Kalapok – 1. rész

KOmplett

Apámnak soha nem volt kalapja, nincs mit a fejembe nyomni – gondolom néha. De ez igazságtalan, mert létezik megfoghatatlan örökség is, mint a depresszióm például, és az erős vágy, hogy sokszor magam legyek. Érdekes tapasztalat megnézni, kitől mi maradt ránk.

Már hetek óta nem tudok rendesen koncentrálni, dolgozni. A blogom is felfüggesztettem addig, csak a kötelező penzumaimra koncentráltam, amiket szintén igen nehezen teljesítettem. Nagy feladat volt felkelni is, egy teljes napot letudni. Csaltam is rendesen, feküdtem órákig az ágyban, és ha tudtam, hogy valami sürgős, valami halaszthatatlan dolog van, akkor csak akörül jártak a gondolataim, a súlyon, hogy vajon ezt hogyan oldom meg. És ha sikerült felöltöznöm, elkészülnöm, vajon képes leszek-e megszólalni, lesz-e erőm teszem azt egy interjút megcsinálni úgy, hogy a szemben ülő ne lássa rajtam, mekkora a káosz, nehogy az sugározzon belőlem, hogy nem megy, hogy húznám le őt is.

Nemcsak blogot nem írtam, hanem semmi egyebet sem. Én, aki állandóan készítem a jegyzeteimet, gondolkodom új témákon, azt vettem észre, hogy az önsajnálaton kívül semmi egyéb nem fér el a fejemben. Hát, gondoltam, ne erőltessük, és ne is féljünk az üres lapoktól, mert ha csak az tölti be őket, hogy rettegünk a semmitől, annak nincsen értelme. Aztán egyik reggel beugrott egy mondat az Elfújta a szélből. „És ebben a csendben Scarlett lassan meggyógyult.” Ebbe belekapaszkodtam, és elkezdtem vágyni a csendre. Hátha nekem is segít.

Így most teljesen egyedül vagyok abban a házban, ahol azelőtt mindig sokan voltunk. Az első egy órában nem is tudtam magammal mit kezdeni. Járkáltam fel s alá, mintha tényleg az lenne a legfontosabb, vajon hol is fogok aludni. Hosszan elidőztem az emeleti legkisebben, az volt annak idején az enyém, az Orsolya luka, ahogy mindenki hívta, és ahová nem mehetett be rajtam kívül más. Most már nincsen ott ágy, egyfajta raktár lett, de amúgy sem szívesen töltöttem volna az éjszakát egy ilyen apró helyen. Maradt anyámék régi szobája, ami valóban megüresedett, mióta mindketten meghaltak. A papa is meghalt, a ház tényleges gazdája. De vele furcsán vagyok, mintha még élne – hiszen ő tervezett itt mindent, annak idején a régi kis faházat is, majd rá ezt a nagyot, így akárha jelen lenne, mintha csak a kertben dolgozna valahol.

Az egész gyerekkorom itt telt, majd minden hétvége, és az egész szünidő. Élesen emlékszem az építkezésre, mikor rengetegen voltunk mindig, a család, a barátok, így épült ez ugyanis: hétvégenként, önállóan. A bográcsban főtt a gulyás vagy a pörkölt, reggel készült a tetemes mennyiségű rántotta vagy kedvencem, a lecsó. A fiúk sokszor berúgtak délutánra, a hőségben slaggal locsolták egymást. Ott vannak a fotókon, nézem őket, a legtöbbjük jóval fiatalabb, mint én most, fiúk tényleg, én lettem az idősebb, a kislány kék pöttyös fürdőruhában, akivel mindig csak a baj volt. Aki lenyelte a facsavart, és majdnem megfulladt, aki felmászott a fára, és aztán nem mert lejönni, aki simán bement idegenekhez több utcával lejjebb, és megült ott, a szívbajt hozva mindenkire. Aki esténként csinálta a balhét, mert persze ő nem volt hullafáradt. Riogatta a többi gyereket a tűzmanóval, majd kötélhágcsóval próbált lemászni az emeletről.

Csendre vágytam, helyette apró zajokat kaptam, amitől összerándul a gyomrom, és beszélgetéseket rég halott emberekkel. De furcsa módon mégis a csend formái ezek is: hallgatom mindezt, hallgatok, és azt tapasztalom, mintha vezetné valami a kezem a billentyűzeten.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.