Hét év: a gyerekversköteteket nem számítva ennyi idő telt el Ijjas Tamás Fejedelmi többes című debütálása óta – ennyi idő a kifulladáshoz éppúgy elég, mint a megizmosodáshoz, és most szerencsénkre az utóbbiról van szó. A Hipnózis magához ránt és nem ereszt, lehúz, altat, befed. Az én önmaga és a külvilág felé irányuló lázas figyelme önvizsgálatra késztet: vess számot magaddal, olvasó, ebben a megértés és meg nem értettség közötti térben. A líra, a legsúlyosabb legalábbis, erről az átmenetről beszél, és Ijjas mindezt jól tudja: egymásba áramló szövegei akár a félálomban mormolt szavak, akkor a legillékonyabbak, mikor mesélni kezdesz róluk. Hogy miről is szól. Énről és a másikról, távolságról és közelségről. Az újra és újra felhorgadó egyedüllétről, amelyben a figyelem a legpontosabb működésre képes: az „asszociációk kereszthuzatában”, sosem látott metaforák és talányos hasonlatok sűrű erdejében az ember mintha folyton valami szomorú, vizes síkon taposna, e pulzáló, delejező nyelvet visszafogott nosztalgia hatja át.
Ijjas Tamás új verseskönyvében a költői szó az elmúlás lejegyzőrendszere, legkitapinthatóbban talán a szerelemé, amelynek megbízható nyelvi-retorikai útjelzője a megszólítás: a három cikluson át tartó, hibátlan gondolatritmusú szövegfolyam nem más, mint nem szűnő odafordulás, de már mindenen túlról: a másik itt a hiány alakzata, a beszéd pedig egy el nem olvasott levél. A szeretet morzejelei ezek, ám távol attól, hogy mindez felismerhető volna: a Hipnózis nem terápia. Illetve az is – épülő és bomló jelentések kaleidoszkópja, elágazó ösvények kertje, melyben mikor nyomon vagy, akkor tévedsz el. „A látómező kétértelmű marad, mint a könyvjelzőként / használt préselt falevél, mintha örökké ki lehetne / az időből esni.” Ijjas könyve labirintus, csak itt már a gombolyag sem segít – megőrzi titkát.
JAK−PRAE.HU, 2015, 68 oldal, 2000 Ft
