Mese az elátkozott Királyról

  • Konok Péter
  • 2015. június 4.

Konok dolgok

Akivel csak találkozik, problémái adódnak. Átok ül Orbán Viktoron?

Élt egyszer egy Király.

Nem volt valami nagy a királysága, nem volt túl nagy ő maga sem, de mégis szeretett Nagy Királyként gondolni magára, ahogy már ezt a királyok többnyire szokták. Kellemes kis országa volt, jutott bőven földbirtok a Király rokonainak és hűbéreseinek, és tele volt a királyság dalnokokkal, hogy a Királyt magasztalják, garabonciásokkal, akik kiszámolták a növekedési mutatókat, minden rendű és rangú csepűrágókkal, akik nyilatkoztak, ömlengtek, átkozódtak és cigánykereket hánytak, csak hogy a Királyt mulattassák.

Szerette a Királyt a népe is, már akikkel találkozni szokott, válogatott bölcs öreg nénékkel, deli ifjú lovagokkal, hogy megvitassa velük a királyság ügyes-bajos dolgait és a rendszer jótéteményeit. Még levelezni is szokott a népével, persze szigorúan magázódva, mert nem őriztek együtt disznót, ő meg a nép, hiszen a Királynak már az Apja ura is kiskirály volt, nem afféle jöttment sehonnai szegény ember. „Jó napot, nép – írta a Király saját képmásával ékesített leveleiben –, hát hogy ityeg a fityeg?” „Adjon Isten, Király Urunk – válaszolt rendre a nép –, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve, csak így tovább!”

Örült ilyenkor a Király nagyon, madarat lehetett vele fogtani, hívatta is rögtön a Fővadászmestert, hogy lőjön neki szalonkát, mert hát repülni azért még ő sem tudott, legfeljebb vízen járni, ha néha úgy hozta a kedve.

De volt egy nagy bánata ennek a Királynak. A szomszéd királyok nemigen szerették, mind irigyelték az ő napfényes, belakott kis királyságát, fenekedtek hát ellene erősen, hablatyoltak emberi jogokról meg demokráciáról. Messzi királyokhoz és potentátokhoz kellett hát fordulnia, ha a maga fajtájúakkal akart egy jót fecserészni, kávé-konyak mellett eszméket cserélni a kormányzás hogyanjáról és mikéntjéről.

Az ám, de nagy átok nehezedett a Királyra: aki messzi királyt csak végiglátogatott, azt hamarosan mind elűzte hálátlan népe. Elment a távoli Egyiptomba, a piramisok földjére, ahol a Fáraó titkosrendőrei éppen ellenzékieket henteltek. Érdekelte ez a Királyt, adott néhány hentelési tanácsot maga is, mert erősen vonzódott otthon is a parasztsonkákhoz és más ősi húseledelekhez; jól összecimboráltak a Fáraóval, hazamenve mondta is: „Igen sikeres ez a Fáraó, népe szereti, az országa virágzik – vegyünk hát példát róla!” De jaj, szomorú sors! A Fáraót nemsokára elkergették nekidühödött alattvalói, kastélyait felgyújtották, iafiát tömlöcbe zárták, magát messzire űzték.

Találkozott azután a talján Cézárral is, aki jó svádájú, fickós uralkodó volt, éppen üde gyereklányokkal feredőzött egy nagy pezsgős jacuzziban. Tetszett ez a Királynak nagyon, el is határozta, építtet egy ilyet a családi birtok mellé épülő futballkaszárnyába, ahová az ország legdaliásabb ifjait gyűjtötte. Jól összebarátkozott hát a Cézárral, hazamenve mondta is: „Igen sikeres ez a Cézár, népe szereti, az országa virágzik – vegyünk hát példát róla!” De, jaj, alighogy a Király hazaért, jött a hír, hogy a Cézár lemondott, csúfosan leszerepelt, még az üde gyereklányok is rút pletykákat terjesztenek róla.

Ment szegény Király a grúz Kánhoz, összebarátkoztak – az is megbukott. Küldte Főhoppmesterét a líbiai Forradalmi Vezérhez – hát nem lelőtték azt is?

Még a római Pápához is elzarándokolt, megcsókolta kezét-lábát, mert ilyen istenfélő Király volt, megnézte a pápa képeit is a Szent Laptopon, hát tetszett neki ez is nagyon, meg hát a Pápának is tetszett a Király, még a családját is megáldotta hetedíziglen, de nem sokkal utóbb bizony a római Pápa is visszavonult, mert túl sokan tudták már, mi van a laptopján, meg a csúz is erősen szaggatta a derekát.

Ekkor már alig-alig akadt a világon olyan Cár, Néptribun, Kedves Vezető és Maharadzsa, aki hajlandó lett volna szóba állani szegény Királlyal; ha meg akarta látogatni őket, visszaüzentek, hogy, jaj, beteg a macskájuk, fontos meccs lesz a tévében, vagy kikapcsolták náluk a villanyt a számlatartozások miatt, és hát bocsánat, de most éppen nem alkalmas!

Végül a Királyt már csak régi ellensége, a török Szultán fogadta; örült a Király nagyon, még azt is megígérte, hogy nem fog böfögni az asztalnál, és nem mesél törökvicceket sem. Amikor megérkezett a Fényességes Portára, a török Szultán éppen katicabogarakat tett sós kútba. Tetszett ez nagyon a Királynak – a vörös-fekete színekről mindig az otthoni ádáz ellenségei, gonosz anarchisták jutottak eszébe –, javasolta is rögtön, tegyék őket kerék alá. Így eljátszódtak a Király és a Szultán, össze is barátkoztak erősen. Hazaérve mondta is a Király: „Igen sikeres ez a Szultán, népe szereti, az országa virágzik – vegyünk hát példát róla!” Csakhogy alig-utóbb híre jött, hogy a háládatlan törökök gyújtogatják ám a Fényes Portát, verekszenek nagy fene dühösen a janicsárokkal, és rengetik erősen a jó Szultán lófarkas trónját, bár azért még kapaszkodott belé erősen.

Megijedt ekkor már a szegény Király nagyon. Hát mi lesz, ha az ő szeretett népe valóban példát vesz a sok egyiptomiról, taljánról, grúzról, líbiairól, törökről, és elkergeti őt, a királyi retyerutyát, a kutyafodrászokat, fogorvosokat, fűzfapoétákat, lakberendezőket, de még a jó főtárnokmestert is? Már csak a focinak élt, de alighogy tiszteletét tette a Nemzetközi Focielnöknél, hát arról is kiderült, hogy rendszeresen lesre futtatta az egész csapatát.

És onnantól kezdve a Király nem volt hajlandó találkozni önmagával, nem nézett tükörbe, nem maradt egyedül, de társaságba sem mert menni. Betiltotta a saját képeit, szavait nem lehetett idézni, nem ment többé tévébe-rádióba, gyáravatásra, falunapokra, búcsúba, de még csak focimeccsre sem! Úgy is vonult be a történelembe, mint I. Varjú Viktor, a Vészhozó, akit népe szeretett, csak önmagát nem tudta elviselni; lassan kikopott a valóságból, és így lett belőle a Láthatatlan Király.

Zavarodott szelleme máig ott kísért a Felcsúti Palota omladozó kerengőin, roggyant bástyáin, málló fiatornyain és elhagyott lelátóin. Hideg, szeles, teliholdtól szikrázó téli éjszakákon sokszor hallani még a Láthatatlan Király panaszos nyögését és sóhajtozását, de látni persze soha senki sem látja.

Jobb is ez így.

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!