Felcsúti reflexek – Beléptek Simonka György birodalmába, máris igazoltatták őket

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 19., 14:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Forgatni mentek Pusztaottlakára, de a rendőrök résen voltak!

Nyilván emlékszenek még arra a sztorira, amikor Hadházy Ákos egy német stábot kísért Felcsúton, ám a riportkészítést váratlan esemény szakította félbe: a kiérkező rendőrök igazoltatni kezdték a közterületen tartózkodó, semmiféle rendbontást nem végző személyeket, így az LMP társelnökét is.

Most valami hasonló történt Pusztaottlakán, Simonka György birodalmában. Tudniillik az RTL Klub riportere és Bod Tamás, az Együtt gyulai önkormányzati képviselője szintén rendőri igazoltatást kaptak a nyakukba, akárcsak Hadházyék. Erről frissen posztolt fénykép is tanúskodik:

false

 

A kép alá ezt írta ki Bod Tamás:

„Az RTL Klub stábjával forgatunk Pusztaottlakán, Simonka György szülőfalujában és egyszerre két rendőrautó jelent meg és éppen igazoltatnak bennünket. No comment...”

Nem ez az első párhuzam Pusztaottlaka és Felcsút közt: azt korábban épp a magyarnarancs.hu írta meg, hogy Pusztaottlaka az uniós pénzek tekintetében az egy főre jutó összegben irgalmatlanul hasít. A 2007–2014-es európai uniós ciklusban a felzárkóztatásra szánt pénzből Simonka György faluja évente 107 millió forintot hívott le átlagosan, „ami azt jelenti, hogy az egy főre jutó évi támogatás 299 ezer 619 forintra jön ki (…), ez majdnem háromszor annyi, amennyit az interaktív térkép alapján Mészáros Lőrinc faluja tudhat magáénak (104 ezer/fő). Ráadásul, ha a Békés megyei település szomszédjait nézzük, nem túl rózsás a helyzet: Medgyesegyháza harmadannyi, Csabaszabadi tizenhatszor, Szabadkígyós is nagyjából ennyivel kevesebb uniós támogatáshoz jutott az elmúlt hét évben. Újkígyóson az évi támogatás 253 millióra jön ki, viszont ez majdnem egy ötezer fős település, azaz 48 ezer forint körül van az éves támogatás. Medgyesbodzás járt a legrosszabbul, a faluban az egy főre számolt összeg mindösszesen 2527 forint, tehát Pusztaottlakán 118-szor több pénznek örülhettek.”

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 19., 14:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    ÖregParaszt
    2017. szeptember 21., csütörtök 10:40
    A történettel kapcsolatban az orosházi Fidesz osztotta meg Galló Ferenc Facebook bejegyzését.

    Íme:
    "SZÓLJATOK MINDENKINEK: HARCOLUNK!

    A mai napon Bod Tamás egy törpe párt gyulai elnöke az RTL Klub SOROS által fizetett médiamunkásaival együtt, (csak hogy mutogassa magát a médiában) Dél-Békésben somfordált.

    SOROS utasítására nem csak a fővárosban, hanem már vidéken is mozognak a helyi bábok.
    A szándékuk egyértelmű, újabb aljas támadást készülnek indítani ellenünk, és a Dél-Békési fejlesztések ellen!
    Felháborító, hogy a hazugságok mellett már törvénytelen eszközöktől sem riadnak vissza.

    A mai konkrét ügyben a rendőrségi bejelentést megtettem, a szükséges jogi lépéseket is meg fogom tenni.

    SZÓLJATOK MINDENKINEK: HARCOLUNK!"

    Igaza van a Fidesz vezérkarának mikor mocskos kampányról, túlfűtött indulatokról beszélt. Ezt a hangnemet teszi sajátjává a Dél-Békési Fidesz is.
    Felmerül bennem, hogy ez az arrogáns hangnem, csak a politikai meggyőződés miatt van, vagy van más, esetleg anyagiasult oka is.
    Pár kattintás, és megtalálható az interneten a válasz.
    Így élünk mi itt Békés Megyében.
    Üdvözlettel: Öreg Paraszt
  2. 4
    bétom
    2017. szeptember 20., szerda 09:24
    De jó, hogy minden tetűnek saját rendőrsége van!
  3. 3
    rworse
    2017. szeptember 19., kedd 20:44
    - Má' ez eleve milyen hülyeség, Margit, hogy valaki Pusztaottlakán lakik. Az ilyen, ha megkérdezik, hogy hol lakik, kénytelen azt mondani, hogy "Itt lakom Ottlakán." - na ez má' eleve milyen hülyeség a Margit. Nooormáális? Most akkó itt vagy ott? Döntse már el kérem, mer ez így hülyesééég!
    Na meg hogy Puszta?! Hát a pusztába nem lakik senki, Margit! A pusztába nincs más, csak a síró homok!
    - Az sívó homok, Pityu...
    - Maaargiit! Margit! Eddig és netovább! A kisgyerek is meg felsívik éjszaka, és akkó fel kell kelni hozzá? És akkó a Simonka György se Simonka, hanem Sivonka?!
    - Mé', talán Sironka? Az se jobb!
    - E' igaz, Margit, de akkó is maraggyá csendben, Má' az is milyen hülyeség, hogy Simonka György! Maaargiit! Há' ez hülyeség! Most akkó Simon vagy György? Vagy ha Simonka, akkó mé' nem Györgyike?! Gondoljá' bele Margit a csökött agyaddal, mer' avvan neked, hogy az hogy nézne ki, hogy Simonka Györgyike?
    - De Pityu, a Simonka a vezetékneve!
    - Maaargiit! E' megin' hülyesééég! A vezeték neve? Hát a vezeték neve Barátság, meg Déli Áramlat, nem Simonka! Há' hogy nézne ki az, hogy Simonka kőolajvezeték? Há' nem? Há' de.
    - De Pityu, a kőolaj nem vezeték, hanem folyadék!
    - Maaargiit! Hogy hogy kő olaj? Há' má' hogyne kőne olaj, há' minek asztat kérdezni? Vagy aszt akarod mondani, hogy a kő olaj és folyadék?! Na de a kő nem folyik, Maaargiit! Hát a kő az szilááárd!
    - Nem, a Szilárd az Németh! Csepeli!
    - Maaargit, a Csepeli az György! Tehát a György nem a Simonka!
    - Akkor mi a Simonka?
    - A lyuk a popsimonka! Höhöhh. Maargit. Keresett a Simonka. Höhöhh.
    - Fú, de hülye vagy te Pityu!
    - Mé', csak aszt mondom, hogy keresett a Simonka. Jó sokat. Pusztán ott lakván. Höhöhh.

  4. 2
    tiszapolgári
    2017. szeptember 19., kedd 16:49
    A szarakodás helyett jobb lenne bevezetni az országos stoprendszert, ami olyan, mint a Szovjetunióban volt, Pusztaottlakára csak a pusztaottlakaiak mehessenek, a Hortobágyra csak a hortobágyiak stb.
    Aki nem fér a bőrébe, menjen el külügyminiszternek, akkor annyit utazhat, hogy belehülyül.
  5. 1
    rworse
    2017. szeptember 19., kedd 16:39
    Szolgálunk és védünk. Na de nem mindegy, kit és mit!

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs
Légy tudósítónk! Jelentkezés

Politika

még több Politika...