A pók visszabontja hálóját – Simonka és a medgyesegyházi ipari park 2.

Kis-Magyarország

A térség kiskirályának meggyanúsításával dől összefele a kiépített rendszer is.

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésével és bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatti meggyanúsításával párhuzamosan a hozzá közel álló cégek leválnak a medgyesegyházi ipari parkról. A pók eddig szőtte, most pedig, úgy fest, visszabontja hálóját.

A Medgyesegyházi Ipari Park Kft. életre hívása sikertörténetnek indult. A medgyesegyházi önkormányzat, a Mentor Menedzsment Kft. és a Paprikakert TÉSZ Kft. konzorciumi tagságával létrejött gazdasági társaság 2016 májusában alakult meg, és néhány hónap múlva egy 8 hektáros ipari park megvalósítására pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül. A brüsszeli forrásokat a Békés Megyei Önkormányzat osztotta, mégpedig úgy, hogy a területfejlesztési bizottság előterjesztése került a közgyűlés elé. Ment minden, mint a karikacsapás. Alig egy évvel később, 2017 nyarán a viharsarki kisváros ipari parkjának vezetői már alá is írták a 450 millió forint vissza nem térítendő összegről szóló támogatási szerződést az irányító hatósággal.

Hogy kikből állt a Medgyesegyházi Ipari Park Kft. konzorciuma, és milyen módon köthetők a tegnap még a dél-békési térség korlátlan urának számító Simonka Györgyhöz, arról korábban résztelesen beszámoltunk. Most legyen elég annyi, hogy a 9 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Paprikakert TÉSZ Kft.-ben korábban résztulajdonos volt Simonka, de befolyása meghatározó volt az 508 tulajdonost magában foglaló cégben. Ki szállt volna szembe a társaságon belül a térség teljhatalmú urával? A konzorcium 40 százalékban azé a Mentor Menedzsment Kft.-é, amelynek egyik tulajdonosa a Simonka ügyleteiben nagyon sokszor feltűnő unokahúg, Tóth Renáta és egyik legközelebbi bizalmasa, Baráth Richárd. A konzorcium többségi, 51 százalékos tulajdonosa pedig az a medgyesegyházi önkormányzat, amelynek polgármestere, Nagy Béla, korábbi vezető Békés megyei SZDSZ-es politikus régóta Simonka emberének számít.

Az elsüllyedő cég új projektje

Ahogy arról beszámoltunk, az a Békés Megyei Képviselő-testület döntött korábban a TOP-os források elosztásáról, amely nem csupán fideszes többségű, de mindenütt Simonka emberei töltik be a vezető posztokat. Ezt a 450 milliós pályázatot vakon szavazta meg 2017-ben a békési megyegyűlés területfejlesztési bizottsága: egyetlen nap alatt, csupán a beadott pályázatok címei alapján, döntöttek 400 projektről és a 18,3 milliárd forintról. A szakbizottság elnöke az a Ruck Márton volt, aki korábban Simonka egyik cégénél a politikus beosztottja volt.

Hogy a Paprikakert TÉSZ Kft. mit keresett a Medgyesegyházi Ipari Park Kft.-ben, nehéz megérteni; már túl azon, hogy szorosan köthető Simonkához. A 2009-ban alapított és hosszú évek óta kényszertörlés alatt álló gazdasági társaság a céginformációs rendszer szerint a legutolsó pénzügyi beszámolóját 2015. december 31-én jegyezte. Amikor 2016 májusában belépett tulajdonostársként az ipari park megvalósításába, közel tucatnyi végrehajtás folyt ellene a felhalmozott adósságok és kifizetetlen számlák miatt. 2017 nyarán, amikor a konzorcium megkötötte a magyar irányító hatósággal a támogatási szerződést, felszámolás alatt volt. Erre a szakadék szélén táncoló, majd oda bezuhanó tulajdonostársra miért volt szükség az ipari park megvalósítási projektjében? A másik két konzorciumi tag mit nem tudott a közel félmilliárdos vissza nem térítendő támogatású projekt kapcsán az elsüllyedő cégről? A helyzet a kényszerfelszámolás miatt egy idő után tarthatatlanná vált, ezért a Paprikakert TÉSZ Kft. 9 százalékos tulajdonrészét a Mentor Menedzsment vette meg. (A Paprikakert TÉSZ Kft.-től 760 millió forintot kér vissza a magyar költségvetés, 500 milliót Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és 277 milliós EU-s támogatást kell/kellene visszafizetnie a Szegedi Vadasparkban zátonyra futott kalandpark miatt.)

A Paprikakert TÉSZ Kft. az egyik főszereplője a kormánypárti politikus ellen is indított büntetőeljárásnak. Ennek lényege: Simonka már országgyűlési képviselősége előtt tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg a termelői és értékesítési szövetkezetek előtt. Ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, amely a beruházások megvalósítása során egymással összehangoltan európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jut.

