Szolnoki kórház: az MSZP az alapvető jogok biztosához és a belügyminiszterhez fordul

Kis-Magyarország

A város fideszes polgármesterétől pedig elvárják, hogy kérjen bocsánatot azoktól a kismamáktól, akiket megbántott.

Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is! Erről tartott videós sajtótájékoztatót Szolnokon a megyei kórház előtt Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselővel László Norbert helyi szocialista önkormányzati képviselő. A két politikus hangsúlyozta, a Fidesz 12 éves egészségügyi politikája súlyos problémákat eredményezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban is, ahol több szakellátás mellett a szülészeti ügyeleti ellátás is veszélybe került. 

Arról, hogy a megyei kórházban problémák vannak a szülészeten, lapunk írt először. 

A szocialista politikusok szerint nincs az a válság, amelyben a Fidesz-kormánynak ne volna kötelessége biztosítani, hogy egy megyei kórház maradéktalan ellátást tudjon nyújtani minden területen. Úgy vélték, a kormánynak az egészségügyet prioritásként kellene kezelnie: a most benyújtott költségvetésben az egészségügynek szánt források azonban még az infláció arányát sem érik el. 

 

Az MSZP az alapvető jogok biztosához fordul annak érdekében, hogy kivizsgálja a szolnoki megyei kórház szülészeti ellátásának ügyét, ugyanis az eset sérti az egészséghez való alapvető jogot, a Szolnokon és környékén élő, várandós anyák és a babák egészségének biztonsága csorbul az ügyeleti ellátás átrendelésével.

Továbbá írásbeli kérdéssel fordulnak a belügyminiszterhez, hogy miként tervezi biztosítani a kormány a várandós anyák és a babák biztonságának és egészségének megőrzését.

László Norbert ezen felül kiemelte, amikor napvilágra került a szülészeti osztály helyzete, akkor szerinte Szalay Ferenc polgármester hazugozott és hangulatkeltést emlegetett. Azokat a kismamákat szólta meg, akik elmondták saját tapasztalataikat. Szerinte a polgármester nem tehet ilyen megjegyzéseket, hanem azt várják tőle, hogy megoldja a problémát, ahelyett, hogy saját állításait fogalmazza meg másokat megcáfolva. Az MSZP azt várja a polgármestertől, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és vállalja fel így a véleményét. Ha ezt nem teszi, akkor kérjen azoktól a kismamáktól bocsánatot, akiket megbántott ebben az ügyben.

A szolnoki megyei kórházzal a parlamentben is foglalkoztak; Gurmai Zita MSZP-s képviselő szintén ezzel kapcsolatban intézett kérdést. A válaszadó Rétvári Bence tsz-zárszámadási jelleggel sorolta fel a rengeteg fejlesztést, amit az ország népe a Fidesznek köszönhet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.