KÖNYVMELLÉKLET

Életünk mágnesszalagon

Ungváry Krisztián: A szembenézés hiánya – Felelősségre vonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990–2017

Könyv

Számos adóssága van a magyar politikának, közéletnek, ezért sokak számára nem is annyira nyilvánvaló, miért a múlttal való szembenézés a legfontosabb.

Ungváry Krisztián könyve azonban hatásosan érvel amellett, hogy ennek a kérdésnek a kezelésében remekül megfogható, miért is siklott ki a rendszerváltásnak nevezett folyamat, és hogyan torkollott a NER-be. A történész sorra veszi az elmaradó múltfeltárás és felelősségre vonás epizódjait. A Zétényi–Takács-féle törvényjavaslatról, az Alkotmánybíróság akkori döntéseiről, a Kónya–Pető-vitáról, borítékokkal varázsoló miniszterelnökök trükk­jeiről, Medgyessy lebukásáról és dicstelen mindent megúszásáról úgy képes beszélni, hogy közben az eltelt idő alaposan ellenfénybe állította az akkor történteket.

Ezt az elbeszélést nyilvánvaló módon befolyásolja Ungváry többszörös személyes érintettsége. Például tagja volt a nevezetes, még 2007-ben felállt Kenedi-bizottságnak, amely Kenedi János vezetésével tekintette át a titko­s-szolgálatok által az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott pártállami állambiztonsági iratokat. A bizottság 2008-ban leadott jelentésé­ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a titkosszolgálatok alaptalanul titkosítanak iratokat, így akadályozzák a múlt feltárását, az iratmegsemmisítés pedig nem zárult le a Dunagate-botrány környékén, 1990 elején, hanem gőz­erővel folyt még tíz éven keresztül. Azt csak mintegy mellékesen jegyzi meg könyvében Ungváry, hogy a 2008-as parlament fittyet hányt a jelentésre és annak következtetéseire, és saját kormányának ezzel kapcsolatos előterjesztését sem támogatta. A történet azonban ezzel nem ért véget, hiszen Bajnai Gordon később újabb Kenedi-bizottságot hívott életre. Ez a néhai kádári állambiztonság csúcsinformatikai szisztémája, a neve alapján egyenesen a Galaktika magazinból előlépett Egységes Gépi Prioráló Rendszer „G”, „H” és „K” állományait tartalmazó mágnesszalagok feldolgozását és elemzését végezte el, javaslatokat téve a titkosítás feloldására és az állományok szaklevéltárba helyezésére, kutathatóvá tételére. Ennek az új bizottságnak a működését viszont már a 2010 májusától felálló új rezsim lehetetlenítette el. Könyvében a szerző is jelzi, hogy éppen 2018 nyarán jár le az a határidő, ameddig az említett állományok közül az egyiknek (a „H” jelűnek, amely az állambiztonsági hálózati nyilvántartást tartalmazza) gondos leválogatás után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába kell kerülniük.

Ungváry könyvében jól kirajzolódik, miként váltak az egymást követő (és egymással amúgy ellenséges, egyebek mellett a múltfeldolgozás tárgyában is gyakorta polemizáló) politikai erők egy­aránt a szembenézés, az iratnyilvánosság, az információs szabadság kerékkötőivé. Jól látható, hogy a szavakban lelkesen antikommunista Orbán-rendszer valójában eddig semmit sem tett az iratnyilvánosság érdekében (miközben saját káderei között bőven jelen vannak MSZMP-s és/
vagy titkosszolgálati múlttal rendelkezők), de evidens a (politikai) érme másik oldala is. Bizony, egy még 2003-ban született törvény gátolja leginkább (például egy abszurd és a kutatások során szinte soha nem teljesíthető ügynökdefinícióval), hogy bárkiről a jog előtt is megálló módon állíthassák: besúgó volt, aki jelen-tése­ket adott.

A könyv nagy erénye, hogy nem csupán sorra veszi a nyílt, áttekinthető múltfeltárás hiánya és szelektív információcsepegtetés miatt keletkezett ügynökbotrányokat, de elemzi is hátterüket. Torgyán Józsefet, akit Antall először revolverezett borítékkal, úgyszólván felmenti, és kiemeli a dokumentumokból is kiolvasható karakánságát. Végeredményben hasonlóan értékeli az Antalltól szintén borítékot kapó Csurka esetét, aki végül maga írta meg beszervezésének történetét, saját Magyar Fórumában, ami a maga nemében szintén unikum. De a Kondor-, Kárpáti-, Szita-, Paskai- és Szabó-ügyek tálalásán, elemzésén túl (ezek között több esetben múltfeltáró történészként, sőt a bíróság előtti tanúként maga is érintett volt) a szerző hatásos esettanulmányokkal is illusztrálja, milyen helyzetbe kormányzott minket a lusztráció, azaz az átvilágítás elmaradása. A leghatásosabb tanulmány régi adósságot pótol: a rendszerváltó Országgyűlés állambiztonsági szempontból érintett képviselőinek nevét sorolja. A 36 név közül számos okozott meglepetést (minden oldalról akad ilyen), az arányuk pedig csaknem 10 százaléka az akkori 386 fős parlamenti létszámnak (ami az akkoriban közszájon forgó erősebb becslésekkel kvadrál). Miközben a lista alapján a korabeli pártok közül csupán a Fidesz maradt ki a sorból, kitűnik az akkori keresztény-nemzeti kormánypártok jelentősebb érintettsége, s ez érthetővé teszi az Antall-kabinet vezetőnek ódzkodását az asztalborítástól. Az alaposabb elemzés nyomán azonban az is kiderül, hogy itt 36 különböző hálózati karrierről beszélünk, és mindenkinél más az érintettség mértéke. Akadtak, akik nem is végeztek érdemi tevékenységet és gyorsan kizáródtak (mint Torgyán) mások lelkesen jelentgettek (mint a tartótisztjei értékelése szerint is túlbuzgó párttársa, Vörös Vince).

Nem kevésbé érdekfeszítőek a valóban a félmúltba nyúló, a korabeli iratok megbízhatóságát is tesztelő analízisek, például a könyvet záró tanulmány, ami az elkövetők személyiségi jogait az információszabadság elé helyező adatvédelmi szempontok szerint álneveken tárja elénk a Ferencváros egykori úszóinak (így Kiss László későbbi sztárúszóedzőnek) csoportos nemi erőszak ügyét. Ungváry erős állítása szerint a magyar politika deficitjei szorosan összefüggenek a múlttal való szembenézés hiányával. Nos, e kitűnő, a maga nemében szórakoztató stílusú, bár felháborodásra is jócskán okot adó könyv olvastán mindez kellően alátámasztottnak tűnik.

Jaffa Kiadó, 2017, 235 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.