Interjú

„A papa is számi volt”

Helene Uri író

  • Szalkai Réka
  • 2015. augusztus 30.

Könyv

Nyelvről és családról és hovatartozásról szól magyarul nemrég megjelent regénye, a Szavak a múltból. Budapesti látogatásakor beszéltünk vele.

Magyar Narancs: Afáziából doktorált – hogy jött ez az ötlet?

Helene Uri: Huszonkét éves voltam, a nővérem pedig harmincnégy, amikor agyvérzést kapott és afáziás lett, vagyis teljesen elvesztette a nyelvi és beszédképességeit. Innen az érdeklődés, és így mind a mester, mind a doktori szakdolgozatomat ennek a témának szenteltem. Időközben számos érdekességet fedeztem fel, például, hogy a bevándorlók sokkal kiszolgáltatottabbak az afázia tüneteinek.

MN: Önt ugyanakkor a két írott nyelv közül a normalizált, úgynevezett bokmål („könyv nyelve”) elhivatott harcosaként tartják számon, a dialektusokra épülő nynorskkal („újnorvég”) szemben.

HU: Ez túlzás. Csupán arról van szó, hogy az én gyermekkori nyelvem az oslói dialektus, mivel ebben nőttem fel, ez áll a legközelebb a szívemhez. Nem vagyok a vidéki dialektusok ellen, csak kiállok a saját nyelvjárásomért, amely Oslo és környékére jellemző, és a bokmål alapja is. Maguk, magyarok amúgy ebből a szempontból nagyon szerencséseknek mondhatják magukat: egy nyelvük van, szinte elhanyagolható dialektikus variációval, amely ráadásul izoláltan, a szláv és a germán nyelvektől távol helyezkedik el. Nyelvészetileg boldog helyzet ez.

MN: Első magyar nyelven megjelent regénye, A legjobbjaink az akadémiai világra tekint igen kritikus szemmel. Dolgozott egyetemi tanárként, személyes tapasztalatokról van szó?

HU: Természetesen nem tudtam volna megírni pont így ezt a könyvet, ha nem dolgoztam volna egyetemi körökben. Belülről sokkal jobban átláttam az akadémikusok világának játékszabályait, a működésük mechanizmusát. Ugyanakkor nincs benne semmi személyeskedés, a történet igazából fikció, holott nyilván valós személyiségekről mintáztam a főbb szereplőket. Az, hogy ennyi nyelvre lefordították, nyilván azt bizonyítja, hogy a megértéséhez nem kell a norvég egyetemi körökben mozogni.

MN: Mindazonáltal a norvég médiában elég nagy felhajtás volt körülötte, és pont a személyes nézeteltérésekre akartak rávilágítani, mivel a könyv egy évvel azután jelent meg, hogy feladta karrierjét az Oslói Egyetemen.

HU: Úgy gondolom, ezt jórészt a kiadóm marketingosztályának köszönhettem, akik úgy harangozták be a regényemet, hogy annak ez legyen az eredménye. A megjelenés évében nap mint nap újságírók hívtak fel, hogy tényleg ezt és amazt gondolom-e az Oslói Egyetemről, mert a könyvem, ugye, ott játszódik. Erre nem bírtam mást hajtogatni, csak azt, hogy „ehhez nincs hozzáfűznivalóm”.

MN: Nemrég jelent meg Magyarországon legújabb könyve, a Szavak a múltból. Többször is kijelentette korábban, hogy soha nem fog magáról könyvet írni, ebben mégis ön az egyik főszereplő.

HU: A regényben két szál fut egymással párhuzamosan. Ellinor igazi bölcsészfigura, az északnorvég Finnmark megyében kap kutatói állást, hogy a tengeri számik nyelvét tanulmányozza, amelyet szintén előbb-utóbb kihalás fenyegethet. Nemrég szembesültem a ténnyel, hogy évente a világban mintegy ötven nyelv tűnik el nyomtalanul, ezért is vettem elő a problematikát. Erre egyik nap felhívott engem egy ismeretlen nőszemély, egy távoli rokon, és az apai nagyapám felől érdeklődött valami családfa miatt. Egy kis kutatás után hamar kiderült: a papa is számi volt. Ez és édesanyám halála aztán arra ösztönzött, hogy jómagam is belekerüljek a könyvbe.

MN: Egészen mostanáig nem tudta, hogy lapp volt a nagyapja?

HU: Pontosan. Azt tudtam, hogy északról származott, illetve Amerikában tanult mérnöknek, de igazából ennyi is volt, hiszen én már nem ismertem. Édesapám is csak tizennégy éves volt, amikor 1937-ben az apja távozott az élők sorából. Az apai ágról inkább a nagymamám foglalkoztatott korábban, aki valószínűleg Norvégia első mérnöknője volt – igen, láthatja, csak az én elhajlásom a filológia és az irodalom, a család alapjaiban műszaki beállítottságú. Mindenesetre soha nem esett szó nagyapám lapp származásáról, és ez bizonyíthatja azt is, hogy a lappok helyzete Norvégiában nem mindig volt olyan kedvező, mint ma. Hiszen mára önálló parlamentjük, színházuk van, az Északi Irodalmi Tanácsban az egyik tag mellettem szintén számi. A nagyapám idején viszont a számi születés még inkább valami szégyenletes, kínos dolog volt, és talán ezért is lehetett, hogy korábban nem beszélt róla a családban senki.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.