzor, öt éve pedig a Zeneakadémia billentyűs tanszékét vezeti. A tapasztalat megvan.

FG: Magam is úgy éreztem, alkalmas lennék rá, de sokáig haboztam, mert nem szerettem volna, hogy ez az előadóművészi munkám rovására menjen. Sok kérdés felmerült: tényleg ezt akarom, nem áldozok-e fel valamit? Végül arra jutottam, hogy a Zeneakadémia mindig is otthonom volt, és ez a két hivatás nem zárja ki egymást. Mindig aktívan szervező voltam versenyek, fesztiválok ügyében, és a rektori pozíció is egyfajta menedzseri szemléletet igényel, a szakmai mellett. Bár csak két hete neveztek ki, élvezem minden napját. Jó érzés, hogy részese lehetek egy lehetséges változásnak.

MN: A szenátusi szavazás első körben szoros eredményt mutatott ön és Kelemen Barnabás hegedűművész között. Ez mennyire tükrözte az akadémiai belső hangulatot? Volt megosztottság?

FG: Sejthető volt, hogy Barnabás és köztem fog eldőlni a kérdés. Őt rendkívül nagyra tartom: kiváló hegedűs, kamarazenész, jó kolléga, egyik, Vásáry Tamással közös Brahms-lemeze a mai napig kedvencem. A végső szavazás már egyértelmű különbséget mutatott. Hozzá kell tennem, hogy Barnabás volt az első, aki gratulált, amit nagyra értékelek – ha fordítva történt volna, én is ugyanígy tettem volna. Művészként hasonlóan látjuk a magyar és a nemzetközi zenei világot, a pályázataink tartalmilag rendkívül hasonlók voltak.

MN: Visszatérő kritika a Zeneakadémiával szemben, hogy az intézményben szólistaképzés zajlik, holott a legtöbb muzsikus zenekarban fog dolgozni. Ezt a kérdést a pályázatában is előveszi: van fogadókészség ennek megváltoztatására?

FG: Igen, és ez nemcsak szándék, hanem múlt héten és ma is voltak már egyeztetéseink különböző zenekarok vezetőivel és igazgatóival, többek között az Operaház minikonferenciáján is, valamint házon belül is túl vagyunk számos megbeszélésen. Mindenki nyitottan és segítőkészen állt a kérdéshez – ez is mutatja, hogy mekkora az igény a változásra. A növendékeink természetesen eddig is találkoztak zenekari anyagokkal, de a hangsúly egyértelműen a szólistakarrier felé tolódott. Pedig – különösen fúvós hangszereknél – jóval kevesebben tudnak szólistaként érvényesülni. Egy vonós esetében talán érthető az a vágyálom, hogy belőle legyen a következő Menuhin. Az ambíció fontos, de érdemes lenne már a képzés során szembesülni a pálya realitásaival is. Célunk, hogy professzionális zenekari felkészítésben részesüljenek, így ezen a téren tudatosabb és gyakorlatiasabb képzés alakuljon ki, az innováció jegyében.

MN: Ha ez ennyire nyilvánvaló probléma, miért nem változott meg korábban a gyakorlat?

FG: Ennek számos oka van. De egyet kiemelnék: az elmúlt években megváltozott a Zeneakadémia mérete és struktúrája. A nagy felújítás előtt mindössze két épületben zajlott az oktatás. Azóta jelentősen bővültünk, integráltuk a Tanárképző Intézetet, megkaptuk a Wesselényi utcai Ligeti György épületet, hozzánk került a kecskeméti Kodály Intézet, és elindultak a jazz és a népzene tanszékek, továbbá több mint kétszeresére nőtt a hallgatói létszám. Régen még könnyebb volt a szólistaképzésre koncentrálni, hiszen kisebb közösségről volt szó, ma már elkerülhetetlen feladat váltani.

 
 
Fotó: Hungaroton
 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.