Nagyjából egy évtizede minden, ami Radnóti Miklóshoz kapcsolódik, fokozott érdeklődést vált ki a médiában, a közvéleményben, sőt, újabban – ismét – a politikában is. Radnótinak irodalmon túli hírértéke van. Lehet vitatkozni, hogy vannak, akik Radnótinál tágabb horizontú költői világot alkottak. Mégis, őt övezi a legnagyobb figyelem. Még akkor is, ha ez az érdeklődés nem feltétlenül ismeri fel, miért van szüksége a költőre, és emiatt olykor torz és méltatlan formát ölt.
Előhívatlan negatív
Érthető, miért. Radnóti sorsa nyomasztó árnyként nehezedik az országra, amely nem szabadulhat tőle: tudva vagy nem tudva, önmagát ismeri fel benne. Egyre mélyebbre tartó élete és egyre meredekebben felívelő költői teljesítménye, úgy tűnik, elemien fontos dolgokat közöl most az országról. Hiszen ami Radnótival életében és halála óta történt, abban Magyarország 1867 óta eltelt másfél százada jelenik meg sűrített formában. De úgy, mint egy negatív fényképfelvétel, amelyet, hiába minden, nem sikerül jól előhívni. Talán nincsenek hozzá eszközök. Talán vannak, de az ország (nem az értő olvasó) retteg a képtől, amely visszatekintene rá. Jobb csak elképzelni, ki volt. Ha nem így lenne, Radnóti könyveit nem vetették volna 1944 után másodszor is tűzre, nem lennének körülötte politikai beavatkozások, nem jelennének meg róla tendenciózus vagy szentimentális valótlanságok, és magánéletének intimitásai sem váltanának ki ekkora izgalmat.
| ||
Ezek a megnyilvánulások egy meghasonlott társadalom reakciói, amely Radnóti alakját mindenáron olyanná akarja formálni, amilyen ő maga nem lehet: egyszerre legyen hősi áldozat és a nyárspolgári idill megtestesítője. A költő legyen tisztább és tisztességesebb, mint az ország, amely közömbösen asszisztált elpusztításához. Adjon feloldozást minden sorstársa meggyilkolása alól. Ez nem más, mint a kulturális antropológiai értelemben vett eredeti bűnbakképzés. Az áldozati állatra a közösség szimbolikusan rárakja a bűneit, majd valóságosan kihajtja a pusztulásba. Az áldozat akkor töltheti be feladatát, ha ártatlan. Radnóti majdnem minden kritériumnak megfelelt: nem ölt, nem lopott, ezeket a tevékenységeket maga a közösség szokta önként és maradéktalanul elvégezni, sőt, etnocentrikus kiválasztottságának tudatában túlteljesíteni.
De házassága alatt erotikus viszonyba bonyolódott Beck Judit (1909–1995) festőművésszel. A kapcsolat 1941 kora nyarán kezdődött, és több mint egy évig tartott, még 1942 decemberében is voltak utórezgései. Nem volt titok, barátaik között semmiképp, de halála után hosszú évtizedekig sem a nagyszámú visszaemlékezők, sem az irodalomtörténészek nem beszéltek róla. Ennek oka sokkal inkább a kultúrpolitika volt, nem a személyes indulatok. A költő özvegye haláláig Beck Judit róla készített nagyméretű olajfestménye és Radnóti harminckettedik születésnapjára készített kettős önarcképe alatt üldögélt.
Tudtommal először Marianna D. Birnbaum foglalkozott a témával 1983-ban angolul megjelent könyvében, Radnóti költészetének életrajzában: Miklós Radnóti: A Biography of His Poetry. 1989-ben megjelent Radnóti naplója is, amely azonban olyan visszafogottan írt a kapcsolatról, hogy a mai napig tartja magát a téveszme, hogy a szöveget megcenzúrázták. Vas István 1990-ben Azután című memoárregényében pedig szemtanúként írt róla, igaz, regényesebben és a résztvevőket álnéven szerepeltetve.
