Könyv

Két év telt el Esterházy Péter halála óta, az írói hagyatékból most a 2003 és 2016 között született cikkek, javarészt az Élet és Irodalomban közölt publicisztikák jelentek meg Az olvasó országa című kötetben. Az ÉS főszerkesztő-helyettesével EP-ről és az EP-féle publikról beszélgettünk.

A Bujdosó könyv, amit a 2. világháború után a Fasiszta Sajtótermékek Jegyzékét Összeállító Bizottság Mussolini és Hitler műveivel együtt az elsők közt tiltott be, a harmadik Magyar Köztársaságban először 1998-ban jelent meg újra. Kiadása minden bizonnyal kifizetődő volt, hiszen az­óta számos újabb követte, sőt pár éve e-könyvként is beszerezhető (Az első kiadások sikeréről lásd: A fasiszta biznisz felvirágzása, Magyar Narancs, 2009. július 23., legutóbbi kiadása: Lazi Könyvkiadó, 2015, 487 oldal, 3200 Ft – a szerk.).

A Kádár-kor alatt egy balatonfüredi villában néhány magyar író, költő, művész az európai kultúra légkörét élvezte. A helyszín Lipták Gábor író, kultúrtörténész feleségének családi örökségéből származó nyaraló és kertje, a Lipták-villa volt. Ma a magyar irodalom ugyanebből a házból indul a világ tájai felé: 1998 óta itt működik a Magyar Fordítóház.

Új novelláskötetéről, a Verseimről beszélgettünk vele, valamint arról, hogy irtózik-e még a saját szövegeitől, és hogy mitől lett pimaszabb, mint azelőtt.

A budai úrifiú, akit a keresztény magyarság ellenségeként pécéznek ki és állítanak félre, írt egy olyan regényt, hogy beszakadt alatta az asztal. A nyilasok rémtetteivel szembenéző Orgia után Zoltán Gábor most emelte a tétet. Szomszéd című esszéregényében végleg elengedi az olvasó kezét. Segít eltévedni.

Útinaplót írni a világfaluban tulajdonképpen archaikus gesztus, ráadásul nem kevés makacsságra vall. Amióta az egész világ ugyanazon a hálón lóg, és a földgolyó bármely két pontja között másodpercnyi késlekedés nélkül eszmét, hangulatot, gondolatot, képet lehet cserélni, amióta a repterek forgalma a nagyvárosi főutcákéval vetekszik, összement a tér, minden elérhető, minden jelen idejű.

Számos adóssága van a magyar politikának, közéletnek, ezért sokak számára nem is annyira nyilvánvaló, miért a múlttal való szembenézés a legfontosabb.

A Hasítás Garaczi László lemur-sorozatának ötödik kötete. Ha hagyományos memoárfolyammal lenne dolgunk, bármit jelentsen is a „hagyományos” (meg a „memoár” és a „folyam”), most a recenzens azt írná: az új mű az íróvá válás regénye.

Az Alexandra-birodalom bedőlése a két nagy terjesztői lánc, a Libri és a Líra megerősödésével járt a könyvpiacon. Ha a kétosztatú felállásnak nem is örül mindenki, a kiszámíthatóbb környezet legalább esélyt kínál a kisebb kiadóknak a túlélésre.

„Befejeztem a »Napló 1976–83« kötet kéziratának válogatását. Nem valószínű, hogy ezentúl éle­temben megjelenik még egy naplókötet. A válogatás nehézkes munka, mert a gyorsulás századában minden elképesztően gyorsan változik, a gondolatok kihangzása is” – jegyzi fel 1984 májusában Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989). Immár 84 évesen pontosan látja, hogy még egy naplókötet összeállítására sem ereje, sem ideje nincs már.