Fotó: MTI
Magyar Narancs: Mit szóltál ahhoz, hogy a premier épp március 15-ére esett, ráadásul Szlovákiában?
Böszörményi Gyula: Hogy a Thália Színház érdeklődött a történet iránt, hogy az ottaniak bíztak a darabban, már az maga csodálatos. Müller Péter Sziámival régóta gondolkodunk azon, hogy színre kellene vinni a Gergő és az álomfogókat, de ehhez kellett egy merész színház. Már az elejétől fogva musicalben gondolkodtunk, bár volt olyan színházértő szakember, aki azt mondta, ezt lehetetlen az eredeti történet sérülése nélkül megcsinálni. Egy évvel ezelőtt, mikor a kassaiak felkerestek, még magam is bizonytalan voltam. Végül mégis nekiültünk, a rendező, a dramaturg és Lakatos Róbert zeneszerző beköltöztek hozzánk Tiszakécskére. Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk, de a színház akarta ezt a történetet, és vállalta a kockázatot. Az pedig, hogy épp március 15-ére került a premier, nagyon megtisztelő. Persze nyilván számított az is, hogy a történet az ősmagyar hiedelemvilágot kínálja terepül egy mai kamaszfiú kalandjainak.
MN: A Kucó volt az első könyved. Hogyan fogadták?
BGY: Senkit sem érdekelt. Annyira nem fogyott, hogy két nyáron át én magam ültem ki a Vörösmarty térre árulni. Közben női álnéven úgynevezett "béríró" voltam, tehát ponyvakiadóknak véres thrillereket, csöpögős romantikus történeteket írtam. Ezek sorra nagy sikert arattak, de a kutya sem tudta, hogy én írtam őket. Egyszer a kiadó levelet is kapott, ami így szólt: "Na végre belátták, tisztelt uraim, hogy a szerelemről ilyen gyönyörűen csakis a nők tudnak írni." Én viszont nagyon nem szerettem angol írónő lenni, s emiatt egyszer ki is fakadtam Sziáminak, mondván, hogy ez így nekem nem megy tovább, csak épp nem tudom, mihez is kezdhetnék. Azt mondta, írjak valami olyat, ami szívből jön, amilyet még nem írtam, és olyanoknak, akiket eddig még nem szólítottam meg. Vagyis a gyerekeknek. Én meg elkezdtem témát keresni, de mivel akkor volt épp csúcson a Harry Potter, tudtam, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert szinte bármit írok, azt fogják mondani, hogy Rowlingot akarom utánozni. Olyan világot kerestem hát, amit még nem írtak meg. Átnéztem a kortárs magyar ifjúsági irodalmat, és kiderült, hogy akkortájt még egyetlen magyar író sem nyúlt úgy az ősmagyar eredettörténethez, hogy az a mai gyerekek érdeklődését felkeltse. Persze vannak nagyszerű rege- és mondagyűjtemények, de azokon egy mai srác elalszik. Ismertem sok kiskamaszt, és láttam, hogy nekik szinte már semmit nem jelentenek a népmesék, mert azok nem az ő nyelvükön és nem az ő problémáikról szólnak. A mesék, bármilyen gyönyörűek, a tizenéves számára már cikik, dedósoknak valók. Szóval tudtam, hogy vissza kell hozni Fanyűvőt a rivaldafénybe, de most már lógjon a nyakában iPod, különben érdektelen lesz a 21. századi gyerek olvasónak. Ugyanezt a trükköt tudja egyébként Rowling is.
MN: Nála a család híján kollégiumban élő kamasz fiú körül megelevenedő kelta mitológia a dramaturgiai segéderő, nálad két egyesülni vágyó, csonka család konfliktusaiból vezet kifelé az út a modern kori "átok" megtörésén dolgozó táltos világháló mozgósításával.
BGY: Egyértelmű volt, hogy nem fogok rózsaszín, bájos, tehát soha nem létezett magyar reklámcsaládot teremteni, ahol apucika bölcs, anyucika tündéri, a tesó meg maga az álom. Sokkal valóságosabb családot akartam, ahol például az apa aluljáróban gürcölő cipőpucoló, akit Gergő lúzernek tart és gyűlöl, hisz "elveszi" tőle az anyját. Szóval mindenképpen egy igazi magyar családba akartam berakni a főszereplőt, egy igazi magyar család pedig zűrös, ezt lássuk be. Zűrös, de benne rejlenek olyan értékek, amiket a problémáival magára maradt Gergő egyedül nem találhat meg. A kamaszkor olyan időszak, amikor az ember elkezdi felfedezni a világot, és próbálja benne elhelyezni saját magát. Minden ekkor dől el: hogy később gerinctelen vagy becsületes, nyíltszívű vagy gyűlölködő alak válik-e belőlünk. És persze ez az időszak csupa harc és küzdelem, amiből a szülők legtöbbször csak annyit fognak fel, hogy az ő "kicsi csillaguk, aranyos babájuk" egy őrjöngő, érthetetlen, lázadó idegenné vált. Pedig a tini csak lereagálja azt a káoszt, amit maga körül lát: hogy apucinak bizony szeretője van, anyuci meg marékszám nyeli a Seduxent. A könyv megjelenése óta tíz év telt el, és ma már biztos lehetek benne, hisz rengeteg gyerekkel leveleztem, beszélgettem, hogy pontosan ez fogta meg őket: hogy végre valaki nem akarja lehazudni a csillagokat az égről, és nem akarja azt sugallni, hogy milyen bölcsek és tündériek is a felnőttek. "Végre valaki olyan könyvet írt, ami kimondja, hogy kamasz vagyok, de nem hülye!"
