Tanártársai többsége nem támogatta, a Klik mégis a polgármester feleségét nevezte ki

  • Szlavkovits Rita
  • 2016. július 9.

Kis-Magyarország

A váci szakközépiskolában a tantestület ellenében a kormánypárti Fördős Attila felesége lett igazgató. Érdekes, hogy Fördős tavaly épp hírhedt iskolai akciójával került a hírekbe.

Két héttel ezelőtt új igazgatót választottak a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolában. Ősi János kitöltötte mandátumát, a posztra pályázott Fördősné Rozmán Edina, angol nyelv és kommunikáció szakos tanár is. Bár a 48 fős tanári kar kétharmada nem támogatta a pedagógust, a Klik mégis őt nevezte ki a középiskola élére.

Eddig semmi meglepő nincs a dologban, hiszen többtucatnyi hasonló történettel találkoztunk az elmúlt esztendőkben. A különös a történetben az, hogy Fördősnét nem a szakmai alkalmatlansága miatt szavazta le a testület, hanem információink szerint a város polgármesterével szemben érzett ellenszenv miatt. Fördősné Rozmán Edia ugyanis Fördős Attila (Fidesz–KDNP), Vác polgármesterének felesége.

Fördős Attila

Fördős Attila

Fotó: MTI

 

A korábban a MIÉP-et is megjárt, legutóbb Fidesz támogatással megválasztott polgármester 2013-ban egy német testvérvárosban tett látogatáson hívta fel magára a helyi sajtó figyelmét: arról írtak, hogy a váci városvezető kapatosságát gyógyítandó egy parkolóban az autók között heverte ki a murit. Fördős Attila a magyar sajtóban azzal hárította a „vicces” malőrt, hogy a túlzsúfolt és forró napok fáradalmait próbálta kiheverni. Jóval nagyobb felháborodást azzal váltott ki a polgármester, amikor tavaly a március 15-i központi ünnepségre diák integetőket toborzó Kliket visszautasította a váci Madách Gimnázium, ezért Fördős szőnyeg szélére állította az iskola vezetőit, holott technikailag a polgármesternek semmi köze nincs egy oktatási intézmény szakmai munkájához.

„Semmiféle összefüggés nincs a polgármester és a kinevezésem között” – reagált megkeresésünkre már Fördősné Rozmán Edina. „Öt évvel ezelőtt is szívesen pályáztam volna, de akkor a férjem lebeszélt, hogy meg ne próbáljam, pedig már akkor is kapacitáltak a kollégáim közül néhányan.” A testületen belüli ellenszavazatok túlsúlyát nem gondolja személyével szembeni ellenállásnak, mivel a leadott szavazatok kétharmada nem ellene szólt, hiszen összesen hárman pályáztak a posztra, inkább úgy értelmezné a leadott voksok arányát, hogy mindhárom pályázót támogatták. Így aztán az sem érdekli, ha vannak olyan vélemények, amelyek szerint a férje iránti ellenszenv miatt nem szavaztak rá. „Nem engem kellene kérdeznie” – reagált arra a felvetésünkre, hogy vajon milyen hatáskörrel bírhat majd a polgármester-férj az iskola életére, ha családi kapcsolatok nélkül is előfordult, hogy Fördős Attila behívatta azokat az iskolai vezetőket, akik nem voltak hajlandók intézményük diákjait biodíszletként használni a tavalyi március 15- i központi ünnepségen. „Én nem tartottam titokban az ambícióimat, vannak szakmai eredményeim, mindenki tudta, hogy én is pályázni fogok” – zárta rövidre az újdonsült igazgató.

Figyelmébe ajánljuk