Beck Judit 1989-ben rádióinterjút adott Mélykuti Ilonának azzal a kikötéssel, hogy a hangfelvételt csak Gyarmati Fanni halála után lehet nyilvánosságra hozni. A Kossuth rádió Tér-idő című műsorában idén június 30-án és július 1-jén Az irodalom mögött. Egy szerelem története. Radnóti Miklós és Beck Judit alcímmel, Várkonyi Benedek szerkesztésében két részletben hangzott el az interjúból készített, versekkel, naplórészletekkel és zenei aláfestéssel kiegészített műsor. (Magáról az adásról írtunk már múlt heti rádiókritikánkban, lásd: Középiskolás fokon, Magyar Narancs, 2015. július 16. – a szerk.)
A szerkesztő és az újságíró bevezetőjükben ismertetik az interjú hátterét, de néhány fontos kérdést nem érintenek. Jó lenne tudni, vajon az interjú vágatlan-e vagy szerkesztett. Nem említik azt sem, hogy Beck Judit egy másik interjúban, amelyet Bánkúti Gábor készített vele, már korábban megosztotta a rádió nyilvánosságával emlékeit Radnótiról (Beck Judit festőművészről, Kossuth rádió, 1987. január 1.). Ebben is nyíltan beszélt viszonyukról, azt is megemlítve, hogy a Két karodban címzettje ő volt. (Így csak találgatni lehet, hogy a Mélykuti Ilonának adott interjú esetében talán azért döntött a zárolás mellett, mert itt kizárólag Radnótival szövődött szerelméről beszélt.)
| ||
Beck Juditot mindkét interjúban többször is cserbenhagyta az emlékezete, de egyik műsor készítői sem találták meg a módját, hogy szétválasszák a helytálló és a bizonyíthatóan téves állításokat. Pedig a műsor dokumentumértékét tekintve fontos lett volna. A Mélykuti-interjúban például olykor kissé összezavarodik a kronológia (Beck Judit egy helyen azt mondja, hogy Radnóti 1943-ban ment el „végképp”). Jót tett volna, ha a műsor nagyobb kritikai távolságot tart az elhangzottaktól. A szakítás okairól, a szerelmes versek tulajdonlásáról elhangzott reflektálatlan mondatok méltatlan módon tüntetik fel a lassan háromnegyed százados szerelmi háromszög szereplőit, és ami még rosszabb, a sajtó már tényként vette át őket.
Tisztázatlan levelek, letisztázott versek
Az interjúban szó esik Radnótinak több leveléről és verséről is, el is hangzanak belőlük részletek. És noha Beck Judit megemlíti, hogy nem tudja, kire hagyja ezeket a kéziratokat, a műsor nem tér ki arra, vajon most hol találhatók. Pedig ezek többet elárulnának a kapcsolatról, mint a visszaemlékezés.
Beck Judit rokonainál, magántulajdonban Radnóti nyolc levelének kézirata van. A keltezettek közül a legkorábbi 1942. augusztus 26-ai, a legkésőbbi 1942. december 17-ei. Van továbbá egy későbbi, 1943. október 12-ei képes levelezőlap, amelyet a Radnóti házaspár Mátraházáról küldött Beck Juditnak és Major Tamásnak (akkoriban a színész udvarolt Beck Juditnak – a szerk.).
Hét keltezés nélküli levélnek és egy egysoros üzenetnek az eredetije eltűnt a hagyatékból, csak fénymásolatuk van meg. Annak a korai, még viszonyuk előtti, 1940. szeptember 26-ai levelezőlapnak is, amelyet az első munkaszolgálatából küldött, a férjet, Gombosi Györgyöt is üdvözölve. A többi levél 1941 nyarán íródhatott. Köztük van az is, amelyikben Radnóti egy Rilke-fordítást küldött, és amelyet a rádióinterjúban Beck Judit idéz. Egy másik levél, amelyet Runyáról küldött, ahol 1941 júniusában néhány napot töltött feleségével, nem ismeretlen, 2009 óta egy árverési katalógusban fenn van az interneten. A fénymásoltak közül egy további levelet második munkaszolgálata első napjaiban, 1942. július elején írt. A szerelmes levelek hangja gyengéd és vágyteli. A Radnóti-hagyatékban jóval kevesebb üzenet van Beck Judittól, de ezek hangja is éppoly szenvedélyes.
