Könyv

Péterfy Gergely regénye valójában nem a végén, hanem az elején fejeződik be – ezt akkor vettem észre, amikor másodszor is elolvastam a könyvet. (Nem bántam meg az újraolvasást.) A cselekmény nem zárul le a könyv utolsó lapjain a főhős, Kazinczy Ferenc testi halálával, hanem visszahajlik az elbeszélés kezdetéhez, ahol Kazinczy eszméinek pusztulásáról, a hős szellemi haláláról olvashatunk. A keretes szerkezet alighanem súlyos mondandót nyomatékosít: azt sugallja, hogy a magyar felvilágosodás vezéralakjával egy eszme szállt sírba.

Nyelvről és családról és hovatartozásról szól magyarul nemrég megjelent regénye, a Szavak a múltból. Budapesti látogatásakor beszéltünk vele.

Az ötlet szerfölött egyszerű. Vegyük József Attila Hazám című 1937-es versét, adjuk „magyar értelmiségiek” elé, és kérdjük meg, mit gondolnak ma a hazáról, a sajátjukról, a választottról, netán a kényszerű hazáról, és arról a közegről, melyben állítólag nem elég, hogy halniuk, de még élniük is kell. József Attila költeménye hálás alapszöveg, mert meghökkentően sok szállóigét görget.

Tárcasorozatait és az azoktól függetlenül íródó novellásköteteit elnézve Szvoren Edina megállás nélkül dolgozik. Kivételes szakmai tudatosságot árul el, hogy ennek ellenére nem elégszik meg a bevált stiláris megoldások újrafelhasználásával.

2005-ben bírósági idézést kapott, 2006-ban Nobel-díjat. Megsértette a török identitást – vádolta a török állam. Megörökítette Isztambul melankolikus lelkét – dicsérte a Nobel-bizottság. A 63 éves regényírót Isztambul ázsiai oldalán értük utol telefonon, hogy az irodalom és a foci kapcsolatáról, az örmény népirtásról és saját üldöztetéséről kérdezzük.

A világhírű szerzővel nagy ivászatokról és még nagyobb rivalizálásokról, változékony szexuális szokásokról és gonosz médiacápákról, kémekről és Bovarynéról beszélgettünk.