Könyv

Melissa Fleming: A remény, amely legyőzte a tengert

Könyv

A menekültválságról és a menekültek életéről nem lehet elegendő könyvet írni, gondolom mindezt több, a témában született írás elolvasása után is. Bár a történetekben az elemek ismétlődnek, mégis mindig akad újabb valóságmorzsa: az idilli szíriai gyerekkor a nagycsaláddal, a tetőn töltött fülledt éjszakák, a változás furcsa, baljóslatú szele, tankok, vér, menekülés és a pillanatnyi megnyugvás utáni nihil, hogy akkor mit is lehet kezdeni menekültként egy idegen országban. Dua története mindezt kiegészíti a meneküléssel a kvázi biztonságot nyújtó Egyiptomból a fényes jövőt ígérő Európába. Őszintén beszél az embercsempészek gonoszságairól, az illegális határátlépésért kiszabott börtönbüntetésekről, és a végtelenül hosszúra s tragikusra sikeredett földközi-tengeri hánykolódásról két idegen gyerekkel a karjában. Dua Ez-Zamíl, a fiatal szír menekült lány életét Melissa Fleming, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezető szóvivője öntötte regény formátumba, éppúgy képet adva az arab tavasz és a szír háború kibontakozásáról, mint egy vőlegénye vízbe fúlását néhány centiméterről végigkövető lány szenvedéseiről. Mesél szokásokról, makacs szerelmesekről, vallási és politikai ellentétekről, tehetetlenségről és a vágyott békéről, amely Egyiptomban fogadja a menekülő szír családot, és amely néhány hónap leforgása alatt gyűlöletté formálódik. Az olvasóban pedig csak gyűlik a rettenetes igazságtalanságok felett érzett düh, és Duához hasonlóan egy idő után már ő sem látja a túlpartot.

Fordította: Nagy Marcell. HVG Könyvek, 2018, 256 oldal, 3500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.