Kezdődik a Boldog-per, de ez csak egy Jász-Nagykun-Szolnok megye zűrös ügyeiből

Kis-Magyarország

Jász-Nagykun-Szolnok megye Boldog István birodalmaként híresült el, de az utóbbi időben több más korrupciógyanús ügy is a felszínre került. Lehet belőlük bőven. Csak néhány példa arra, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Ma kezdődik a Boldog István fideszes országgyűlési képviselő pere a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es, törökszentmiklósi központú választókerület képviselőjét.

Boldog István és társai ellen tavaly emeltek vádat vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben több embert is letartóztattak, köztük a Boldog jobbkezének tartott Fehér Petrát, aki korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt, Azóta olyan részletek is kiderültek, mint hogy nejlonszatyorban kapta a kenőpénzt több közvetítőn át, amiből utána Ausztriában vásárolt öltönyöket. 

Hadházy Ákos korábban úgy fogalmazott, hogy Boldog István ellen azért folyik nyomozás, mert a választókörzetében "több polgármester is fellázadt az ocsmány rendszer ellen", mert Boldog azzal zsarolta őket, hogy csak akkor kapnak uniós pénzt, ha az általa előírt cégek fogják végezni a munkát. 

Boldog esetéről rengeteg cikk született, de az alföldi megyében az utóbbi időben több más korrupciógyanús ügy is napfényre került. 

Trükközés mezőgazdasági cégekkel

Az egyik, a megyét érintő ügy Nagy Jánosé, aki az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára volt. Nagy és társai ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás, Polt Péter legfőbb ügyész áprilisban arról tájékoztatta Csárdi Antal LMP-s képviselőt, hogy már négy gyanúsítottja van az ügynek, írta meg a Telex

Az ügy egyik "főszereplője" a Taby-Agro Kft. A Heves megyei Atkárra bejegyzett cégben az államtitkáron kívül Bozsó Szilárd, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőtelek ősszel lemondott önkormányzati képviselője, Veres Nándor, a szintén Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörű volt polgármestere és Wyszoczky Ferenc, törökszentmiklósi állatorvos, a helyi fociklub elnöke volt érdekelt.

Utóbbi hárman több más mezőgazdasági cégben is érintettek, cégeik közé tartozik többek között a Wild-Farm Kft., Agro-Szentgyörgy Kft., Yas-Coop Kft., Agrocsibe 2000 Kft., Küry-Farm Kft., Anseris Kft. Túzok-Föld Kft., Doba-Agro Kft., Alcsifarm Kft. és a Királyföld Kft. 

Ezek közül kettő, a Wild-Farm és Küry-Farm tavaly ősszel Kőteleken és Csataszögön még beruházás megvalósításában gondolkodott: a Wild-Farm Csataszögön a volt ekegyárban baromfivágóhidat és -feldolgozó üzemet kívánt létrehozni többszáz millió forint támogatásból. Ennek érdekében módosították a településrendezési tervet is

Kőteleken szarvasmarhatelepet álmodott meg a Küry-Farm – amely idén június közepétől a hangzatosabb nevű Stallmeister Investment Kft. néven fut, de tavaly október óta Bozsó Szilárd egyszemélyi tulajdonában van –, a kőteleki képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve szerint viszont a telepet 

olyan területen kívánták létrehozni, amely a Megyei Területrendezési Terv szerint "az ökológiai hálózat része, magterület", de a Hortobágyi Nemzeti Park és a településrendezési terv szerint is "természeti terület". 

A megvalósítás érdekében a kőteleki önkormányzat kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a leendő telep helyét úgy, hogy a testület tagja volt a cég résztulajdonosa, Bozsó Szilárd is.  

A lakosok mindkét településen örülnek a beruházásoknak, de attól is tartanak, mi lesz, ha ezek valamiért meghiúsulnak. Megkérdeztük mindkét érintett önkormányzatot, hogy mit tudnak, a Nagy-ügyben lévők ellen folyó eljárás befolyásolja-e a beruházások megvalósítását. A csataszögi önkormányzat érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy "a településnek továbbra is fontos, hogy megvalósuljon a munkahelyteremtő beruházás. Nincs tudomásunk arról, hogy bármilyen akadálya lenne az építkezésnek." 

Kőtelek polgármestere, Lovász Tibor azt mondta, maga nem is tudott Bozsóék ügyéről, de a testület úgy határozott, hogy ha meglesz a Hortobágyi Nemzeti Parktól az engedély, akkor támogatják a beruházást. Hogy megkapta-e már a cég papírokat, a polgármester nem tudta megmondani, mert a hivatalt nem értesítették. Bozsót egyébként két hónapja nem is látta, ami informátorunk szerint azért lehet érdekes, mert egy kis faluról van szó, ráadásul Lovász és Bozsó állítólag jó barátok. 

Kedden ráadásul az ügyészség vádat emelt Nagy János menesztett helyettes államtitkárral és három társával szemben, azt írták, "2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és egy helyettes államtitkár abban állapodtak meg, hogy a hivatalos személy segítséget nyújt a vállalkozónak", a helyettes államtitkár pedig vállalta, hogy kapcsolatainak felhasználásával

"a cégcsoport által már üzemeltetett és egy tervezett mezőgazdasági vállalkozást a szükséges állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében támogatja".

Nagy az ügyészség közlése szerint cserébe az újonnan létrehozott cég 5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg - a vonatkozó cég volt a Taby-Agro, a cégcsoporthoz tartozó többi pedig Bozsóék más cégei. 

Nagy emellett egy tanulmány elkészítésére kiírt pályázattal is csalt, az ügyészség közlése szerint valódi verseny nélkül, a helyettes államtitkár által előre meghatározott nyertes cég helyett egy osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna, a vállalkozónak kifizetendő 10 milliót pedig hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötésre végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással nem került sor, a kiírt pályázatot visszavonták. 

Szobor, fenyegetés, korrupció?

A Szolnokkal szomszédos Rákóczifalva fideszes volt polgármestere, Kósa Lajos januárban még azzal került be a hírekbe, hogy Juhász Péter előtt egy videóban leleplezte a település Rákóczi-szobrának különös történetét. Ennek lényege, hogy egy NER-közeli szobrász, Kligl Sándor önként bejelentkezett, hogy megcsinálja a szobrot, amelyhez a párja, az Emmi-államtitkár Lengyel Györgyi ígért pénzt, de az nem érkezett meg, végül pedig a környékbeli fideszes vezetők, Kállai Mária képviselő és Szalay Ferenc szolnoki polgármester próbáltak különböző módokon hatni Kósára, hogy fizessen. 

Kósa azt is mondta, hogy

meg is fenyegették, hogy ha nem fizeti ki a szobrot, csődbe fog menni a város.

Az állításai miatt Kállai, Szalay és Lengyel is feljelentést tett ellene, most pedig a Blikk arról írt, hogy a rákóczifalvai Kósa Lajosnak egy büntetőeljárásban is tisztáznia magát. 

A lap értesülései szerint a volt polgármestert a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) idén január 21-én gyanúsítottként hallgatták ki üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt, a NAV szerint ugyanis több támogatás összegének egy jelentős részét nem a meghatározott céloknak megfelelően használták fel. 

A lap bennfentes forrása szerint a megye 1. választókörzetének fideszes vezetése úgy látta, hogy Rákóczifalvára jelentős pályázati forrásokat irányítva meghatározott cégek és személyek jelentős haszonra tehetnek szert. Ez azonban a város kárára vált volna, az ügy pedig szintén felveti a korrupció gyanúját.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet. De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.