Február 2-án ritka állat született a győri állatkertben. A hamar a hírek főszereplőjévé váló földimalacbébi kissé valószínűtlen látvány az avatatlan szem számára: egyelőre még pucér, szőrtelen, sőt, kicsit ráncos is, de fülét és orrát nézve már felmenőit idézi. Az esemény sok tekintetben igazi szenzáció, hiszen az egész világon alig öt tucat földimalac-példány él állatkertekben. Eredeti élőhelyükön, szerencsére, nem oly ritkák, habár létszámuk (a stabil dél-afrikai populációt leszámítva) lassan, de folyamatosan csökken.
Szereti az anyja – ez ritka
Győrben egyébként 2009 óta élnek földimalacok: akkor az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tenyészprogramja keretében érkezett egy szülőpár a vadasparkba, akik érkezésük után egy évvel utóddal örvendeztették meg a nagyközönséget, az első hazai szaporulatként. A második utódra ugyan további öt évet kellett várni, de február 2-án reggel, a szokásos hét hónapos vemhesség után végre világot látott az újabb kismalac.
| ||
Bár születése rendben zajlott, egy darabig kétséges volt, hogy elfogadja-e és hajlandó-e gondozni őt az anyja. Az aggodalom nem volt alaptalan, hiszen a fogságban született földimalacok több mint 70 százalékát kézzel kell nevelni, a győri nőstény azonban szerencsére felelős anyának bizonyult és odaadón gondozza kölykét.
A kicsi az első pár hetet az anyjával kettesben, elkülönítve töltötte – mostanában kerülnek vissza mindketten a földimalacházba, ahol a látogatók is megcsodálhatják a rajzfilmeken edződött fogalmaink szerint kedves, bár kissé pszichedelikus küllemű állatkölyköt. A győri földimalac a hírek szerint lassan kezdi felfedezni lakóhelyét, s már egyedül is kisebb sétákra indul. Várhatóan fél-egy éves koráig marad a győri állatkertben, ezt követően a tenyészprogram keretében másik állatkertbe költözik.
Na de milyen állat ez?
A földimalac (Orycteropus afer) a világ egyik legkedvesebb, de egyben legrejtélyesebb állata – főleg, ami biológiai magányát, társ- és rokontalanságát illeti.
| ||
Jellemző, hogy az ismertebb állatok közül a tengeri szirénnel és az elefánttal áll a legközelebbi rokonságban. Úgyszólván egyetlen faja a csövesfogúak rendjének (Tubulidentata), melynek számos dicső tagja rótta és szuszogta az emberi történelem előtti Föld felszínét, járatait és mélyedéseit. Ám közülük csupán a földimalac érte meg a holocént.
Genetikai értelemben afféle élő fosszília: kromoszómái magas szinten konzerválódtak, és őrzik az emlősök korai, még a földtörténeti középkorra datálható hullámának nyomait, ami megelőzte a modern emlősfajok elterjedését. A földimalac ősei még a paleocénban, a dínók kihalását követő földtörténeti periódusban jelentek meg Afrikában: most is e kontinensen, annak is a szubszaharai részén honos. Angol nyelvterületen is használt nevét a Dél-Afrikában megtelepedő németalföldi (későbbi nevükön boer, azaz búr) telepesektől kapta: aardvark, ami régi afrikaans dialektusban is csak annyit jelent: földimalac.
| ||
Az elnevezés egyébként nem véletlen: hosszú pofázmánya végén helyet foglaló túróorr nagyon is disznóéra emlékezet: amúgy funkciója szerint a táplálék nagy távolságról való kiszaglására, megorrontására alkalmas. A malacorr azonban szamárfüllel és kengurufarokkal társul – mármint a mi ismertebb állatokhoz szokott képzeletünk számára: a földimalacon valójában minden részlet stimmel, és tökéletes, harmonikus egységet alkot.
Éjszaka van elemében
Igazi éjszakai lényről beszélünk: napközben jórészt gondosan kikapart föld alatti vackában rejtőzik, mert a tűző napot nem állhatja, csupán éjszaka mászik elő, hogy kedvenc táplálékaiból csemegézzen. Majdnem kizárólag gondosan megválasztott hangyákat (vöröset például nem) és termeszeket eszik, akiket éles karmaival és erős lábaival kapar elő.
| ||
Már csak étrendje miatt is Afrika egyik legfontosabb, ökológiai szempontból kulcsfontosságú, túlzás nélkül emblematikus állata: olyan mennyiségű termeszt fal fel, hogy sakkban tartja az emberek számára mérhetetlen károkat okozó (rovarszempontból persze csupán normális, mindennapi életet élő) rovarokat. Megrágnia sem nagyon kell őket: gyomrának madárzúzát idéző traktusában mindent apróra őröl – még azt a néhány növényi eledelt, például egy uborkafélét is, amivel lekíséri a fehérjében gazdag hangyafoodot. Amúgy viszonylag termetes lényről beszélünk: átlagos nagyságát jól mutatja, hogy 105–130 centimétert is eléri a hossza (farok nélkül, mert azzal már több mint 2 méteres!), súlya pedig emberes: 60–80 kilogramm! Színe alapvetően szürkés-sárgás, de a valóságban attól függ, milyen árnyalatú volt az édes anyaföld, amelyben vackolt, vagy amiből a reggelijét kaparta ki éppen. Bundája vékonyka, testét leginkább rövid szőrök borítják.
Nagy bundára abban a klímában nincs is szüksége: legfőképpen vastag bőre védi erős kültakaró gyanánt. A szamár- illetve nyúlszerű malacfülek mérete nem véletlenül impozáns: remekül füleli ki, ha veszély fenyegeti, s azt is, mikor kell vackába menekülni, vagy egy új ingatlant kiásni. Ebben amúgy rendkívül gyors és hatékony: ha megszorítják, kubikosmunka terén is rendkívüli teljesítményekre képes. További kunsztokat is tud: remekül úszik, akár erős áramlattal szemben is. Egyedfejlődés terén is figyelemreméltó a produkciója: a héthónapos vemhesség után megszülető kismalacok hat hónapos korukban már képesek kiásni első saját földalatti odújukat! Viszont csupán kétévesen lesznek szexuálisan is aktívak: a földimalacok nászát rendre egy, utóbb gondosan nevelt utód megszületése követi, valamikor május és július között. Mint a mostani fejlemények mutatják, az állatkerti malacok nem feltétlenül tartják be ezt az ütemet.
| ||
Ellenségei sajnos akadnak: többek között néha a gonosz és ökológiai hasznait figyelmen kívül hagyó, jungle foodra vágyó embertársaink is vadásznak rájuk. Némely törzsek varázserőt is tulajdonítanak a földimalac szerveinek – különösen a hausza mágusok trancsírozzák őket kultikus okokból. A természetben a nagymacskák, hiénák, vad kutyák és az óriáskígyók, mindenekelőtt a föld alatti rejtekhelyeikre is behatoló sziklapitonok jelentik rájuk a legnagyobb veszélyt. Bár a földimalac a felületes szemlélő számára esetlennek és talán ormótlannak tűnhet, valójában azonban megvannak a védekezéshez szükséges eszközei: éles karmaival például súlyos sebeket is ejthet a ragadozók kevésbé védett testtájain.
