Amellett, hogy a 19 éves József Attilát, Juhász Gyulát és Móra Ferencet együtt látjuk rajta, a trianoni határhúzás utáni emberi viszonyok érdekes dokumentuma is az a kép, amelynek zselatinos üvegnegatívját a makói József Attila Múzeum őrzi. A felvételt 1924. szeptember 18-án, a makói színház előtt készítette Homonnay Nándor fényképész. Az alsó sorban Juhász Gyula és Móra Ferenc mellett Réti Ödön író, festő, rajztanár látható, aki 1919-ben költözött Aradról Szegedre. A kép abból az alkalomból készült, hogy Móra Ferenc, Juhász Gyula és Réti Ödön egy-egy darabját egyszerre mutatta be a makói színház.
A szerzők mögött Espersit János ügyvéd, művészeti mecénás áll, mellette pártfogoltja, barátja, József Attila, majd Károlyi Lajos festőművész és Vertán Endre. Aki szintén lelkes támogatója volt a művészeknek, elnöke lett az atlétikai klubnak, az önkéntes tűzoltóknak – mégsem ezért neveztek el róla egy egész városrészt.
| ||
És jöttek a menekültek
Makó a trianoni békeszerződés után az ország délkeleti szélén találta magát, sok településhez, így Gyulához hasonlóan kis híján Romániához került. Ahogy Baja majdnem a Szerb-Szlovén-Horvát Királysághoz.
A város gazdasága elveszítette bánsági és erdélyi piacait, ugyanakkor lélekszáma csúcsot ért el, 37 ezer fő fölé emelkedett az elcsatolt területekről érkezett menekültek révén. Érkeztek a városba az új határokon túlról értelmiségiek is. Így például József Attila gimnáziumi osztályfőnöke, a székely apától, örmény anyától a Szeben megyei Erzsébetvárosban született Eperjessy Kálmán. De jöttek szép számban kétkezi munkások is.
A Vertán-negyed
A fotón látható Vertán Endre is gyergyószentmiklósi örmény család fia. Ám ő már 1908-ban Makón élt és dolgozott, mint a Makói Újság gyakornoka, később a Makói Hírlap szerkesztője. Harcolt a világháborúban, golyót kapott a vállába. Negyvenéves ezen a fotón. Ekkor már vezető köztisztviselő a beszédes nevű Arad-Csanád-Torontál Közigazgatásilag Egyelőre Egyesített Vármegyék szervezetében.
Azt nem tudjuk, mi volt a véleménye az ideiglenes állapotról, azért viszont dokumentáltan sokat tett, hogy a trianoni döntés okozta emberi problémák az adott lehetőségek között megoldódjanak. Megyei főjegyzőként az ő irányítása és noszogatása mellett 1927-ben és 28-ban Makó korábbi kiskertes övezetében – ezerhétszáz kerttulajdonos parcelláit kisajátítva – 396 portát mértek ki, és építettek rájuk házakat. Kétezer embernek lett itt otthona, úgy, hogy egy lakásépítő szövetkezet 200-1500 pengőnyi kölcsönt adott a majdani tulajdonosoknak, akik a második világháború végéig törlesztettek.
| ||
Minél kevesebb papírmunka legyen
„Ő végezte az adminisztrációt, a mérést, gyakorlatilag minden feladatot, a fizikai munkán kívül. Hivatalnok létére ahol lehetett, csökkentette a papírmunkát, hogy ne lassuljon le a folyamat. Itt kezdte a napját, ebédszünetben ide jött, és délután is ide vezetett az útja, ha napközben más dolga is volt a hivatalban. Ez nem csak a munkája, a szenvedélye is volt” – mondja Gáspár Sándor, a városrész önkormányzati képviselője, aki nagymamájától hallott annakidején arról, hogyan lett itt rövid idő alatt sok szegény embernek – nem csak határon túliaknak – háza, portája.
A városrész utcáinak – a menekültek iránti figyelmességből – az elcsatolt vidékekről választottak neveket. Makónak addig is volt Aradi utcája, amely az Arad felé vezető országútra csatlakozik. Akkortól lett Kassai, Kolozsvári, Brassói, Késmárki, Fiumei, Temesvári, Adriai, valamint Tátra, Vaskapu, Hargita és Székely utcája, egy tömbben.
Az utcaneveken túl egyébként semmi sem utal itt a Nagy-Magyarországra. A porták egyformák, szerény méretűek, az utcák viszonylag szűkek, nem tanácsos száguldozni. A csapadékvíz-elvezetőket betonelemekkel kell bélelni, hogy be ne szakadjon a szélük, helyenként olyan keskenyek. Az eredeti, kicsi házak zöme most is megvan, nagy részük a lehetőségekhez képest jó karban.
Kicserélt nyílászárók, kőporos vakolat, itt-ott gipszdíszítések tűnnek föl. A legtöbb ház előtt virág, többnyire rózsa, meggy- és cseresznyefák – olyat is láttunk, amit most föntről zöld hálóval borítottak le, hogy ne férjenek a gyümölcshöz a seregélyek. A Fiumei utca egyik végénél tenger hullámzik, gabonából. Ott a város széle.
El akarták felejteni, nem sikerült
Vertán Endre 1934-ben halt meg, nagyon sokan voltak a temetésén. A második világháború után hivatalosan elfelejtették, a róla elnevezett utcát Munkás utcára keresztelték át. A városrész, mint közösség, az ezredforduló után talált igazán magára. „Vásárhelyen dolgoztam, ott láttam, milyen összejöveteleket rendeznek a városrészekben, ennek a mintájára szerveztünk Vertán-telepi napot. Ezekre egy időben el tudtak jönni Vertán Endre unokái is, már mindketten idős emberek” – mondja Gáspár Sándor, aki a rendszerváltás óta képviselője a városrésznek.
| ||
Az első, 2003-as Vertán-telepi napon a nyugdíjasklub falán emléktáblát állított az önkormányzat „a szegények barátjának”, 2014-ben pedig, Vertán Endre születésének 130., halálának 80. évfordulóján a Kassai utcai óvodánál kőrisfát ültettek a tiszteletére.
„A szüleim nem beszéltek arról, miért ez a neve az utcánknak. Az pedig, hogy itt a határ túloldaláról ide települt emberek is laknak, nem volt téma soha” – emlékezik gyerekkorára egy ötven körüli helybeli iparos. „Azóta többször is jártunk határon túli vidékeken. Megnéztük azt a helyet is, ahol át lehet lépni a Marost, annyira vékonyka még. Mert hát a folyó itt Makó mellett már egészen más.”
(Címlapfotónkon: Az alsó sorban Juhász Gyula és Móra Ferenc mellett Réti Ödön író, festő, rajztanár látható, mögöttük Espersit János ügyvéd, művészeti mecénás, pártfogoltja, József Attila, Károlyi Lajos festőművész és Vertán Endre látható. A felvétel forrása: a makói József Attia Múzeum.)
