Könyv

Ma is Esterházy Péterre emlékezünk. Ezúttal azzal a rövid írásával, amelyet 50. születésnapja alkalmából írt.

A könyvfesztivál előtt egy héttel a legismertebb magyar írók egyikével, Esterházy Péterrel beszélgettünk Claudio Magrisról, Günter Grassról, Ottlikról, valamint az egykori néphadsereg és a jelenlegi kultúrpolitika titkos összefüggéseiről.

Az egyik legnagyobb kortárs amerikai írót, a fiatalabb generációk atyamesterét New Yorkban értük el telefonon, hogy a Kennedy-gyilkosságról, Trumpról, a paranoiáról és a Saul fiáról is beszélgessünk.

A magyar kultúrát egyre jobban megtépázó döntésekre eddig egyetlen épkézláb magyarázatot adtak. Most kiderült, hogy az is hamis volt.

A fiatalon elhunyt francia antropológus és etnológus könyvében hat önállóan is megálló tanulmányt olvashatunk, nem mellékesen egy parádés stiliszta tollából.

A metareflexív betét a kényelmes kritikusok utolsó mentsvára. Bartók Imre új regénye tele van ilyen betétekkel: a főhős könyves szakember, aki munkaköri kötelességeként keresztül-kasul bejárja Európát (Malmőtől Mallorcáig, Londontól Isztambulig), könyvvásárról röppen kulturális fesztiválra, kiadói mítingről exkluzív szakmai fogadásra – így hát utazás közben bőven van ideje az irodalom természetéről vagy a könyvpiac működéséről elmélkedni. Elég néhány rövid idézet, vélhetnénk, és a kritika már meg is írta magát.

Esterházy Péter sokat tud és gyakran beszél az író elemi illetlenségéről: arról a munkaköri kötelességről, hogy az íróasztal mellett nem szabad tekintettel lenni sem istenre, sem emberre (hogy a barátokról és családtagokról már ne is beszéljünk) – bár a gyakorlatban ez felettébb bonyolult alakzatokba rendeződik végül nála is.

Idei első magyar irodalmi listánk sorrendje meglehetősen kiegyensúlyozott. A harmadik helyezett pontszáma a tizenegyedikének csupán kétszerese (volt ez az arány már ötszörös is), és olyanok maradtak le róla alig néhány ponttal, mint Centauri, Grecsó Krisztián, Röhrig Géza vagy Végel László új kötetei.