A kiugrott cég árbevétele 99 százalékkal csökkent

Arra egyelőre nincs válasz, miért a Mentor Menedzsment Kft., és miért nem a medgyesegyházi önkormányzat vásárolta meg a kényszerből kiugró Paprikakert TÉSZ Kft. tulajdonrészét. A logikus válasz az volna, mert erre a kft.-nek voltak likvid forrásai. Ám a cégadatokat böngészve aligha vonható le az a következtetés, hogy a Mentor Menedzsment biztos lábakon álló, stabil cég volna. Korábban Nagy Béla medgyesegyházi polgármester azzal indokolta a cég bevonását, hogy rendelkezésre álló szabad forrásaival majd az finanszírozza annak a 8 hektár földnek a földművelési ágból történő kivonását és földhivatali bejegyzését, ahol majd az ipari park működni fog. Ennek a költsége 37,2 millió forint. A Mentor Menedzsment azt vállalta, hogy 2018. november 30-ig ennek a pénzügyi kötelezettségnek eleget tesz. Ehelyett november 8-án – nem sokkal Simonka mentelmi jogának felfüggesztése után és közvetlenül a képviselő meggyanúsítása előtt –  hivatalos levélben fordult a medgyesegyházi önkormányzathoz, hogy kilép az ipari parkot megvalósítandó cégből. Így abban már csak a település maradt benne.

A Mentor Menedzsment Kft. 2015-ben volt a csúcson. Három évvel ezelőtti árbevétele elérte az 1,3 milliárd forintot, míg adózás utáni nyeresége 252 millió forint volt. Mindez 2017-re radikálisan megváltozott. A legfrissebb, egész éves áttekintést adó céginformáció szerint a vállalkozás nettó árbevétele 18,5 millió forint: azaz két éven belül korábbi árbevételének közel 99 százalékát vesztette el.

Van más érdekesség is a cég körül. Az ügyvezetőként megadott, a mezőhegyesi állandó lakcímmel rendelkező Laduver Tímeát nem találtuk a megadott címen, sőt az ott lakók még csak nem is hallottak róla. A céginformációs bázisban megadott telefonszámon a gazdasági társaság nem érhető el, a tudakozó által megadott másik számon pedig előfizető nem kapcsolható. Így sem a tulajdonosoktól, sem az ügyvezetőtől nem tudtuk megkérdezni, miért fordítottak hátat a medgyesegyházi ipari park projektjének? Egyszersmind, miért hozták nehéz helyzetben az egyedül maradt helyi önkormányzatot?

40 millió forintba „fáj” Medgyesegyházának

Nagy Béla medgyesegyházi polgármester a Narancsnak elmondta, hogy a konzorciumi tagság révén az általa vezetett önkormányzatnak elővásárlási joga volt a tulajdonrészre, amelyet 2 millió forintért vásárolnak meg Mentor Menedzsment Kft.-től. Emellett kérdésünkre elismerte, hogy ezek után az ipari park területének szánt szántóföld művelési ágból való kivonásának költsége a településre hárul. Így közel 40 millió forintos nem várt kiadása lesz a projekt miatt a dél-békési kisvárosnak. A szűkös költségvetésben erre sincs szabad forrás, ezért 7 éves futamidő mellett kormányengedélyes hitelt vesznek fel. Ennek ellenére semmi gondot nem lát a projekt megvalósításában. A beruházásnak 2019. december 31-re kell elkészülni, s mint mondta, 3-4 konkrét érdeklődő már van is. Amikor azt firtattuk a városvezetőnél, hogy mit keresett a konzorciumban a Paprikakert TÉSZ Kft., akkor azt mondta, hogy a projekt zöldség- és gyümölcsvállalkozásokat is be akar fogadni. Amikor azzal szembesítettük, hogy a Paprikakert TÉSZ Kft. már a helyi ipari park projektjének kezdetétől menthetetlenül eladósodott cég volt, akkor azt válaszolta, hogy erről nem volt tudomása. Arról pedig nem tudott, hogy kik a Mentor Menedzsment tulajdonosai. Amikor tájékoztattuk, hogy Simonka unokahúga és legfőbb bizalmasa, akkor a polgármester ezt azzal ütötte el, hogy „manapság nehéz megmondani, hogy ki kihez áll közel”. (A tavaszi parlamenti választás előtt Nagy Béla – legtöbb dél-békési kollégájához hasonlóan – kizárólag Simonkát ajánlotta a választók figyelmébe.)

A sok hátránnyal küzdő Dél-Békésben található a mezőkovácsházi kistérség, amelynek része Medgyesegyháza és Pusztaottlaka, Simonka szűkebb pátriája is. Ez a térség a fejlettséget és életszínvonalat jelző mintegy 40 mutató alapján az országban a legutolsók között található. E nagyon kis területi egységen belül három település is – Mezőkovácsháza, Medgyesegyháza és Pusztaottlaka – ipari park megvalósítására kapott támogatást. Gazdaságilag mennyire reális ez? Ráadásul Pusztaottlaka zsákfalu, alig 300 lakossal. Itt nemhogy képzett, hanem jóformán semmilyen munkaerő sincs. Mégis éppúgy 450 millió forintot nyert ipari park megvalósítására, mint Medgyesegyháza.

Lead-kép: www.simonkagyorgy.hu

Figyelmébe ajánljuk