Könyv

Ijjas Tamás: Hipnózis

  • Herczeg Ákos
  • 2015. augusztus 16.

Könyv

Hét év: a gyerekversköteteket nem számítva ennyi idő telt el Ijjas Tamás Fejedelmi többes című debütálása óta – ennyi idő a kifulladáshoz éppúgy elég, mint a megizmosodáshoz, és most szerencsénkre az utóbbiról van szó. A Hipnózis magához ránt és nem ereszt, lehúz, altat, befed. Az én önmaga és a külvilág felé irányuló lázas figyelme önvizsgálatra késztet: vess számot magaddal, olvasó, ebben a megértés és meg nem értettség közötti térben. A líra, a legsúlyosabb legalábbis, erről az átmenetről beszél, és Ijjas mindezt jól tudja: egymásba áramló szövegei akár a félálomban mormolt szavak, akkor a legillékonyabbak, mikor mesélni kezdesz róluk. Hogy miről is szól. Énről és a másikról, távolságról és közelségről. Az újra és újra felhorgadó egyedüllétről, amelyben a figyelem a legpontosabb működésre képes: az „asszociációk kereszthuzatában”, sosem látott metaforák és talányos hasonlatok sűrű erdejében az ember mintha folyton valami szomorú, vizes síkon taposna, e pulzáló, delejező nyelvet visszafogott nosztalgia hatja át.

Ijjas Tamás új verseskönyvében a költői szó az elmúlás lejegyzőrendszere, legkitapinthatóbban talán a szerelemé, amelynek megbízható nyelvi-retorikai útjelzője a megszólítás: a három cikluson át tartó, hibátlan gondolatritmusú szövegfolyam nem más, mint nem szűnő odafordulás, de már mindenen túlról: a másik itt a hiány alakzata, a beszéd pedig egy el nem olvasott levél. A szeretet morzejelei ezek, ám távol attól, hogy mindez felismer­hető volna: a Hipnózis nem terápia. ­Illetve az is – épülő és bomló jelentések kaleidoszkópja, elágazó ösvények kertje, melyben mikor nyomon vagy, akkor tévedsz el. „A látómező kétértelmű marad, mint a könyvjelzőként / használt préselt falevél, mintha örökké ki lehetne / az időből esni.” Ijjas könyve labirintus, csak itt már a gombolyag sem segít – megőrzi titkát.

JAK−PRAE.HU, 2015, 68 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.