Könyv

A szerkesztő egyfajta kísérletnek tekintette a gyűjteményt, hogy a képeket kiszabadítsa a minden történész számára "szentnek tekintett" textus fogságából. Nos, egy Batman-sorozatnál ez nyilván megy, a történelem rekonstrukciójakor viszont egyáltalán nem megy.

Legalább három tényezőt - a Corvina kiadó tradicionális tekintélyét, a szerző, Ébli Gábor egyetemi docens jó hírét és a könyvet fogadó műgyűjtők ünneplő hangulatát - föl tudok sorolni, amely váratlanná teszi a csalódást. A Műgyűjtés - múzeum - mecenatúra című kötet mélyen alulteljesít minden szakmai várakozást, és nehéz megmondani, hogy a felelősség súlya milyen arányban oszlik meg szerző és kiadó között.

Nádasdy Ádám november 24-én tartotta székfoglaló beszédét a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián Dante Isteni színjátékának új fordításáról. A költővel, műfordítóval, nyelvészprofesszorral egyetemi szobájában beszélgettünk.

Háború és művészet viszonyáról szóló esszéjében Boris Groys arra a megállapításra jut, hogy a kortárs művészet képeinek radikalizmusa soha nem veheti fel a versenyt a terroristák (gondolva itt az Abu Ghraib-dokumentumokra is) képeinek radikalizmusával. Ez érthető úgy, hogy a valóság, amelyet a média közvetítésével érzékelünk, erőteljesebb, mint a hasonló eszközökkel dolgozó művészet, továbbá, hogy fölszámolódik a művész közvetítő szerepe valóság és emlékezés között. Kürti Emese

Dylan Thomas önéletrajzi vonatkozású novellafüzére, Az író arcképe kölyökkutya korából (amelynek szerkezeti alapjául James Joyce Dublini emberek című könyve szolgált) 1940-ben jelent meg, a magyar olvasók pedig 1959-ben vehették kézbe először, Gergely Ágnes tolmácsolásában. Idén az Európa Könyvkiadó újra megjelentette a művet, a zsebkönyv formátumú korábbi kiadások után végre méltó köntösben. A kötet homlokterében a gyerekkor és a pályakezdés időszaka áll. Mindezt álomképekkel jócskán megtűzdelt, kagylószerűen zárt, lírai szövegek formájában írta meg Thomas. Babiczky Tibor

John R. Cash először 1975-ben, negyvenhárom évesen bocsátotta sajtó alá autobiográfiáját Man In Black címmel. Túl volt élete legmozgalmasabb és kereskedelmileg legsikeresebb évein: örök érvényű slágerek (I Walk The Line, Ring Of Fire, Jackson), két rocktörténeti jelentőségű börtönalbum (At Folsom Prison, At San Quentin), egy csúf házasság, válás, majd egy a művészetét is megemelő új kapcsolat (June Carterrel), valamint nagyjából tízévnyi masszív amfetamin-, alkohol- és fájdalomcsillapító-függőség és ennek hozadékai (letartóztatások, kórházak, elvonók) álltak a háta mögött. Előtte meg a békés pusztaság: a divatból kiment countrysztárok eseményekben szegényes alkonyévei. Greff András

Miként első filmjéből, a Vincent című hatperces bábanimációból már 1981-ben kiderült, Tim Burton rendíthetetlenül gyermekként tekint magára. Hiába nőtt fel időközben, a sors fura szeszélye folytán évtizedek óta mind drágább játékszerekkel szórakozhat saját kis Disneylandjében - legyenek azok finom művű stopptrükkbábuk, bonyolult komputeranimációs szoftverek vagy olyan álomgyári kesztyűs bábok, mint Johnny Depp vagy Helena Bonham-Carter. Az amerikai filmművészet Michael Jacksonja ő, aki mindnyájunk örömére sikeresen fordította a pedofíliát közhasznú alkotói célokra kifejezetten felnőtt közönségnek szánt gyermekfilmjeiben. Varró Attila

Amikor egy híres filmes nyomtatásban emlékezik vissza pályájára, az olvasónak mindig van oka gyanakodni. Itt egy pasas, aki mást sem csinált világéletében, csak képekben mesélt kitalált történeteket egy sötét teremben. Mit tesz most? Tollba mondja, persze hogy (jó esetben) tollba (rosszban nyilván ráhagyja a titkárára, hogy mondja tollba).

A regény korábbi változatának végén ez a mondat állt: "Próbálja elképzelni a kezet, mely mindezt írja: ha látná, az olvasás talán komoly feladattá válna számára." Ha nem gondolunk erre a kézre, amely fenyeget, és józanul csak a mű lapjain megjelenő irodalmi szöveget értelmezzük, különösen pedig eltekintünk a hatalmas életmű magyarul is hozzáférhető, komor csúcsokat (Rilke, Kafka, Mallarmé) idegenséggel és halálközeliséggel megvilágító, filozófiai pompával teli fényözönétől (Az irodalmi tér, Kijárat Kiadó, 2005), akkor egy felületes pillantásra akár szerelmi történetnek is mondhatnánk Blanchot első, eredetileg 1948-ban megjelent regényét, ahol azonban a mesélő énje kialudt, sem értelmével, sem jelenlétének bizonyosságával nem világítja át a teret. Sántha József

A név kötelez, a sztárok csemetéit például arra, hogy megírják, milyen is volt a kedves papa/mama intim megvilágításban. Jobb megfigyelő nincs is náluk, már hogy is lehetne, amikor ők már a járóka rácsai közül is kifigyelhették a munkából hazaérkező hírességet. Valóban párjukat ritkító megfigyelések ezek, hiszen viszonylag kevés filmtörténész mondhatja el magáról, hogy a későbbi szerzővel egyazon pelenkázóasztalon tartózkodott. - köves -

Minden regénynek kell, hogy legyen valami filozófiája, de nem szükséges, hogy ez Kant vagy Leibniz színvonalán mozogjon, olykor beérjük valami földönjáróbb nézettel is. Alighanem Joseph Conrad sem gondolta másként, amikor az angolul 1913-ban (magyarul most először!) megjelent regénye élére Sir Thomas Browne (1605-1682), a jeles, de csak a legnobilisabb szerzők (Borges, W. G. Sebald és Virginia Woolf) által nagyra becsült tudós anatómus és orvos egy mondatát biggyesztette: "Akik úgy gondolják, hogy mindent a véletlen irányít, nem tévednek, hacsak nem átalkodnak meg ebben." Nem mellbevágó bölcsesség, de éppen elég ahhoz, hogy olykor egy egész életet megalapozzon, nem is szólva egy regényről. Bán Zoltán András

Schein Gábor legújabb könyve érzékenyen összeállított tanulmánykötet, de több is ennél: mélyszerkezetében monográfia: "E történetnek nem is oly titkos hőse a tradíció fogalma" - olvasható a záró és egyben címadó tanulmányban. Szegő János