Könyv

Ki a hazug, én vagy te?

Leo Perutz: Az Utolsó Ítélet mestere

  • - banza -
  • 2012. április 19.

Könyv


Az 1882-ben Prágában született és 1957-ben Bad Ischlben meghalt Leo Perutz jóformán ismeretlen nálunk - noha 1945 előtt jó pár kötete megjelent magyarul -, pedig az elsősorban németes-osztrákos orientáltságú mai magyar prózában az előkelő ősök között foglalhatna helyet. Különösen, ha hozzávesszük az úgynevezett posztmodern világlátásra jellemző elbeszélői praktikáit, a kissé bulváros műfajok (riport, detektívregény, fantasztikus-misztikus elbeszélés) alkalmazása és ezzel egyidejű megnemesítése iránti erős hajlamát, a fikciót és valóságot szándékosan összekeverő narrációját, finom iróniáját, a látomásokat szinte rezzenetlen arccal előadó fanyar humorát.

Prága, német anyanyelv, zsidó származás - erre minden tájékozott olvasó felkapja a fejét. És nem véletlenül: Perutz 1907-től ugyanannak a biztosítótársaságnak dolgozott matematikusként Triesztben, mint Franz Kafka Prágában. De míg Kafka teljes sikertelenségben írta műveit, Perutz már első regényével (A harmadik golyó) anyagilag is elismert író lett, és később az első világháború utáni korszak egyik legbefutottabb bécsi szerzőjének számított; százezres-milliós példányszámban eladott könyvei közül nem egyet megfilmesítettek, dús honoráriumaiból szerzőnk élte világát a kávéházakban. Aminek aztán az Anschluss vetett véget. Izraelbe került, ahol nem sok irodalmi babér termett számára, de mint "mágikus realistát" Jorge Luis Borges felfedezte, és elősegítette regényei spanyol nyelvű megjelenését. A háború után visszatért Bécsbe, csalódottan, kiégve.

Borges rajongása aligha volt véletlen; Perutz eredetileg 1928-ban megjelent, remek magyar fordításban kiadott regényében is a tág értelemben vett fantasztikus irodalom jeles írójának bizonyul, ráadásul - mint Borges gondolkodásában oly sokszor - itt is egy könyv játssza az egyik legfontosabb szerepet. Perutz a kötet legvégén, az egyik szereplője szájába adva a szót nyíltan megnevezi rokonait és ars poeticáját: "A félelem és a fantázia elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva. A legnagyobb fantaszták egyben mindig a félelem és a borzongás megszállottjai is voltak. Gondoljon Hoffmann kísértetiességére, gondoljon Michelangelóra és a Pokol-Brueghelre, gondoljon Poe-ra!" Igen, mindezekre gondolunk, no, meg a bécsi kortársakra is, mindenekelőtt Freudra és Arthur Schnitzlerre.

Tzvetan Todorov alapvető tanulmánya óta tudjuk, hogy a fantasztikus irodalom alapja a bizonytalanság, az eldöntetlenség, mely egyaránt jellemez olvasót és elbeszélőt. Von Yosch báró, a könyv én-elbeszélője, egyben botcsinálta magánnyomozója egy idő után nem tudja eldönteni, mi a látomás és mi a valóság abban, amit elmesél. És ő maga vajon valóságos, avagy kísérteties szereplő a saját történetében? De mivel Az Utolsó Ítélet mestere egyben szabályos krimi is, pontosabban inkább bűnregény, az szintén perdöntő: ki hazudik, és ki nem? De Perutz továbblép eggyel, és így hangzik rejtett kérdése: hazudhat-e az én-elbeszélő? És nem hazug-e minden művész, elsősorban annak érdekében, hogy saját széttépett és bűnös lelkét elleplezze, és ezzel egyidejűleg megmentse? "Ünnepelje bár tombolva a sekélyesen gondolkodó tömeg az egyes műalkotásokat - az én számomra alkotójuk összezúzott lelkét leplezik le." De ezt már nem von Yosch, hanem a szöveget "közreadó szerkesztő" fűzi hozzá - újabb szerepjáték Perutz messze a korát megelőző narrációjának maszkabáli forgatagában. Igazán szellemes és szórakoztató, ugyanakkor szerfölött filozofikus könyv - bár találná meg olvasóit!

Fordította Tatár Sándor. Jelenkor Kiadó, 2011, 263 oldal, 1900 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.