Élő videóban teszteli a vesztes vállalkozó a nyertes szolgáltatását Vásárhelyen
Ifjú Jovány Gyula megállóból megállóba megy, és rögzíti, mennyi késéssel ér oda a Balaton Busz járműve.
Ifjú Jovány Gyula megállóból megállóba megy, és rögzíti, mennyi késéssel ér oda a Balaton Busz járműve.
Senkit sem hagy az út szélén a kormányzó párt: Porga Gyula polgármester megsegítésére új alpolgármesteri, tanácsnoki, főtanácsadói tisztségeket hoznak létre.
A szatmárcsekei római katolikus templom vasárnapi miséjén szeretett volna részt venni Haga Ferenc, ám a pap a prédikációt félbeszakítva kitessékelte onnan. Az erről szóló videó kikerült a legnagyobb közösségi oldalra is, s mint kiderült, a pap és a férfi régóta haragos viszonyban van egymással.
A nyugalmazott váci püspök vezetésével Szalmatercsen és Ságújfalun lát el szolgálatot a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány: segítik a mélyszegénységben élőket, köztük főleg a romákat.
Egyedülálló projekt bontakozik a Balaton déli partjához közeli Lengyeltóti határában. A természet mélyén megbújó egykori KISZ-üdülő területén és a körülötte lévő szántókon a MagNet Bank alapító-elnöke és családja indított fesztiválokra és permakultúrás gazdálkodásra alapozott nagyléptékű „szerelemvállalkozást”. Képriport.
A kormány kezdetben ígért támogatást, a vétkes bánya is hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni, végül azonban egyikből se lett semmi. A sárlavina károsultjai a bíróságban bízhatnak.
Lelépési pénzt szavazott meg magának a fideszes expolgármester.
A város frissen megválasztott, civilek és ellenzéki pártok támogatta polgármestere interjúnkban vázolta fel, milyen szerepet szán neki a város kormánypárti többségű testülete.
"Mint büfés vagy chips árukihordó igen sikeres volt” - így emlékeztette, hogy ideje visszatérni a kaptafához.
Azok a civilek nyertek, akiknek a nevében Herényi Károly nemrég még szüneteltetni akarta a kúriai pert.