KÖNYVMELLÉKLET

Marie Louise von Wallersee-Larisch: Sisi udvarában

  • - banza -
  • 2018. július 7.

Könyv

Az eredetileg A múltam címet viselő emlékirat már megjelent magyarul 1919-ben, most Kajtár Mária ragyogó átültetésében vehetjük kézbe, Csorba László remekül tájékoztató utószavával és jegyzeteivel.

A kalauzolás igencsak elkel, mivel a memoár fő tárgya Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera szerelme (?), közös öngyilkossága (?), amelyben minden kijelentés mögé kérdőjel dukál. El kell fogadni, hogy az 1889-ben bekövetkezett kettős halál bizonyos részleteit soha nem fogjuk már megismerni. Erre csak akkor lett volna esély, ha a két legfontosabb szereplő, Rudolf személyi kocsisa, Josef Bratfisch, és személyi inasa, Johann Loschek beszél, de ők halálukig hallgattak, mint a sült hal: az egykori uruk iránti szinte rabszolgai hűség, valamint a pénz miatt, mellyel megvásárolták nyelvüket. Így az emlékirat legfontosabb eleme, hogy libabőrös betekintést kínál ama világba, amelyben a nőket irtóztatóan meggyötörték az őket körülvevő bestiális férfiak.

Lidércnyomásos, ahogy a grófné a házasságkötését kommentálja: „Hogy nem leszek boldog, arra felkészültem, de arra már nem, hogy még kínozzanak is.” A nőknek a házasság alatt egyetlen dologban adatott meg a szabadság: eldönthették, hogy kit választanak szeretőjüknek. Marie Louise Henri Baltazzit nézte ki magának, aki történetesen Mary von Vetsera anyjának a féltestvére volt... Született is két gyermekük, és egyikük, Georg 1909-ben főbe lőtte magát, amikor megtudta, hogy nem Larisch gróf, hanem Baltazzi a valódi apja. Vérbeli veszedelmes viszonyok.

Fordította Kajtár Mária. Európa Könyvkiadó, 2017, 273 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.