Könyv

Kiss Judit Ágnes: Szörnyszomszéd

  • - urfi -
  • 2015. szeptember 6.

Könyv

Nem tűnik se túl eredeti, se túl bonyolult ötletnek, hogy egy gyerekverskötet három ciklusa
– ebben a sorrendben – a családtagokat, a gyerek félelmeit, majd a létező és kitalált állatok kis gyűjteményét mutassa be. De még ezt sem sikerült kivitelezni. Az első és a harmadik egység valóban összetartozó verscsokrai közül kirí a második, amely ugyan a megtestesített félelmekkel – szörnyszomszéd, mumus, markoláb, vérpelék és vérnyulak – indul, de aztán elfogynak az idevágó közlemények, és jönnek a kajás mondókák, továbbá a Talicska-macska, a Bili füle meg a többiek.

Egyes versek a három évvel ezelőtti „felnőtt” kötetből, a Koncentrikus korokból kerültek ide. Akkor kritikusunk méltatta „az anya elvesztésével járó infantilizálódás hangsúlyos megjelenítését” a „gyerekgyászversekben”(lásd: Félúton, Magyar Narancs, 2012. szeptember 20.). Ebben az új kontextusban, az egyre szókimondóbb és problémaérzékenyebb gyerekirodalom mezőnyében már nem olyan nagy truváj a halálvers, de így is ezek a legegyénibb darabok. A többi fogást láttuk már Varró Dánieltől, a Rókatárgy Parti Nagy Lajosától, a Galagonya és a Bóbita Weöres Sándorától és a limerickek közelmúltbeli divathullámát meglovagoló, bohókás kortárs költőktől. De hát az legyen a szerző és a kekeckedő kritikus baja, hogy Kiss Judit Ágnes verseinek nincs saját hangja; attól még olvasó és felolvasó remekül elszórakozhat egy-két új szón, néhány emlékezetes képen, a sokféle ritmuson és – az erőtlen vagy erőltetett összecsengésekkel szemben érzékelhető túlsúlyban lévő – szellemes rímeken.

Európa, 2015, 62 oldal, 1990 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.