KÖNYVMELLÉKLET

Kétember

Péterfy Gergely–Péterfy-Novák Éva: A panda ölelése

  • Götz Eszter
  • 2018. július 7.

Könyv

Útinaplót írni a világfaluban tulajdonképpen archaikus gesztus, ráadásul nem kevés makacsságra vall. Amióta az egész világ ugyanazon a hálón lóg, és a földgolyó bármely két pontja között másodpercnyi késlekedés nélkül eszmét, hangulatot, gondolatot, képet lehet cserélni, amióta a repterek forgalma a nagyvárosi főutcákéval vetekszik, összement a tér, minden elérhető, minden jelen idejű.

Az útinapló műfajából blog, vlog, Facetime és Snapchat lett, és az azonnali élménymegosztás mellett ki lenne kíváncsi a könyvben is összegyűjtött beszámolóra? Mondjuk, velem együtt az a nem kevés hazai olvasó, akiknek köszönhetően a Péterfy-íróházaspár kínai útinaplója rögtön az idei Könyvfesztiválra való megjelenése után a kedvenclisták élére került.

Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva 2017 őszén egy hónapot töltött Pekingben – megfejelve egy pár napos sanghaji kirándulással – egy kínai irodalmi akadémia meghívására. Az útról párhuzamos naplójegyzetekben tudósítottak, egyikük a közösségi médiában, másikuk egy online magazinban. Most a Kalligram kiadó könyv alakban is megjelentette a két szerző beszámolóját. Jó döntés volt egymás mellé tenni azt, amit a netes csatornák kettéválasztottak, mivel a kettős napló tárgya így nem csupán az út lett, hanem maga a kettősség is, ami a párhuzamos szövegek mindegyikét egyébként is átszőtte. Az a sorok mögött bujkáló kétszólamúság, ami a férfi és női, a magyar és kínai, az itt és ott, és még hosszan sorolhatnám a pólusokat, szóval, ami a mindenkori ilyen és olyan között működő erős kötőanyag, egybefogva az egymástól távoli minőségeket.

Így aztán ki is derült, hogy az útinaplóban nem az út, nem az élmény, hanem a viszonyulás a legizgalmasabb. Az, ahogyan mindent (majdnem mindent) másként látnak, másként élnek meg, és mégis minden közös pillanatukat az olvasó maradéktalanul képes átérezni, egyféleképpen: a saját módján. A kétszólamúságtól pedig a pekingi utcák és metrók, a múltból még megmaradt hutongok és a felhőkarcoló-erdők, hatsávos autóutak és parkokban éneklő-táncoló nyugdíjasok, egy húszmilliós nagyváros minden bájával, furcsaságával és idegesítő vonásával szépen megszelídül, értsd: nem egyféle, nem végérvényes nyomokat hagy az olvasóban, hanem az egészre ráborul az „akár így is lehetne” finoman átsejlő csipkéje. A napló pedig – noha a helyek, találkozások, kirándulások, a mindkét szerző által részletesen leírt, valósággal az olvasó szájába csócsált gigászi kínai ebédek és vacsorák – minden nap felhoz egy jókora adag érzékeny párhuzamot, mégsem egy belső utazás tükre, hanem a nagyon is eleven valóságé.

A műfajba szinte minden belefér, a kínai borok és pálinkák ízvilágától a pottyantós vécés kalandig, a Mao-szoborral szelfizéstől Krasznahorkai kötetének pekingi bemutatójáig, a bazári alkudozás gyorstalpaló tanfolyamától a lengyel ösztöndíjas punkfrizurájának fürdőszobabeli fényezéséig. Péterfyék nem válnak rögtön Kína-szakértővé, kívül maradnak, élnek a megfigyelők szabadságával, ami viszont mélyebb megértéshez vezet, hiszen éppen ez a kívülállás mozgósítja a párhuzamokat, az érzések lendületes áradását. Az életanyag, akár saját, akár a családban továbbörökített tapasztalatok a diktatúra természetéről, a kínai nagy fal mögött meglepő árnyalatokkal gazdagodnak. Úgyhogy a LED-falakon futó viselkedéstani példabeszédek, a fegyveresekkel őrzött lakótömbök és a luxusautóval közlekedő, Armani öltönyös kínai írók, az egész társadalmat átható példás rend, az őrületes gazdagodás látványos jelei mégiscsak összeállnak valamiféle egésszé. A szélsőségekkel átszőtt háttérben pedig a magyar írók megtapasztalják a Kínában igen élénk Petőfi-kultuszt, az európai konyha felől nézve hátborzongató ízpárosításokat, az idősek laza és örömteli életét, és az első világháború után kalandos úton Sanghajba jutott, a magyar származású Hugyecz László szecessziós épületeit, az áthatolhatatlan szmogot és a kínai operát, a nagy falat és a nyugati nethálózatokat kívül tartó nagy kínai tűzfalat is. Péterfyék, egy író és egy írónő, ketten együtt – nemritkán egymást is kívülről megmosolyogva-meggusztálva – annyi humorral, közvetlenséggel és kelet-európai bájjal téblábolnak ebben a furcsa világban, hogy az olvasó végigvihogja, végigszereti velük az egy hónapot, és úgy jár, ahogyan ők: Kína a szívébe költözik.

Kalligram, 2018, 238 oldal, 2999 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.