A Kína tíz szóban nem csupán számos tiltott témát dolgoz fel, de kendőzetlenül beszél a kínai társadalom valóságáról is. Nem csoda, hogy hazájában nem lehetett kiadni a könyvet, amely eredeti nyelven Tajvanon jelent meg, de az elmúlt nyolc évben bejárta a világot.
Jü Hua 1960-ban született, a kulturális forradalom idején nőtt fel, ez pedig komolyan meghatározta életét és pályafutását, sőt a társadalomról alkotott képét is. A szerző fogorvosként kezdte pályafutását (akkoriban mindenkinek kijelöltek egy foglalkozást), és nyaranta neki kellett beadnia a kötelező védőoltásokat is. A rossz minőségű, többször használatos tűk komoly fájdalmat okoztak a gyerekeknek – ez viszont jó ideig nem tudatosult benne, mert magán nem próbálta ki őket. Onnantól kezdve viszont éjszakáit az elgörbült tűk kiköszörülésével töltötte. A könyv tehát a kulturális forradalom idején mindenkitől elvárt maoista önkritikával indul, aztán a címben szereplő tíz szó köré írt tíz esszével folytatódik. Az írások körüljárják a szavak (nép, vezér, olvasás, forradalom, utánzat stb.) eredetét, aktuális jelentését, de elsősorban a mai Kínáról rajzolnak meglehetősen lesújtó képet. Jü sokat mesél a kulturális forradalom alatti időszakról is, mert szerinte Kína e két korszaka szorosan összefonódik, „néhány pszichológiai tényező megdöbbentő hasonlóságot mutat”. A kulturális forradalom a politikai jelszavak mentén fanatizálta a népet, ma pedig a gyors meggazdagodás reménye az, aminek segítségével az ország vezetősége hatni tud a tömegekre. A nép az 1989-es Tienanmen téri események után ugyanis kiábrándult a politikából: a politikai reformok leálltak, viszont beindultak a gazdasági reformok, így a nép is a pénz felé fordult. Míg a híradásokból csak a kínai gazdasági csodáról hallani (1970 és 2017 között 132-szeresére nőtt a GDP), és arról, miként emelt ki ez a tényleg elképesztő növekedés százmilliókat a mélyszegénységből, Jü Hua megmutatja, mi az az ár, amit a növekedésért fizet az ország. A mindent átható korrupció, a növekvő társadalmi különbségek, a munkanélküliség, az óriási méreteket öltő környezetpusztítás többnyire rejtve marad a külföldi szem előtt. A hirtelen felszínre tört társadalmi feszültségek és értékválság következtében pedig egyre keményebb a sikerért vívott harc, ami – Magyarországról nézve kicsit sem meglepő módon – életre hívta a szegény, de kiszámítható életet biztosító Mao-korszak iránti nosztalgiát.
Emellett számos olyan, abszurd történetet is leír, hogy a nincstelenek hogyan utaznak hatalmas távolságokat csak azért, mert egy másik tartományban kicsit többet fizetnek a véradásért – miközben a vérvételt megszervező „Vérkirályok” mesés vagyonra tesznek szert. A kulturális forradalom brutalitása (a sok millió emberéletet követelő éhínség, a tárgyalás nélkül meghozott és azonnal végrehajtott számtalan halálos ítélet) is visszaköszön a mában, például akkor, amikor az önkormányzatok maszkos verőembereket küldenek a kilakoltatásnak ellenállókra. A házukból kikergetett emberek otthonát pedig még az éjjel eltüntetik a buldózerek, hogy helyet csináljanak a csillogó felhőkarcolóknak: „Bár ez a módszer túl egyszerűnek és durvának tűnhet, a gazdasági fejlődés terén gyors eredményekkel kecsegtet.”
Megrázó könyvében Jü azt is elmeséli, miért és hogyan lett író, annak ellenére, hogy a kulturális forradalom teljesen kultúramentes volt. A tankönyveken és Mao Ce-tung művein kívül minden könyv be volt tiltva, így hatalmas értéke volt egy-egy illegálisan megszerzett könyvnek. A betiltott regényeket kézzel másolták, ám sokszor hiányoztak az első vagy az utolsó oldalak. Így Jü kénytelen volt maga elképzelni a történetek befejezését. Orvos szülei miatt gyerekkorát körüllengte a halál közelsége, s ezt csak tetézte a kulturális forradalom brutalitása – mindebből ő is tevékenyen kivette a részét, regényeiben pedig ezeket az átélt traumákat igyekszik feldolgozni, ad magyarázatot sokszor szintén erőszakos témaválasztásaira. A kézzel másolt, illegális példányokhoz hasonlóan a Kína tíz szóban is lezáratlannak tűnik, hiszen az utolsó anekdotában azt meséli el a szerző, hogy egy ártatlannak induló gyerekkori kamuzás miatt hogyan kötött ki a műtőasztalon. Ráadásul Jü azt nyilatkozta, a tizenegyedik szó a szabadság lett volna – ennek kifejtését így kénytelenek vagyunk mi is csak elképzelni.
A magyar kiadásban zavaró, hogy többnyire az angolos pinyin átírás jelenik meg (így lesz Mao Ce-tung Mao Zedong, Peking viszont nem válik Beijinggé), a mértékegységek nincsenek átváltva (mi eláruljuk, hogy 1 li = 500 méter), és az is az olvasóra van bízva, hogy kitalálja, mennyit érhetett pár száz jüan a hatvanas-hetvenes években – ezek a hiányosságok viszont sokszor éppen a helyes értelmezést nehezítik.
Fordította: Zombory Klára. Magvető, 2018, 286 oldal, 3299 Ft
