Interjú

"Apucinak szeretője van, anyuci marékszám nyeli a Seduxent"

Böszörményi Gyula író

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2012. április 20.

Könyv

Tiszakécskén él feleségével és kutyájával, az egykori zsinagóga épületében könyvklubot vezet. A magyar gyerekirodalom egyik legsikeresebb szerzőjével kassai színházi bemutatója, a Gergő és az álomfogó című mesemusical premierje után beszélgettünk.


Fotó: MTI

Magyar Narancs: Mit szóltál ahhoz, hogy a premier épp március 15-ére esett, ráadásul Szlovákiában?

Böszörményi Gyula: Hogy a Thália Színház érdeklődött a történet iránt, hogy az ottaniak bíztak a darabban, már az maga csodálatos. Müller Péter Sziámival régóta gondolkodunk azon, hogy színre kellene vinni a Gergő és az álomfogókat, de ehhez kellett egy merész színház. Már az elejétől fogva musicalben gondolkodtunk, bár volt olyan színházértő szakember, aki azt mondta, ezt lehetetlen az eredeti történet sérülése nélkül megcsinálni. Egy évvel ezelőtt, mikor a kassaiak felkerestek, még magam is bizonytalan voltam. Végül mégis nekiültünk, a rendező, a dramaturg és Lakatos Róbert zeneszerző beköltöztek hozzánk Tiszakécskére. Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk, de a színház akarta ezt a történetet, és vállalta a kockázatot. Az pedig, hogy épp március 15-ére került a premier, nagyon megtisztelő. Persze nyilván számított az is, hogy a történet az ősmagyar hiedelemvilágot kínálja terepül egy mai kamaszfiú kalandjainak.

MN: A Kucó volt az első könyved. Hogyan fogadták?

BGY: Senkit sem érdekelt. Annyira nem fogyott, hogy két nyáron át én magam ültem ki a Vörösmarty térre árulni. Közben női álnéven úgynevezett "béríró" voltam, tehát ponyvakiadóknak véres thrillereket, csöpögős romantikus történeteket írtam. Ezek sorra nagy sikert arattak, de a kutya sem tudta, hogy én írtam őket. Egyszer a kiadó levelet is kapott, ami így szólt: "Na végre belátták, tisztelt uraim, hogy a szerelemről ilyen gyönyörűen csakis a nők tudnak írni." Én viszont nagyon nem szerettem angol írónő lenni, s emiatt egyszer ki is fakadtam Sziáminak, mondván, hogy ez így nekem nem megy tovább, csak épp nem tudom, mihez is kezdhetnék. Azt mondta, írjak valami olyat, ami szívből jön, amilyet még nem írtam, és olyanoknak, akiket eddig még nem szólítottam meg. Vagyis a gyerekeknek. Én meg elkezdtem témát keresni, de mivel akkor volt épp csúcson a Harry Potter, tudtam, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert szinte bármit írok, azt fogják mondani, hogy Rowlingot akarom utánozni. Olyan világot kerestem hát, amit még nem írtak meg. Átnéztem a kortárs magyar ifjúsági irodalmat, és kiderült, hogy akkortájt még egyetlen magyar író sem nyúlt úgy az ősmagyar eredettörténethez, hogy az a mai gyerekek érdeklődését felkeltse. Persze vannak nagyszerű rege- és mondagyűjtemények, de azokon egy mai srác elalszik. Ismertem sok kiskamaszt, és láttam, hogy nekik szinte már semmit nem jelentenek a népmesék, mert azok nem az ő nyelvükön és nem az ő problémáikról szólnak. A mesék, bármilyen gyönyörűek, a tizenéves számára már cikik, dedósoknak valók. Szóval tudtam, hogy vissza kell hozni Fanyűvőt a rivaldafénybe, de most már lógjon a nyakában iPod, különben érdektelen lesz a 21. századi gyerek olvasónak. Ugyanezt a trükköt tudja egyébként Rowling is.

MN: Nála a család híján kollégiumban élő kamasz fiú körül megelevenedő kelta mitológia a dramaturgiai segéderő, nálad két egyesülni vágyó, csonka család konfliktusaiból vezet kifelé az út a modern kori "átok" megtörésén dolgozó táltos világháló mozgósításával.

BGY: Egyértelmű volt, hogy nem fogok rózsaszín, bájos, tehát soha nem létezett magyar reklámcsaládot teremteni, ahol apucika bölcs, anyucika tündéri, a tesó meg maga az álom. Sokkal valóságosabb családot akartam, ahol például az apa aluljáróban gürcölő cipőpucoló, akit Gergő lúzernek tart és gyűlöl, hisz "elveszi" tőle az anyját. Szóval mindenképpen egy igazi magyar családba akartam berakni a főszereplőt, egy igazi magyar család pedig zűrös, ezt lássuk be. Zűrös, de benne rejlenek olyan értékek, amiket a problémáival magára maradt Gergő egyedül nem találhat meg. A kamaszkor olyan időszak, amikor az ember elkezdi felfedezni a világot, és próbálja benne elhelyezni saját magát. Minden ekkor dől el: hogy később gerinctelen vagy becsületes, nyíltszívű vagy gyűlölködő alak válik-e belőlünk. És persze ez az időszak csupa harc és küzdelem, amiből a szülők legtöbbször csak annyit fognak fel, hogy az ő "kicsi csillaguk, aranyos babájuk" egy őrjöngő, érthetetlen, lázadó idegenné vált. Pedig a tini csak lereagálja azt a káoszt, amit maga körül lát: hogy apucinak bizony szeretője van, anyuci meg marékszám nyeli a Seduxent. A könyv megjelenése óta tíz év telt el, és ma már biztos lehetek benne, hisz rengeteg gyerekkel leveleztem, beszélgettem, hogy pontosan ez fogta meg őket: hogy végre valaki nem akarja lehazudni a csillagokat az égről, és nem akarja azt sugallni, hogy milyen bölcsek és tündériek is a felnőttek. "Végre valaki olyan könyvet írt, ami kimondja, hogy kamasz vagyok, de nem hülye!"