Biztosan létezik még legalább egy Radnóti-levél: az, amelyikben – Beck Judit elbeszélése szerint – arról panaszkodik, hogy felőrli a kettősség. De ez sem található meg a hagyatékban, akárcsak a Két karodban kézirata.
A Beck Judithoz írt versekkel a szakirodalom bizonyíték (azaz kézirat) hiányában eddig igen óvatosan foglalkozott. Minden kétséget kizáróan kettőt lehetett azonosítani: a Záport és Harmadik eclogát, de Gyarmati Fanni 1941. december 16-ai naplóbejegyzése alapján többnek kell lennie: „Gerő Ili szaval kettőt a nyári Judit-versek közül”, „aztán […] Bánki Zsuzsa a Harmadik eclogát.” Radnóti pedig, mint írja, a Hasonlatokat szavalja, „kárpótlásképpen felém”. Ez az 1941. november 16-án írt vers tehát neki szólt. Korábban az adatok hiánya miatt többen is motívumvizsgálattal próbáltuk azonosítani, melyek lehetnek a hiányzó Beck Judit-versek. Marianna D. Birnbaum és Ozsváth Zsuzsanna a Csodálkozol barátném…-at is ide sorolták, mint kiderült, joggal. Kézirata megvan Beck Judit rokonainál. Gyarmati Fanni a versről nekem azt mondta, hogy Bálint György feleségéhez, Csillag Verához szól, meg is indokolta, miért, úgyhogy ezt sem lehet kizárni, ahogy a kettősséget, a fedett érzelmeket sem.
Ezenkívül megvan a Bájoló és a Rejtettelek kézirata és a Nyugtalan őszülnek a gépirata. A versekhez nincs ajánlás, de a Bájoló kéziratának bal alsó sarkába Radnóti szabályos kis szívet rajzolt, keresztbe ráírta (majd ő vagy más, másféle tintával, alig olvashatóvá satírozta) Beck Judit nevét. A vers végső változatának dátuma 1942. február 1. Radnóti érzelmeinek kavargását jelzi, hogy február 20-án zaklatott levélben vallott szerelmet Gyarmati Fanninak. A Bájolónak a kéziraton alcímet is adott: „Hirtelen”. (Ezt később elhagyta.)
Mintha a távolból rímelne ez Gyarmati Fanni 1941. április 21-ei naplóbejegyzésére: „Szép kis verset mutat Mik, tegnap esti munka. Könnyedébben születnek mostanában, valami szokatlan sietősség van rajta, ami annyira ismeretlen nála.” Előző nap, április 20-án egyetlen verset írt, a Két karodbant. Miután tehát elkészült vele, Radnóti az első adandó alkalommal megmutatta munkából hazatérő feleségének, aki mérsékelten fogadta. A szép kis vers valóban kirí az életműből egyneműen érzelmes tónusával. Népszerűségének épp ez lehet az oka, a könnyed sanzonhang. De hogy a sietősség mire vonatkozott, nem tudni. A háború, a munkaszolgálatos behívók fenyegetésére? Akárhogy is, láthatólag Radnóti is tisztában volt vele, hogy keze alól hirtelen munkák kerülnek ki.
A rádióműsorban több idézet is elhangzik a naplóból, de ez és még egy másik, amelyben a Két karodbanra utal, nem. A második bejegyzés 1942. november 29-ei. Ezen a napon jelent meg a vers nyomtatásban: „Ebéd után kicsit megnézzük az Újságot, Miktől vers rendes helyen, de nem a legszerencsésebbek közül való. Mégis jólesik, hogy nem feledkeznek el róla. Most meg különösen jólesik, ebben a környezetben mind ezt olvassák, növeli a tekintélyét, azaz inkább a népszerűségét, hiszen szeretik, és csak azután tisztelik.” (Az, hogy „nem a legszerencsésebbek közül való”, nem a versre, hanem a lapra vonatkozik.)
Gyarmati Fanni mindig kritikus volt. Amikor férje a második munkaszolgálatból hazaküldte engesztelő versét, az Októbervégi hexametereket, 1942. november 3-án ezt írta naplójába: „Mik verset küldött. Gyönyörű. Még beszélünk majd az utolsó soráról.” Beszéltek is, és Radnóti teljesen újraírta a vers végét.
