A jeles rajzoló és a hasonlóan jeles író könyves együttműködése, tudjuk, nem új keletű, voltak azok a csinos "Banga-tekercsek", aztán A vak murmutér. Lehet, hogy ezek egyeztetve készültek, ennek a kötetnek a hátsó borítója szerint most viszont a grafikus volt az egyértelmű kezdeményező, kiválogatta a meséket, és ahelyt rajzolt is hozzájuk jeleneteket, az író meg ezek után ugrott neki a szövegnek. A rajzok a jól ismert, szőrös-göröngyös, sután lebegő és kedvesen ügyetlenített Banga-rajzok, setesuta legények, vékonypénzű, mérges orrú leányok. Boreász, a légbélű (újgörög) északi szél pedig jobban aligha ábrázolható, mint így, szétmosódó fuvallmányként, hiába a szárnyas lábú, kigyúrt testű (ógörög) előképek. A rajzok fontosságát sugallja, hogy a tartalomjegyzék nem a mesék kezdőlapjára, hanem a hatosztatú képtáblájukra mutat, ámbár Az ördög darálójánál csuklik egyet a számozás rendje.
Amiként valamirevaló cserepár nem neszül holmi csatrangos fringiától, nem voltunk restek mi sem lekontrollérozni derék szerzőnk fűszeresebb kifejezéseit, és úgy találtuk, hogy igencsak létezik majd mindegyik, vagy ha nem, hát föltalálásának legfőbb ideje volt. Még a faszenes tévén is derültünk szinte, bár éppen az efféléknél kezdtük érezni, hogy kissé mintha úgy működne a bőtermő nyelvjátékos rutin, ahogyan az ördögök darálója: ontja, ontja, csak ontja, míg csak el nem áraszt mindent a jóízű szókása. Máskor viszont csillogó darabokat hullajt: elmondja az egér, "mi vóna, ha kéne", ahogy feleségnek ajánlgatja "kóka", "tűfokány", kákabélű lányát. (Az ördögöket most megszaporítottuk, így viszont a természet egyensúlya helyrebillent, mert a kötetbeli hattyúk közül a címlapra már csak egy csattogott ki.)
De persze semmi kétség: meg vannak dolgozva, keményre, tömörre vannak kalapálva, délcegen is csengenek ezek az innen-onnan egybegyűjtött mesék. Meg aztán szórakoztatóak is, felnőtt embernek alig se hiányoznak az elhagyott ismétlések, részletek. Parti Nagy megcsavarintott szókészlete nyilván fölvidítja a szülőt, lefoglalja a gyereket, ha meg nem, hát ráparancsolunk, gépezik úgyis eleget.
Valami enyhe elégedetlenség mégis bennünk szorul, talán, mert a stílusjátékkal olyan messzire távolítja, idegeníti a történeteket a szerző, hogy ettől a mesék plebejus beszéde az értő keveseknek szóló, aranyfüsttel bevont ajándékká válik, ami nem más, mint a szerző kissé önkörében forgolódó stílusa, és semmi több. Hamar sötétedő karácsony környéki estékre, nehéz fotelbéli elbólintások előjátékául persze ez sem kevés. Ünnep előtti ajándékvásárlási zavarunkat pedig igazán hálásan oldja a rátalálás megkönnyebbült sóhajává, hiszen még színes és képes is, és ebben a kategóriában toronymagas színvonal mostanság, amikor émelyedésig turkálhatunk a szépen telefotózott régiző, egzotizáló vagy pepecselősen ál-ismeretterjesztő, ám annál meggyőzőbben drága és gusztusosan haszontalan vitrindísz kötetek kínálatában.
Magvető, 2008, 66 oldal, 2490 Ft
