Tartalom

(2016-06-09)

Kis-Magyarország
Egotrip

Egotrip

Bán Zoltán András: Noé vendéglője

Huszonharmadik számla – Fölszállott a korona

Födetlen arcú napsütésben irányítom kackiás lépteimet törzskocsmám felé; érzem, ma ásványvizes nap van, torkomat nem fertőzöm maró humorú alkohollal, ám ennek ellenére is állok elébe a kihívásnak, hogy végre megkezdjem döntőnek remélt előadás-sorozatomat a Magyar Mámor Történetéről, melyben azt is bizonyítani fogom majd, hogy a mámorok világában a magyar mámor valami különös species, és mint minden jelenségnek ennek is megvan a maga specifikus története, mely szoros összefüggésben áll a magyar történelemmel és annak úgynevezett történetfilozó­fiájával, melynek legmélyebb gondolatát SZEMERE MIKLÓS fogalmazta meg az 1897-es Széchenyi-lakomán mondott pohárköszöntőjében: – Nem boldog a magyar!

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A magányos szélhámos meséje

Hétfőn a bíróság első fokon bűnösnek talált, és két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy férfit kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt.

A szerk.

A szerk.

A hatodik módosítás

A „sors furcsa tréfája”: a minap szinte egyszerre repült a parlamentből Novák Előd személye és dicstelen politikai pályafutásának valószínűleg egyetlen pozitív tartalmakat is hordozó cselekedete, az tudniillik, hogy az év elején egyszerűen fogta magát, s nyilvánosságra hozta a Fidesz hatodik alkotmánymódosításra vonatkozó tervezetét.

Külpol

Interjú

Külpol

„Nincs titkos paktum”

Sakir Fakili, Törökország budapesti nagykövete az EU–Törökország-megállapodásról

Nem igaz, hogy Törökország embertelenül bánik a menekültekkel – állítja Sakir Fakili. A budapesti török nagykövet bízik abban, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása fenntartható lesz, de ennek elengedhetetlen feltétele a török vízummentesség is.

Belpol

Kórházi adósságállomány, konszolidáció

Belpol

Végtelenítve

Hiába az eddigi, összességében 200 milliárdon felüli adósságcsökkentés és konszolidáció, a kórházak adósságállománya strukturális hibák miatt újra és újra fölhalmozódik. A rendszer átalakításra szorul, amire szakértők szerint pénz is volna. Csak hát…

Belpol

„A teljes szétverése a nemzetnek”

Törzsök Erika szociológus az Orbán-kormány nemzetpolitikájáról, Magyarország térségbeli pozícióvesztéséről

Trianon óta semmi nem okozott akkora kárt a határokon túli magyaroknak, mint az Orbán-kormány etnicista szemléletű nacionalizmusa – állítja Törzsök Erika, aki a korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is hosszú évekig foglalkozott a határon túli magyarok ügyeivel.

Zene

Koncert

Zene

Néhány perccel a kihalás előtt

A Black Sabbath Budapesten

Áll a 67 éves korára megmásíthatatlanul elanyókásodott Ozzy Osbourne a Sportaréna színpadán, reszketegen, kapaszkodva, mint egy újdonsült özvegy egy záporral vert temetés kellős közepén, tekintetét a szövegeket görgető dobozra szegezi, és a komoran dörgő számokban minden második sort kérlelhetetlenül negyed hanggal aláintonál: paródia is lehetne, de most valahogy mégsem az.

Interaktív

Interjú

Interaktív

„Az ördögűzés betesz a házaséletnek”

Robert Kirkman képregény- és tévésorozat-író

A Walking Dead képregények és tévésorozat tette sztárrá. Ma már saját sorozata van: az Outcast. A zombik és az ördögűzés szakértője Los Angelesből jelentkezett be telefonon.

Színház

IX. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó

Színház

Miénk itt a nézőtér

A TESZT a térség egyik legizgalmasabb független színházi szemléje, szenvedélybeteg, visszatérő közönséggel. Az eddigi legbátrabb válogatást láthatta a néző, aki egyben az előadások témája is lett.

Színház

Színház

Szegény uralkodónak nincs barátja

Lessing: Emilia Galotti

Ahhoz képest, hogy ezt a művet Kazinczy Ferenc fordította, a 19. század közepe óta nem került színre. Érdekes volna tudni, mit jelentett akkor, 1853-ban, egy kényes történelmi pillanatban ez a hatalomról szóló német darab a Nemzeti Színházban, ha ez még egyáltalán valahonnan rekonstruálható.

