Az útinapló műfajából blog, vlog, Facetime és Snapchat lett, és az azonnali élménymegosztás mellett ki lenne kíváncsi a könyvben is összegyűjtött beszámolóra? Mondjuk, velem együtt az a nem kevés hazai olvasó, akiknek köszönhetően a Péterfy-íróházaspár kínai útinaplója rögtön az idei Könyvfesztiválra való megjelenése után a kedvenclisták élére került.
Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva 2017 őszén egy hónapot töltött Pekingben – megfejelve egy pár napos sanghaji kirándulással – egy kínai irodalmi akadémia meghívására. Az útról párhuzamos naplójegyzetekben tudósítottak, egyikük a közösségi médiában, másikuk egy online magazinban. Most a Kalligram kiadó könyv alakban is megjelentette a két szerző beszámolóját. Jó döntés volt egymás mellé tenni azt, amit a netes csatornák kettéválasztottak, mivel a kettős napló tárgya így nem csupán az út lett, hanem maga a kettősség is, ami a párhuzamos szövegek mindegyikét egyébként is átszőtte. Az a sorok mögött bujkáló kétszólamúság, ami a férfi és női, a magyar és kínai, az itt és ott, és még hosszan sorolhatnám a pólusokat, szóval, ami a mindenkori ilyen és olyan között működő erős kötőanyag, egybefogva az egymástól távoli minőségeket.
Így aztán ki is derült, hogy az útinaplóban nem az út, nem az élmény, hanem a viszonyulás a legizgalmasabb. Az, ahogyan mindent (majdnem mindent) másként látnak, másként élnek meg, és mégis minden közös pillanatukat az olvasó maradéktalanul képes átérezni, egyféleképpen: a saját módján. A kétszólamúságtól pedig a pekingi utcák és metrók, a múltból még megmaradt hutongok és a felhőkarcoló-erdők, hatsávos autóutak és parkokban éneklő-táncoló nyugdíjasok, egy húszmilliós nagyváros minden bájával, furcsaságával és idegesítő vonásával szépen megszelídül, értsd: nem egyféle, nem végérvényes nyomokat hagy az olvasóban, hanem az egészre ráborul az „akár így is lehetne” finoman átsejlő csipkéje. A napló pedig – noha a helyek, találkozások, kirándulások, a mindkét szerző által részletesen leírt, valósággal az olvasó szájába csócsált gigászi kínai ebédek és vacsorák – minden nap felhoz egy jókora adag érzékeny párhuzamot, mégsem egy belső utazás tükre, hanem a nagyon is eleven valóságé.
A műfajba szinte minden belefér, a kínai borok és pálinkák ízvilágától a pottyantós vécés kalandig, a Mao-szoborral szelfizéstől Krasznahorkai kötetének pekingi bemutatójáig, a bazári alkudozás gyorstalpaló tanfolyamától a lengyel ösztöndíjas punkfrizurájának fürdőszobabeli fényezéséig. Péterfyék nem válnak rögtön Kína-szakértővé, kívül maradnak, élnek a megfigyelők szabadságával, ami viszont mélyebb megértéshez vezet, hiszen éppen ez a kívülállás mozgósítja a párhuzamokat, az érzések lendületes áradását. Az életanyag, akár saját, akár a családban továbbörökített tapasztalatok a diktatúra természetéről, a kínai nagy fal mögött meglepő árnyalatokkal gazdagodnak. Úgyhogy a LED-falakon futó viselkedéstani példabeszédek, a fegyveresekkel őrzött lakótömbök és a luxusautóval közlekedő, Armani öltönyös kínai írók, az egész társadalmat átható példás rend, az őrületes gazdagodás látványos jelei mégiscsak összeállnak valamiféle egésszé. A szélsőségekkel átszőtt háttérben pedig a magyar írók megtapasztalják a Kínában igen élénk Petőfi-kultuszt, az európai konyha felől nézve hátborzongató ízpárosításokat, az idősek laza és örömteli életét, és az első világháború után kalandos úton Sanghajba jutott, a magyar származású Hugyecz László szecessziós épületeit, az áthatolhatatlan szmogot és a kínai operát, a nagy falat és a nyugati nethálózatokat kívül tartó nagy kínai tűzfalat is. Péterfyék, egy író és egy írónő, ketten együtt – nemritkán egymást is kívülről megmosolyogva-meggusztálva – annyi humorral, közvetlenséggel és kelet-európai bájjal téblábolnak ebben a furcsa világban, hogy az olvasó végigvihogja, végigszereti velük az egy hónapot, és úgy jár, ahogyan ők: Kína a szívébe költözik.
Kalligram, 2018, 238 oldal, 2999 Ft
