„Nem vagyok paranoiás” - Don DeLillo író

szerző
Köves Gábor
publikálva
2016/26. (06. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az egyik legnagyobb kortárs amerikai írót, a fiatalabb generációk atyamesterét New Yorkban értük el telefonon, hogy a Kennedy-gyilkosságról, Trumpról, a paranoiáról és a Saul fiáról is beszélgessünk.

Magyar Narancs: Paul Auster elmondása szerint van egy vacsoraasztal egy New York-i étteremben, ahol ön, Paul Auster és Philip Roth olykor jókat esznek, és az élet nagy dolgairól diskurálnak. Megvan még ez az asztal?

false

Don DeLillo: Meg, igen. Tudja, ezek kötetlen, baráti beszélgetések, olyasmik, amin örömmel veszek részt. Amikor kollégákkal, írókkal beszélgetek, a legritkább esetben beszélgetünk az írásról. Inkább filmekről esik szó. Ez a filmes csevegés az egyik legkellemesebb fajtája az írók közti beszélgetéseknek. Mert az író gyarló típus, olyan nincs, hogy az egyik író ne neheztelne egy másik íróra, de ha filmekről beszélgetünk, nem kell azt hallgatni napestig, hogy épp ki kire van megsértődve.

MN: Új regényében, a Zero K-ben a gazdagok túlélhetik a halált, elég, ha lefagyasztják magukat. A fagyasztás során kulturális élményeket is be lehet ültetni az agyba, például a nagy orosz regényeket, Kubrick, Kuroszava és Bergman filmjeit. Egy ilyen úti csomaggal ön is elégedett lenne?

DD: Várjon csak, Antonionit nem írtam bele?

MN: Antonioni nem szerepel a szövegben.

false

DD: Akkor őt is hozzácsapnám, Antonioni filmjeit. Úgy már egész kis pofás csomag lenne. Jól ellennék vele. Még ma is követem, mi történik a filmvilágban, szerencsés vagyok, mert rendszeresen meghívnak filmfesztiválokra. Mondja csak: nem játszottak mostanában egy érdekes magyar filmet az itteni mozik?

MN: A Saul fiára gondol?

DD: Igen, a Saul fia! Tudtam, hogy volt egy! Reménytelen eset vagyok, ha címekről van szó. A Saul fia nagy film. Megjegyzem, sok jó román filmet is láttam az elmúlt években.

MN: Ha már a magyaroknál tartunk; feltűnik egy alak az új regényben, akit az elbeszélő magyarnak képzel. A magyar irodalomban ez elég gyakori eset, ellenben az amerikaiban meglehetősen ritka. „Miklos Szabo” vagy Szabó Miklós hogyan került a szövegbe?

DD: Olyan jó, ismerős hangzása volt a névnek: Zábó. Lehet, hogy használtam már egy korábbi regényemben? Nem tartom kizártnak. A hosszú távú emlékezetem hagy némi kívánnivalót maga után. Olyan zábósnak tűnt ez a karakter, hát gondoltam, legyen Zábó.

MN: Az eddigi tizenhét regénye közül melyikkel a legelégedettebb?

DD: Az Underworlddel és a Librával, meg ezzel a mostanival. A Zero K-vel majdnem négy évig küszködtem. A több mint 800 oldalas Underworld öt évembe tellett, a Zero K, noha csak egy normál terjedelmű regény, négy évet vett el az életemből. Büszke vagyok mindháromra.

MN: Amikor a Lee Harvey Oswaldról szóló Librát írta, Oswald fotóját tartotta az íróasztalán. Ott van még?

DD: Oswald elhagyta az asztalomat. A fotó jelenleg egy texasi archívumban pihen, amely a régi kézirataimat, jegyzeteimet és más efféléket őriz. Jobb helyet keresve sem találhattunk volna a fényképnek, elvégre Texas volt Oswald otthona. Mielőtt belekezdtem a Librába, bejártam Oswald életének fontos állomásait. Jártam Dallasban, Fort Worthben, Miamiban, New Orleansban. Mintha egy kísértetet hajszoltam volna, Oswald szellemét. Korábban sosem vetemedtem ilyesmire, de megérte, mert Oswald végül életre kelt, legalábbis a fejemben.

MN: Baráti viszonyba keveredett Oswald szellemével?

DD: Távolról sem. Ez nem egy baráti, meghitt viszony. Én is, mint sok millió másik ember, szeretném tudni, hogy valójában mi is történt azon a végzetes napon, szeretném tudni, mi az igaz története a merényletnek. Egy fegyveres volt, vagy több? Érzésem szerint ezt a kérdést sosem sikerült kielégítően, minden kétséget kizáróan megválaszolni. Nem hiszem, hogy valaha is rendes választ kapunk rá.

false

MN: Idegesíti, ha még mindig a paranoia mestereként hivatkoznak önre?

DD: Volt egy időszak Amerika történelmében, közvetlenül a Kennedy-gyilkosság után, amikor a paranoia jellemző, sőt megkerülhetetlen tényezővé vált az amerikaiak életében. Elég volt kilépni az utcára, érezni lehetett a levegőben. Mindennek, ami csak történt, rögtön meglett a paranoiás olvasata. Én mindössze annyit tettem, hogy a regényeim némelyikében lefestettem ezt a kortünetet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy én magam paranoiás lennék. Nem, nem vagyok paranoiás. Ma már nem érezni azt a mindent átható paranoiát, ami az akkori időket jellemezte.

MN: Biztos benne? Pont most, amikor magasra csapnak az indulatok az elnökválasztás finisében, nem ütötte fel ismét a fejét a jól ismert paranoia? Van, aki már most a kanadai kivándorlás lehetőségét fontolgatja, ha Trump lesz a befutó.

DD: Nem a paranoia az adekvát kifejezés, ha érzékeltetni szeretném, mi zajlik ma Amerikában az elnökválasztási kampányban. Egy másik szó, egy másik érzés kívánkozik ide. Nem a paranoia a válasz arra, ami most folyik.

MN: Mi lenne ez a másik szó? Mi az ön válasza?

DD: A hallucináció. Amerikában a hallucináció nemzeti szintre emelkedett.

 

Korábbi interjúnk Don DeLillóval itt olvasható.

szerző
Köves Gábor
publikálva
2016/26. (06. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    Cheyenne
    2016. július 14., csütörtök 09:59
    Cormac McCarthy mellett a legnagyobb élő amerikai író. Talán három könyve, ha le van fordítva magyarra. Érthetetlen.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...