Nem tűnik se túl eredeti, se túl bonyolult ötletnek, hogy egy gyerekverskötet három ciklusa
– ebben a sorrendben – a családtagokat, a gyerek félelmeit, majd a létező és kitalált állatok kis gyűjteményét mutassa be. De még ezt sem sikerült kivitelezni. Az első és a harmadik egység valóban összetartozó verscsokrai közül kirí a második, amely ugyan a megtestesített félelmekkel – szörnyszomszéd, mumus, markoláb, vérpelék és vérnyulak – indul, de aztán elfogynak az idevágó közlemények, és jönnek a kajás mondókák, továbbá a Talicska-macska, a Bili füle meg a többiek.
Egyes versek a három évvel ezelőtti „felnőtt” kötetből, a Koncentrikus korokból kerültek ide. Akkor kritikusunk méltatta „az anya elvesztésével járó infantilizálódás hangsúlyos megjelenítését” a „gyerekgyászversekben”(lásd: Félúton, Magyar Narancs, 2012. szeptember 20.). Ebben az új kontextusban, az egyre szókimondóbb és problémaérzékenyebb gyerekirodalom mezőnyében már nem olyan nagy truváj a halálvers, de így is ezek a legegyénibb darabok. A többi fogást láttuk már Varró Dánieltől, a Rókatárgy Parti Nagy Lajosától, a Galagonya és a Bóbita Weöres Sándorától és a limerickek közelmúltbeli divathullámát meglovagoló, bohókás kortárs költőktől. De hát az legyen a szerző és a kekeckedő kritikus baja, hogy Kiss Judit Ágnes verseinek nincs saját hangja; attól még olvasó és felolvasó remekül elszórakozhat egy-két új szón, néhány emlékezetes képen, a sokféle ritmuson és – az erőtlen vagy erőltetett összecsengésekkel szemben érzékelhető túlsúlyban lévő – szellemes rímeken.
Európa, 2015, 62 oldal, 1990 Ft
