Farkas Gábor, a Zeneakadémia új rektora: „Nem elefántcsonttornyot szeretnék”

Zene

A zongoraművész májusban vette át az egyetem vezetését, amely másfél évig rektor nélkül működött. Farkas Gábor célja, hogy újraéledjen a közösségi szellem, és a Zeneakadémia nyitott, modern intézménnyé váljon – részben a Távol-Kelet sikeres komolyzenei modelljei alapján.

Magyar Narancs: Először eredménytelenül zajlott a Zeneakadémia rektori pályázata, de Ön csak azután került képbe, hogy februárban ismét kiírták azt. Miért döntött úgy, hogy most pályázik?

Farkas Gábor: Még a legelső, végül sikertelen rektorválasztás idején megkeresett az elődöm, Vigh Andrea, és biztatott, hogy adjam be én is a pályázatomat. Ám akkor még úgy gondoltam, hogy ennek nincs itt az ideje; nekem nagyon jó, hogy zongorázom, koncertezem, kurzusokat tartok, utazok Ázsiában, Európában, Amerikában. Miután Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes úr átvette az irányítást másfél évre, a rektorhelyettesek is megkerestek ugyanezzel a kérdéssel. És ha másodszor hallja ugyanazt az ember, akkor jobban elgondolkodik rajta. Azt is láttam, hogy úgyszólván „anyátlan” az intézmény, lehetőségem lenne jót cselekedni.

MN: Tokióban volt professzor, öt éve pedig a Zeneakadémia billentyűs tanszékét vezeti. A tapasztalat megvan.

FG: Magam is úgy éreztem, alkalmas lennék rá, de sokáig haboztam, mert nem szerettem volna, hogy ez az előadóművészi munkám rovására menjen. Sok kérdés felmerült: tényleg ezt akarom, nem áldozok-e fel valamit? Végül arra jutottam, hogy a Zeneakadémia mindig is otthonom volt, és ez a két hivatás nem zárja ki egymást. Mindig aktívan szervező voltam versenyek, fesztiválok ügyében, és a rektori pozíció is egyfajta menedzseri szemléletet igényel, a szakmai mellett. Bár csak két hete neveztek ki, élvezem minden napját. Jó érzés, hogy részese lehetek egy lehetséges változásnak.

MN: A szenátusi szavazás első körben szoros eredményt mutatott ön és Kelemen Barnabás hegedűművész között. Ez mennyire tükrözte az akadémiai belső hangulatot? Volt megosztottság?

FG: Sejthető volt, hogy Barnabás és köztem fog eldőlni a kérdés. Őt rendkívül nagyra tartom: kiváló hegedűs, kamarazenész, jó kolléga, egyik, Vásáry Tamással közös Brahms-lemeze a mai napig kedvencem. A végső szavazás már egyértelmű különbséget mutatott. Hozzá kell tennem, hogy Barnabás volt az első, aki gratulált, amit nagyra értékelek – ha fordítva történt volna, én is ugyanígy tettem volna. Művészként hasonlóan látjuk a magyar és a nemzetközi zenei világot, a pályázataink tartalmilag rendkívül hasonlók voltak.

MN: Visszatérő kritika a Zeneakadémiával szemben, hogy az intézményben szólistaképzés zajlik, holott a legtöbb muzsikus zenekarban fog dolgozni. Ezt a kérdést a pályázatában is előveszi: van fogadókészség ennek megváltoztatására?

FG: Igen, és ez nemcsak szándék, hanem múlt héten és ma is voltak már egyeztetéseink különböző zenekarok vezetőivel és igazgatóival, többek között az Operaház minikonferenciáján is, valamint házon belül is túl vagyunk számos megbeszélésen. Mindenki nyitottan és segítőkészen állt a kérdéshez – ez is mutatja, hogy mekkora az igény a változásra. A növendékeink természetesen eddig is találkoztak zenekari anyagokkal, de a hangsúly egyértelműen a szólistakarrier felé tolódott. Pedig – különösen fúvós hangszereknél – jóval kevesebben tudnak szólistaként érvényesülni. Egy vonós esetében talán érthető az a vágyálom, hogy belőle legyen a következő Menuhin. Az ambíció fontos, de érdemes lenne már a képzés során szembesülni a pálya realitásaival is. Célunk, hogy professzionális zenekari felkészítésben részesüljenek, így ezen a téren tudatosabb és gyakorlatiasabb képzés alakuljon ki, az innováció jegyében.

MN: Ha ez ennyire nyilvánvaló probléma, miért nem változott meg korábban a gyakorlat?

FG: Ennek számos oka van. De egyet kiemelnék: az elmúlt években megváltozott a Zeneakadémia mérete és struktúrája. A nagy felújítás előtt mindössze két épületben zajlott az oktatás. Azóta jelentősen bővültünk, integráltuk a Tanárképző Intézetet, megkaptuk a Wesselényi utcai Ligeti György épületet, hozzánk került a kecskeméti Kodály Intézet, és elindultak a jazz és a népzene tanszékek, továbbá több mint kétszeresére nőtt a hallgatói létszám. Régen még könnyebb volt a szólistaképzésre koncentrálni, hiszen kisebb közösségről volt szó, ma már elkerülhetetlen feladat váltani.

 
 
Fotó: Hungaroton
 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.