KÖNYVMELLÉKLET

Életünk mágnesszalagon

Ungváry Krisztián: A szembenézés hiánya – Felelősségre vonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990–2017

Könyv

Számos adóssága van a magyar politikának, közéletnek, ezért sokak számára nem is annyira nyilvánvaló, miért a múlttal való szembenézés a legfontosabb.

Ungváry Krisztián könyve azonban hatásosan érvel amellett, hogy ennek a kérdésnek a kezelésében remekül megfogható, miért is siklott ki a rendszerváltásnak nevezett folyamat, és hogyan torkollott a NER-be. A történész sorra veszi az elmaradó múltfeltárás és felelősségre vonás epizódjait. A Zétényi–Takács-féle törvényjavaslatról, az Alkotmánybíróság akkori döntéseiről, a Kónya–Pető-vitáról, borítékokkal varázsoló miniszterelnökök trükk­jeiről, Medgyessy lebukásáról és dicstelen mindent megúszásáról úgy képes beszélni, hogy közben az eltelt idő alaposan ellenfénybe állította az akkor történteket.

Ezt az elbeszélést nyilvánvaló módon befolyásolja Ungváry többszörös személyes érintettsége. Például tagja volt a nevezetes, még 2007-ben felállt Kenedi-bizottságnak, amely Kenedi János vezetésével tekintette át a titko­s-szolgálatok által az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott pártállami állambiztonsági iratokat. A bizottság 2008-ban leadott jelentésé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a titkosszolgálatok alaptalanul titkosítanak iratokat, így akadályozzák a múlt feltárását, az iratmegsemmisítés pedig nem zárult le a Dunagate-botrány környékén, 1990 elején, hanem gőz­erővel folyt még tíz éven keresztül. Azt csak mintegy mellékesen jegyzi meg könyvében Ungváry, hogy a 2008-as parlament fittyet hányt a jelentésre és annak következtetéseire, és saját kormányának ezzel kapcsolatos előterjesztését sem támogatta. A történet azonban ezzel nem ért véget, hiszen Bajnai Gordon később újabb Kenedi-bizottságot hívott életre. Ez a néhai kádári állambiztonság csúcsinformatikai szisztémája, a neve alapján egyenesen a Galaktika magazinból előlépett Egységes Gépi Prioráló Rendszer „G”, „H” és „K” állományait tartalmazó mágnesszalagok feldolgozását és elemzését végezte el, javaslatokat téve a titkosítás feloldására és az állományok szaklevéltárba helyezésére, kutathatóvá tételére. Ennek az új bizottságnak a működését viszont már a 2010 májusától felálló új rezsim lehetetlenítette el. Könyvében a szerző is jelzi, hogy éppen 2018 nyarán jár le az a határidő, ameddig az említett állományok közül az egyiknek (a „H” jelűnek, amely az állambiztonsági hálózati nyilvántartást tartalmazza) gondos leválogatás után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kell kerülniük.

Ungváry könyvében jól kirajzolódik, miként váltak az egymást követő (és egymással amúgy ellenséges, egyebek mellett a múltfeldolgozás tárgyában is gyakorta polemizáló) politikai erők egy­aránt a szembenézés, az iratnyilvánosság, az információs szabadság kerékkötőivé. Jól látható, hogy a szavakban lelkesen antikommunista Orbán-rendszer valójában eddig semmit sem tett az iratnyilvánosság érdekében (miközben saját káderei között bőven jelen vannak MSZMP-s és/
vagy titkosszolgálati múlttal rendelkezők), de evidens a (politikai) érme másik oldala is. Bizony, egy még 2003-ban született törvény gátolja leginkább (például egy abszurd és a kutatások során szinte soha nem teljesíthető ügynökdefinícióval), hogy bárkiről a jog előtt is megálló módon állíthassák: besúgó volt, aki jelen-tése­ket adott.

A könyv nagy erénye, hogy nem csupán sorra veszi a nyílt, áttekinthető múltfeltárás hiánya és szelektív információcsepegtetés miatt keletkezett ügynökbotrányokat, de elemzi is hátterüket. Torgyán Józsefet, akit Antall először revolverezett borítékkal, úgyszólván felmenti, és kiemeli a dokumentumokból is kiolvasható karakánságát. Végeredményben hasonlóan értékeli az Antalltól szintén borítékot kapó Csurka esetét, aki végül maga írta meg beszervezésének történetét, saját Magyar Fórumában, ami a maga nemében szintén unikum. De a Kondor-, Kárpáti-, Szita-, Paskai- és Szabó-ügyek tálalásán, elemzésén túl (ezek között több esetben múltfeltáró történészként, sőt a bíróság előtti tanúként maga is érintett volt) a szerző hatásos esettanulmányokkal is illusztrálja, milyen helyzetbe kormányzott minket a lusztráció, azaz az átvilágítás elmaradása. A leghatásosabb tanulmány régi adósságot pótol: a rendszerváltó Országgyűlés állambiztonsági szempontból érintett képviselőinek nevét sorolja. A 36 név közül számos okozott meglepetést (minden oldalról akad ilyen), az arányuk pedig csaknem 10 százaléka az akkori 386 fős parlamenti létszámnak (ami az akkoriban közszájon forgó erősebb becslésekkel kvadrál). Miközben a lista alapján a korabeli pártok közül csupán a Fidesz maradt ki a sorból, kitűnik az akkori keresztény-nemzeti kormánypártok jelentősebb érintettsége, s ez érthetővé teszi az Antall-kabinet vezetőnek ódzkodását az asztalborítástól. Az alaposabb elemzés nyomán azonban az is kiderül, hogy itt 36 különböző hálózati karrierről beszélünk, és mindenkinél más az érintettség mértéke. Akadtak, akik nem is végeztek érdemi tevékenységet és gyorsan kizáródtak (mint Torgyán) mások lelkesen jelentgettek (mint a tartótisztjei értékelése szerint is túlbuzgó párttársa, Vörös Vince).

Nem kevésbé érdekfeszítőek a valóban a félmúltba nyúló, a korabeli iratok megbízhatóságát is tesztelő analízisek, például a könyvet záró tanulmány, ami az elkövetők személyiségi jogait az információszabadság elé helyező adatvédelmi szempontok szerint álneveken tárja elénk a Ferencváros egykori úszóinak (így Kiss László későbbi sztárúszóedzőnek) csoportos nemi erőszak ügyét. Ungváry erős állítása szerint a magyar politika deficitjei szorosan összefüggenek a múlttal való szembenézés hiányával. Nos, e kitűnő, a maga nemében szórakoztató stílusú, bár felháborodásra is jócskán okot adó könyv olvastán mindez kellően alátámasztottnak tűnik.

Jaffa Kiadó, 2017, 235 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.