MN: A Gergő-történet egyben a felnőtté válás története is.

BGY: A főszereplő lelki problémákkal, rémálmokkal küzdő, úgy is mondhatnánk, pszichésen terhelt srác - vagyis átlagos kamasz. Az édesapja meghalt, az anyját egyszerre imádja és gyűlöli, mert úgy érzi, hogy az új férjével megcsalja a halott apát. Hab a tortán a mostohatestvér, Zsófi, akit szeretni kell. Az utóbbi tíz évben százával kaptam kamaszoktól olyan leveleket, melyek arról árulkodnak, hogy rengeteg hasonló szituációban élő srác van az országban. Hozzájuk és nekik is szól ez az új musical.

MN: Mi készült el előbb: a szöveg vagy a dalszövegek?

BGY: Gyakorlatilag szinte egyszerre alakult a kettő. A történet több dimenzióban működik. Van persze a szórakoztató, izgalommal és humorral teli kaland, továbbá a felnőtté válás terhe és csodája, és van egy másik szintje is, mely arról szól, hogy milyen manapság magyar kamasznak lenni. Milyen felnőni egy olyan országban, ahol a felnőttek totálisan megőrültek, és egyfolytában azon acsarognak, hogy ki a magyar. "Te nem vagy magyar, én magyar vagyok, te ne akarj magyar lenni, neked másmilyen magyarrá kéne válnod, te meg takarodj az országból, mert nem is vagy magyar." Mindez felfoghatatlan károkat okoz a mai gyerekek lelkében - látom, olvasom a leveleikből! Nem tudják, mit csináljanak, milyen mintát kéne követniük. Folyton azt kérdik: "Gyula bátyó, akkor most nekem kit kellene utálnom, kit szeretnem? Magyar vagyok? Akarok én egyáltalán magyar lenni?"

MN: Te foglalkoztál a magyarság eredettörténetével?

BGY: Természetesen, hisz a könyvet sem lehetett volna megírni e nélkül. Gergő története mögött nagyon komoly tudományos kutakodás, jegyzetelés, tényanyag van. Szerintem az ősi és a modern felfogás egyáltalán nem ellenségei egymásnak. A darabban emlegetett táltos világháló persze sokkal ősibb, az emberek lelkét közvetlenül összekötő bűverő, mint az internet, de a kettő azért valahol mégis rokon. Az előbbi "szerverei" a táltosok, ám a működéséhez az kell, hogy a mai kor gyerekei is bekapcsolódjanak, lélekben és szívben is, és ne csak online legyenek egymással.

MN: Mennyi idő alatt írtad meg a könyvet?

BGY: Pont kilenc hónap alatt. Annak idején a Magyar Könyvklub adta ki, Révai Gábor hitt a történetben, és mert kockáztatni. Azt mondta, kihozza ötezer példányban, és reméli, hogy a következő egy évben a felét el is tudja adni, mert akkor legalább a nyomdaköltség megtérül. A kötet 2002 októberében, egy hétfői napon került a boltokba, és csütörtökön már újra kellett nyomni. Azóta is többször próbáltuk megfejteni a titkot, mi történhetett - valószínűleg a táltosok áldása lehet a dologban. Ebből aztán MTI-hír lett, mivel kiderült, hogy még sosem volt ilyen gyors sikere egyetlen magyar ifjúsági regénynek sem. Elkezdtem írni a folytatást, melynek Gergő és a bűbájketrec lett a címe. S aztán jöttek tovább az Álomfogó-világ újabb és újabb történetei, mert a rajongók - addigra sokan voltak, klubokba tömörültek, egyszer még transzparenses tüntetést is szerveztek - mindig többet akartak. Így születtek meg a Zsófi-, majd a Monyákos Tuba- és a Bolhedor-regények. Jelenleg a teljes Álomfogó-univerzum 13 regényből és immár egy fantasztikusan jó musicalből áll. Nagy szívfájdalmam viszont, hogy eddig sem hangoskönyv, sem hangjáték nem készült belőle, pedig az utóbbi valóban csudás lehetne.

MN: Bekövetkezhet-e, hogy ismét felnőtteknek írsz?

BGY: Évek óta készülök rá, hogy megírjam azokat az éveket, amiket szociális otthonban töltöttem, hisz ott hihetetlen, hátborzongató sorsokkal találkoztam. Most azonban itt az új musical, a kassai társulat fantasztikus teljesítménye, Gál Tamás remekbe szabott rendezésében, Lakatos Róbertnek a világzene sokszínűségében tobzódó dallamaival és a Müller Péter Sziámitól már megszokott izgalmas dalszövegekkel. Úgyhogy jelenleg erre, no meg egy új regényre koncentrálok, amiről viszont egyelőre semmit sem árulhatok el. Legfeljebb annyit, hogy egészen más lesz, mint az eddigiek.


Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.