A norvég újságíró első kötetének már a borítójáról ránk mered a krimikből és tévésorozatokból olyannyira jól ismert skandináv homály. A rettegés is gyorsan beköszönt: tizenöt oldal után van egy rakás hulla, egy furcsa hely az erdő közepén szektával és laboratóriummal, néhány eltűnt személy, aggódó politikusok, na meg az afgán kormányzó. És persze a rendőrség, akik külön megérnek egy misét a maguk belső kis játszmáival, a jófiúval az élen, akinek szintén megvan a harca a saját démonaival. Aztán hirtelen beúszik a képbe az 1930–40-es évek Bécse, a fajkutatással foglalkozó Bécsi Testvériség, és a dolgok még sötétebbé, még sikamlósabbá válnak, a szálak a borítón láthatónál is sűrűbb homályba vezetnek.
Johnsrud regényének legfőbb érdeme éppen ez: apró villanásokkal becsalogatja az olvasót a homályba, aki mindig kicsit továbbmegy, hogy aztán jó ideig ne találjon semmi konkrétumot. Vagy csak ne értse, hogy mit talált. Néhol mindezt kissé lassan, feleslegesen elnyújtottan, túl sok belső monológgal prezentálja az író, melyet aztán a (legtöbbször véres) akciók gyors lebonyolításával és részletgazdag ábrázolásával ellensúlyoz. Kegyetlen és monumentális vállalkozás ez, hiszen ez a több mint 400 oldal csak a trilógia első része, a végső megoldáshoz még legalább kétkötetnyi borzalmon kell átrágni magunkat. Amivel egy jó (jelen esetben mondhatjuk, kitűnő) skandináv krimihez méltóan csak egy baj lesz: a folytatást bizony ki kell várni.
Fordította: Vaskó Ildikó. General Press Könyvkiadó, 2016, 428 oldal, 3490 Ft