A Két karodban kézirattörténetéhez tartozik, hogy a Beck Judithoz írt Harmadik ecloga kétoldalas ceruzaírásos kéziratának (az MTA Kézirattára őrzi) mindkét hátoldalára tintával odaírta, majd áthúzta a Két karodban első három sorát. (Hacsak nem a Két karodban kezdeményeinek hátoldalára írta a Harmadik eclogát.) Akárhogy is, a két vers ugyanannak a papírnak a két oldalán szerepel. Másfelől azonban Radnóti naplójának aznapi bejegyzéséből kiderül, hogy az 1941. április 6-ai Tarkómon jobbkezeddelt, amely halál és szerelem összekapcsolásában a két héttel későbbi Két karodban közeli rokona, a feleségéhez írta. Radnóti a Beck Judit-szerelem idején is megmutatta feleségének a verseit mint műalkotásokat és mint összetartozásuk bizonyítékát, Beck Juditnak pedig átadta őket mint szerelmi ajándékokat.
Idillnél mélyebb
Mindebből valami olyasmit lehet leszűrni, hogy egy versnek lehet címzettje (tulajdonosa csak a kéziratnak), de az csak magánérdekű jelzés kifelé. Az érzelmek összetettebbek annál, hogy ebből kizárólagos következtetéseket lehessen levonni. Radnóti szerelmes versei közül van, amelyik Gyarmati Fannihoz, van, amelyik Klementine Tschiedelhez, és van, amelyik Beck Judithoz szól. De a versek, ahogy ezt mindhárman tudták, nem róluk szólnak, hanem érzelmekről.
Radnóti rövid élete során kétszer került hasonló érzelmi zűrzavarba. Mindkétszer Gyarmati Fanni mellől lobbant szerelemre más iránt, mindkétszer hozzá tért vissza. Az első eset tizennyolc éves korában, reichenbergi tanulóéve alatt történt. Otthonából kiszakadva megismerkedett Klementine Tschiedellel (1910–2003), akihez „Die Liebe kommt und geht!” címmel versciklust kezdett írni. 1927. november 7-étől négy hónapon át tíz verset írt Tinihez. Március 21-én új ciklust kezdett Az áhitat zsoltáraiból címmel, Gyarmati Fanninak ajánlva. Ettől kezdve július 3-áig felválta írt verseket a két lányhoz. Végül a július végén írt „Földszagú rét vagy” kezdetű verssel lezárta Az áhitat zsoltárait (meg is jelentette első kötetében, a Pogány köszöntőben). Azonban ugyanezt a verset a „Die Liebe kommt und geht!” gépiratos változatának a végére is odaillesztette. Radnóti tehát már kezdőként elválasztotta a költeményt mint nyelvi műalkotást az életrajzi élménytől. Talán épp az segítette költői fejlődésében, hogy megtapasztalta, az érzelmek nem egyneműek, és megtanulta, hogyan lehet ezt a tapasztalatot versbe sűríteni.
| ||
Az olvasót persze hogyne érdekelné, kinek a karjaiban ringatózik a költő. Balassi Bálint – Radnóti kedves költője – 1593-ban előzékenyen az utókor segítségére sietett: „Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem, / Attól keservesen, s ettől szerelmesen vígan már búcsút vettem, / Most éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.” Radnóti nem ilyen lineárisan tagolt viszonyban volt szerelmeivel. Mégis, az olvasói emlékezet Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szerelmét romlatlan idillnek szeretné látni, nincs is szívszorítóbb, mint az ártatlanság áldozata. Az életének pontosan a felét kitöltő kapcsolata Gyarmati Fannival azonban az idillnél mélyebb, következésképp konfliktusokkal terhelt összetartozás volt, amelyben mindkét fél megpróbálta elfogadni a másik kiélt vagy kiéletlen erotikus fellobbanásait. Bárkihez írta Radnóti a szerelmes verseit, ez is bennük van. Kirajzolódik belőlük a költő portréja, retusálás, stilizálás nélkül. A kép többi részét is érdemes előhívni a maga élességében. A hátteret a részegen vigyorgó, vad kényszerképzetekkel befont országgal. Jól meg kell nézni.
