Terrorcselekménnyel fenyegetett a 15 éves kamasz, letartóztatták

  • narancs.hu
  • 2025. február 3.

Bűn

Az FBI hívta fel a rendőrség figyelmét, hogy valaki terrorakciókat tervez februárban.

„Halál a feketékre, a muszlimokra és a szivárványosokra” – írta közösségi oldalán ismerősének az a győri diák, akire a bíróság 30 napos letartóztatást szabott ki, és annak helyéül egy javítóintézetet jelölt ki.

A gyanúsítás szerint a fiú olyanokat írt magyarul és angolul az ismerősének, hogy „totális halál a feketékre, a muszlimokra és a szivárványosokra”, s hogy nézze majd a híradót. A fiú ugyanakkor tagadta a bűnösségét a kihallgatása során, fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.

Az ORFK a 24.hu-val közölte: az FBI olyan információkat osztott meg a nyomozókkal, hogy egy felhasználó etnikai csoportok megölésével fenyegető posztot tett ki egy közösségi platformra, ebben az szerepelt, hogy nyilvános kivégzések lesznek februárban. A magyar nyomozók a Terrorelhárítási Központtal és az amerikai társszervvel szoros együttműködésben pár napon belül azonosították is az elkövetőt, egy 15 éves győri fiút. A lakásában tartott kutatások során elektronikai eszközöket mindössze foglaltak le.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.