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Perpetuum horribile

Pierre Clastres: Az erőszak archeológiája

A fiatalon elhunyt francia antropológus és etnológus könyvében hat önállóan is megálló tanulmányt olvashatunk, nem mellékesen egy parádés stiliszta tollából.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

A Sáska évszázada

Bartók Imre: Láttam a ködnek országát

A metareflexív betét a kényelmes kritikusok utolsó mentsvára. Bartók Imre új regénye tele van ilyen betétekkel: a főhős könyves szakember, aki munkaköri kötelességeként keresztül-kasul bejárja Európát (Malmőtől Mallorcáig, Londontól Isztambulig), könyvvásárról röppen kulturális fesztiválra, kiadói mítingről exkluzív szakmai fogadásra – így hát utazás közben bőven van ideje az irodalom természetéről vagy a könyvpiac működéséről elmélkedni. Elég néhány rövid idézet, vélhetnénk, és a kritika már meg is írta magát.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Ráklépésben

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

Esterházy Péter sokat tud és gyakran beszél az író elemi illetlenségéről: arról a munkaköri kötelességről, hogy az íróasztal mellett nem szabad tekintettel lenni sem istenre, sem emberre (hogy a barátokról és családtagokról már ne is beszéljünk) – bár a gyakorlatban ez felettébb bonyolult alakzatokba rendeződik végül nála is.

Könyv

„Apám volt a legnagyobb náci a családban” - Martin Pollack író

1947-ben egy dél-tiroli bunkerben megtalálják a linzi Gestapo volt vezetőjének holttestét. A hamis személyi igazolvánnyal bujkáló, osztrák állampolgárságú, körözött háborús bűnöst, dr. Gerhard Bast SS-Sturmbannführert határátlépés közben lőtte le egy embercsempész. Fia, Martin Pollack 2003-ban kereste fel a halottas bunkert, mert épp az apjáról készült könyvet írni. Halott a bunkerben című könyvében az osztrák író-újságíró az alig ismert apa történetét, a lelkes és aktív nácivá válásig vezető társadalmi és családi folyamatokat térképezi fel a tárgyilagosságnak és személyességnek azzal a lefegyverző elegyével, mely korábbi, Galícia – Utazás egy eltűnt világban című könyvéből lehet ismerős. Telefonon beszélgettünk.

KÖNYVMELLÉKLET - Minimum tizenegyes!

Könyv

Szájból mesélnek

Idei első magyar irodalmi listánk sorrendje meglehetősen kiegyensúlyozott. A harmadik helyezett pontszáma a tizenegyedikének csupán kétszerese (volt ez az arány már ötszörös is), és olyanok maradtak le róla alig néhány ponttal, mint Centauri, Grecsó Krisztián, Röhrig Géza vagy Végel László új kötetei.

Könyv

„Nekem Borsalino kalapom volt” – Ungvári Tamás író

A könyvhétre jelenik meg Felperzselt ország című könyve, amely 1944–45 krónikája a korabeli emlékiratok tükrében, s elindul válogatásában a munkaszolgálatosoknak emléket állító könyvsorozat, a Tanúságtevők. A 85 éves író, irodalomtörténész, műfordító a New York-palotában, a „Mélyvízben” adott nekünk randevút – a saját asztalánál. Az asztallap alatt a portréja, szemelvények a díjaiból és a pályatársak méltatásai.

Képzőművészet
Gasztro
Sport

Interjú

Sport

„Hiába vagy Európa legjobb jobbszélsője”

Szőke István, az FTC és a válogatott egykori labdarúgója

A magyar válogatott utoljára 44 éve szerepelt jól nemzetközi tornán: az Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutottunk. Az akkori sorozatban kulcsfontosságú gólokat szerző hajdani jobbszélsővel beszélgettünk.

Riport

Káosszal jár a szemétszállítás államosítása

Riport

A nagy biznisz

Szemétbe fullad az ország, Budapest az új Nápoly, Kukakáosz országszerte. Ilyen, és ehhez hasonló címeket lehetett olvasni az elmúlt hetekben a szemétszállítás államosítása kapcsán. Noha a hulladékszállítás teljes leállását jósoló kijelentések túlzóak, az átalakítás valóban a csőd szélére sodorta az érintett cégek jelentős részét. Kérdés, hogy egyáltalán mi értelme az egésznek?

Ételhordó