Több székesfehérvári bevásárlóközpontot is kiürítettek bombariadó miatt

  • narancs.hu
  • 2025. január 14.

Kis-Magyarország

Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre a bombafenyegetésekről.

Nem sokkal kedd este 6 óra után több üzletközpontot, így a székesfehérvári Budai úti Interspart és az Alba Plazát is kiürítették robbantásos fenyegetés miatt – írja a 24.hu a helyi fmc.hu beszámolójára hivatkozva.

A rendőrség nagy erőkkel vonult mind két helyszínre. A városi hírportál kérdésére a rendőrség megerősítette, hogy bombafenyegetésekről kaptak bejelentést. „18 óra után pár perccel telefonon kaptunk egy bejelentést, hogy a Budai úti Intersparban és az Alba Plaza-ban bombát helyeztek el. A fehérvári egységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre és megkezdték a két üzletközpont kiürítését, mely rövid időn belül le is zajlott.”

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is beszámolt a babombariadókról a Facebook-oldalán. „A város több nagy bevásárlóközpontjában is bombariadót jelentettek ma este. Őszintén szólva, nehéz mit gondolni arról, aki azzal szórakoztatja magát, hogy egy telefonfülkéből bombariadókat jelent be, rengeteg embernek okozva ezzel riadalmat, teljesen felesleges bosszúságot. Ez a közösséget romboló egyszerű gonoszság, amire nincs mentség” – írta a polgármester. Hozzátette: „Rendőreinkben teljes a bizalmam, a nyomok alapján gyorsan kézre fogják keríteni az elkövetőt, aki ezután a törvény teljes szigorával kell szembe nézzen. A legjobb, amit a mostani helyzetében tehet, hogy feladja magát.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.