MN: A Gergő-történet egyben a felnőtté válás története is.
BGY: A főszereplő lelki problémákkal, rémálmokkal küzdő, úgy is mondhatnánk, pszichésen terhelt srác - vagyis átlagos kamasz. Az édesapja meghalt, az anyját egyszerre imádja és gyűlöli, mert úgy érzi, hogy az új férjével megcsalja a halott apát. Hab a tortán a mostohatestvér, Zsófi, akit szeretni kell. Az utóbbi tíz évben százával kaptam kamaszoktól olyan leveleket, melyek arról árulkodnak, hogy rengeteg hasonló szituációban élő srác van az országban. Hozzájuk és nekik is szól ez az új musical.
MN: Mi készült el előbb: a szöveg vagy a dalszövegek?
BGY: Gyakorlatilag szinte egyszerre alakult a kettő. A történet több dimenzióban működik. Van persze a szórakoztató, izgalommal és humorral teli kaland, továbbá a felnőtté válás terhe és csodája, és van egy másik szintje is, mely arról szól, hogy milyen manapság magyar kamasznak lenni. Milyen felnőni egy olyan országban, ahol a felnőttek totálisan megőrültek, és egyfolytában azon acsarognak, hogy ki a magyar. "Te nem vagy magyar, én magyar vagyok, te ne akarj magyar lenni, neked másmilyen magyarrá kéne válnod, te meg takarodj az országból, mert nem is vagy magyar." Mindez felfoghatatlan károkat okoz a mai gyerekek lelkében - látom, olvasom a leveleikből! Nem tudják, mit csináljanak, milyen mintát kéne követniük. Folyton azt kérdik: "Gyula bátyó, akkor most nekem kit kellene utálnom, kit szeretnem? Magyar vagyok? Akarok én egyáltalán magyar lenni?"
MN: Te foglalkoztál a magyarság eredettörténetével?
BGY: Természetesen, hisz a könyvet sem lehetett volna megírni e nélkül. Gergő története mögött nagyon komoly tudományos kutakodás, jegyzetelés, tényanyag van. Szerintem az ősi és a modern felfogás egyáltalán nem ellenségei egymásnak. A darabban emlegetett táltos világháló persze sokkal ősibb, az emberek lelkét közvetlenül összekötő bűverő, mint az internet, de a kettő azért valahol mégis rokon. Az előbbi "szerverei" a táltosok, ám a működéséhez az kell, hogy a mai kor gyerekei is bekapcsolódjanak, lélekben és szívben is, és ne csak online legyenek egymással.
MN: Mennyi idő alatt írtad meg a könyvet?
BGY: Pont kilenc hónap alatt. Annak idején a Magyar Könyvklub adta ki, Révai Gábor hitt a történetben, és mert kockáztatni. Azt mondta, kihozza ötezer példányban, és reméli, hogy a következő egy évben a felét el is tudja adni, mert akkor legalább a nyomdaköltség megtérül. A kötet 2002 októberében, egy hétfői napon került a boltokba, és csütörtökön már újra kellett nyomni. Azóta is többször próbáltuk megfejteni a titkot, mi történhetett - valószínűleg a táltosok áldása lehet a dologban. Ebből aztán MTI-hír lett, mivel kiderült, hogy még sosem volt ilyen gyors sikere egyetlen magyar ifjúsági regénynek sem. Elkezdtem írni a folytatást, melynek Gergő és a bűbájketrec lett a címe. S aztán jöttek tovább az Álomfogó-világ újabb és újabb történetei, mert a rajongók - addigra sokan voltak, klubokba tömörültek, egyszer még transzparenses tüntetést is szerveztek - mindig többet akartak. Így születtek meg a Zsófi-, majd a Monyákos Tuba- és a Bolhedor-regények. Jelenleg a teljes Álomfogó-univerzum 13 regényből és immár egy fantasztikusan jó musicalből áll. Nagy szívfájdalmam viszont, hogy eddig sem hangoskönyv, sem hangjáték nem készült belőle, pedig az utóbbi valóban csudás lehetne.
MN: Bekövetkezhet-e, hogy ismét felnőtteknek írsz?
BGY: Évek óta készülök rá, hogy megírjam azokat az éveket, amiket szociális otthonban töltöttem, hisz ott hihetetlen, hátborzongató sorsokkal találkoztam. Most azonban itt az új musical, a kassai társulat fantasztikus teljesítménye, Gál Tamás remekbe szabott rendezésében, Lakatos Róbertnek a világzene sokszínűségében tobzódó dallamaival és a Müller Péter Sziámitól már megszokott izgalmas dalszövegekkel. Úgyhogy jelenleg erre, no meg egy új regényre koncentrálok, amiről viszont egyelőre semmit sem árulhatok el. Legfeljebb annyit, hogy egészen más lesz, mint az eddigiek.
