Napirendre sem merte venni a Fidesz Simonka embereinek visszahívását

  • B. T.
  • 2018. december 21.

Kis-Magyarország

Azzal „hárították” az ellenzék akcióját a fideszesek a békési megyegyűlésben, hogy napirendre sem vették Simonka embereinek visszahívását bizottsági posztjukról. Kérdés, szabályosan-e?

Rendkívüli megyegyűlést hívtak össze az ellenzéki pártok Békésben, hogy visszahívják Simonka György fideszes országgyűlési képviselő embereit a területfejlesztési bizottságból.

Szerintük a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított parlamenti képviselő és körei nagyon rossz fényt vetnek a térségre, ezért lépni kell. Ez egyébként a Jobbik, az MSZP és a DK közös akciója volt.

Ülésezik a megye: védik Simonka embereit

Ülésezik a megye: védik Simonka embereit

 

 

Csakhogy Simonka tevékenysége miatt hiába megosztott a Viharsarokban a Fidesz, a párt összezár, esély sincs arra, hogy az ellenzéki kezdeményezést néhány fideszes támogathatja. Ezt már csütörtökön világossá tette a Narancs.hu-nak adott interjújában a térség befolyásos politikusa, Takács Ferenc, a párt tótkomlósi elnöke, Orbán Viktor böllére.

Békés megyei fideszes vezető a botrányokról: Most is haragszom Simonkára, de...

A Békés megyei közgyűlésben pénteken az ellenzék vissza akarja hívni Simonka embereit. Ez nem fog sikerülni. A viharsarki ellenzék megyegyűlésbe delegált pártjai rendkívüli ülést kezdeményeztek, s mivel megvolt a kellő számú támogató képviselő, így a fideszes elnök péntekre összehívta a Békés megyei közgyűlést. Simonka két emberét szeretnék visszahívni a területfejlesztési bizottságból.

A Békés megyei közgyűlés péntek délelőtti rendkívüli ülésén a 18 képviselőből 15-en megjelentek, így a határozatképesség megvolt. Némiképp váratlan húzásként Zalai Mihály, a megyegyűlés elnöke a meghívóban feltüntetett két napirendi pont közül csak a Békés megye öntözésfejlesztési tervét javasolta megtárgyalni.

Rövid politikai és ügyrendi vita után viszont úgy szavaztatta meg a testületet, hogy az eredeti előterjesztést nem is tette fel voksolásra. A Narancs.hu-nak nyilatkozó ellenzékiek, Árgyelán György (DK), Samu Tamás Gergő (Jobbik), Gajdos Attila (Jobbik) és Pluhár László (MSZP) elmondták, ez megítélésük szerint szabálytalan volt, és emiatt várhatóan a törvényességi felügyeletet ellátó Békés megyei kormányhivatalhoz fordulnak.

false

 

Pluhár önkényesnek és aggályosnak nevezte Zalai lépését. Hozzátette: a napirend tárgyalásában a fideszes többség érvényesíteni tudta volna akaratát. Igaz, akkor valódi vita alakulhatott volna ki arról, hogyan történhetett meg, hogy egy Békés megyei kormánypárti politikust 1,4 milliárd forintos károkozás mellett nagyon súlyos gazdasági bűncselekményekkel gyanúsít meg a Legfőbb Ügyészség, majd ennek nyomán a törvényhozás felfüggeszti mentelmi jogát. Az pedig nyilvánvaló mondja sok viharsarki politikus is, hogy Simonka nem nem egyedül követhette el azokat a bűncselekményeket, amelyekkel gyanúsítják.

A pók hálója: hogyan működtette hűbéri rendszerét Simonka?

Bizonytalanná vált annak a 450 milliós projektnek a sorsa, amelynek keretében az ország egyik legszegényebb régiójában fekvő Medgyesegyházán létesülne ipari park. Igaz, a Legfőbb Ügyészség célkeresztjébe került Simonka György eddigi pályáját ismerve a település sok jóra amúgy sem számíthatott volna.

Még ezt megelőzően Zalai – aki a Fidesz Békés megyei szervezetén belül egyértelműen a Simonka-féle szárnyhoz tartozik – úgy érvelt, hogy teljesen indokolatlan és nevetséges lenne visszahívni a megyegyűlés területfejlesztési bizottságából Ruck Mártont és Szegedi Balázst, mert semmi gyanú nem merült fel munkájukkal kapcsolatban. Hozzátette, ha lenne is rá ok, akkor is ezt csak ő kezdeményezhetné. Ezt követően az ellenzék pocskondiázásába kezdett, majd gyorsan leszavaztatta az eredetivel szembeni általa javasolt napirendet. Ezt mind a 10 jelenlévő fideszes támogatta, míg az ellenzék egységesen ellene voksolt. Ez 5 szavazatot jelentett.

Az élés szócsata után nem tűnt túl hitelesnek, ahogy a kormánypárti és ellenzéki politikusok boldog ünnepeket kívánva búcsúztak egymástól.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.