Esterházy Péter: A halálra nem gondolok (még)

  • narancs.hu
  • 2016. július 15.

Könyv

Ma is Esterházy Péterre emlékezünk. Ezúttal azzal a rövid írásával, amelyet 50. születésnapja alkalmából írt.

2000 áprilisában a Kalligram folyóirat az 50 éves Esterházy Péter köszöntésének szentelte aktuális számát.

false

Az egészen nagyszerű összeállításban különféle írásokkal, prózával, verssel, esszével pályatársai ünneplik az írót, aki a lapszám végén maga is szót kér egy felejthetetlen kispróza erejéig, amelyben öregedésről, életről és halálról beszél:

"(...)

Ötvenévesnek lenni az öregség (és a fiatalság) szempontjából: nevetséges. Én ebben az évben leszek annyi (ha); fiatalnak öreg, öregnek fiatal, e cikk írására nem ideális kor. A témát illetően: a kokettálás és önsajnálós évada.

Nem vagyok öreg, de az idő körülöttem öregszik. Egykor és most: még nem így osztom föl a világot. Egykor és most: ez az öregség sine qua non-ja. De azt már mondogatom: még. Beteg még úgy igazán nem voltam. Még ugyanannyit dolgozom. Még ugyanolyan jól (tehetségesen) alszom.

Aki méget mond, az ismeri a márt is. Az ízületeim (derekam stb.) már nem a régi.

A nyafogásnak ezt a metafizikai dimenzióját mint kiérdemesült futballista ismerem. Mint ilyennek van tapasztalatom a testről, vagyis az öregedésről, a sejteknek azon romlásáról, amely legkésőbb harminc évesen elkezdődik.

Sejtjeink valóban a halál felé menetelnek – egész életünkben. Előbb-utóbb nem lehet nem arra gondolni, hogy kéz a kézben mi is velük tartunk... Minden egyes pici izomhúzódás (vagy hogy a ma délelőtti konkrétumot említsem: minden feszülő, begyulladt Achilles-ín) emlékeztet a halálra és csakis a halálra. A futball e vonatkozásban kegyetlen, kegyetlenebb, mint például a tenisz, mert olyan mozgásokat követel, melyekre az ember negyven után (kevés kivétellel) nem képes, vagyis nem csak arról van szó, hogy amit csinálunk, egyre rosszabbul csináljuk, hanem olyasmit csinálunk, amelyről – ha valaha is értettünk ahhoz, amit csináltunk – tudván tudjuk, hogy nem vagyunk képesek csinálni.

Vagyis ki vagyunk forgatva saját magunkból. A futballpálya, amely addig – az ágyaktól stb. eltekintve – a legotthonosabb helyünk volt, egyszer csak idegen, ellenséges terep lesz. Ahol megtűrt alakok vagyunk.

Ez az emlékeztetés játékos, de éppen ezért (halálosan) komoly. Nem a betegség trivialitásával operál. Könnyű, de legalábbis magától értetődő úgy a halál jegyében állni, ha nagybetegen fekszünk. Ám egészségesen, lényegében fitten, fiatalosan (bár föltehetően a tartalékpadon ülve) lenni az elmúlás fennhatósága alatt, az mély, komoly, bonyolult élmény.

Ezt a bölcseleti mélységet minden harmadosztályú futballista birtokolja.

Van bennem félelem az öregségtől. A betegségektől, a fájdalomtól, a karbantartási nehézségek növekedésétől. A betegség mint foglalkozás: ezt szeretném megúszni. A poklot kórháznak képzelem.

De ez a kisebbik félelem. A nagyobbik az az egész embert érintő változástól van, amely függetlennek tetszik – s a félelmem erre vonatkozik, s nem a változásra magára – a változást elszenvedő alkatától. Vagyis hogy kitalálhatatlan, milyenek leszünk öregen. Ez elvileg lehetne izgalmas is, de inkább félelmetes.

(...)"

A teljes szöveg itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.