Idén 850 millió megy Debrecen költségvetéséből a magániskolára, ahová a polgármester gyereke is jár

  • narancs.hu
  • 2023. június 17.

Kis-Magyarország

Az 2019-ben négymilliárd forint közpénzből épült intézménybe főként a Debrecenbe települt külföldi cégek gyerekei járnak.

Egy óvodás után évente 3,2 millió, egy elsős vagy másodikos kisdiák után 3,9 millió, egy 6-tól 10-ik osztályba járóért közel négy és félmillió forintot, míg egy 11-es vagy 12-es tanulóért már mintegy 6 millió forintot kell leróniuk a szülőknek a 2023-2024-es tanévben, ha a néhány évvel ezelőtt alapított Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) kötelékében szeretnék látni gyermeküket – tudta meg a Népszava. Nagyjából átlagolva a tandíjat, a jelenlegi árakon számolva közel 70 millió forintba kerül az angol nyelvű, és immár nemzetközileg is akkreditált képzés, ha az óvodától egészen az érettségéig ide jár egy gyerek.

"A fideszes debreceni önkormányzat továbbra is számolatlanul önti a pénzt az elitgyerekeknek szánt kiváltságos oktatásba, miközben a város iskoláit hagyják lepukkanni, sőt, az állam leállított oktatási célú beruházásokat, köztük két debreceni egyetemi épület felújítását' – mondta a Népszavának Varga Zoltán, a DK térségi országgyűlési képviselője. Szavai szerint az idei városi költségvetésben 850 millió forintot különítettek el az ISD finanszírozására. Ezt az összeget Papp László fideszes debreceni polgármester a Népszavának adott rövid interjúban személyesen is megerősítette azt követően, hogy az intézményben Tom McLean igazgató a városvezető, valamint tanárok és diákok társaságában a sajtónak ünnepélyesen bejelentette: elnyerték az International Baccalaureate középiskolai programjának akkreditációját.

– Az állam is költ a saját fenntartású oktatási intézményeire, miért ne tehetné ezt a város is – indokolta a lapnak a város fideszes vezetője, hogy

az idei évben 850 millió, korábban pedig évente átlagosan 500-500 millió forinttal támogatták büdzséjükből a nemzetközi iskolát – ahová egyébként a polgármester lánya is jár, írja a Népszava.

A polgármester hozzátette: igény merült fel egy bentlakásos kollégium megépítésére is az iskola területén, így lehetséges lesz az „országos hatósugarú” beiskolázás. Az épület tervezése jövőre kezdődhet el, de hogy mennyibe kerül majd ez a beruházás, arról még nem tudott adatokat.

A 7000 négyzetméteres, Debrecen pallagi városrészében egy öt hektáros területen található, 2019-ben négymilliárd forint közpénzből épült intézményben jelenleg három igazgató és negyven pedagógus dolgozik. Az épületet hatszáz diák befogadására tervezték – tudta meg a Népszava a helyszínen.

A mostani létszám szeptembertől újabb 60 fővel bővül, ennyien jelentkeztek újonnan az intézménybe. Ők főként alsó tagozatosak, és sok köztük a török, dél-koreai és kínai tanuló. Ezt a polgármester a Népszavának azzal indokolta, hogy egyrészt török vendégmunkások dolgoznak a BMW építkezésen és a CATL kínai akkumulátorgyár előkészítésén, másrészt a már idetelepült gyárak vezetőinek gyerekei is a beiratkozottak között vannak. Szerinte jövőre, amikor a német autókonszern elkezdi a próbaüzemét, s megjelennek nagyobb arányban a középvezetők, mérnökök, az ő gyerekeikkel bővülhet a létszám.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.