Így kenyerezi le rögtön a kisiskolásokat egy profi író – a talajerózióból feleltető tanár szájából zivatarként aláhulló vagy éppen kókadt bajszán megcsillanó nyálcseppek élénk színekben pompázó leírásával. Hiszen kinek ne lett volna legalább egy olyan tanára alsóban, aki „súlyos visszaesőnek számított a nemkívánatos köpetterjesztés vétségében”? Mindegy, hogy magyar faluban vagy rém unalmas brit városkában képzeljük el mindezt, egyből ott vagyunk a gyereklét általános kiszolgáltatottságában: a köpetmiriád mindjárt a homlokunkon landol, az osztály genyója orrát túrva röhög rajtunk, Csuli Pimpó és Sanda Manda alig várja, hogy a szünetben begyűjtse az uzsinkat – ne ítélkezzünk, minden genyó egy nálánál nagyobb genyó áldozata –, mindeközben otthon áll a bál, anya idegeskedik főzés közben, apa szőrén-szálán eltűnt (lelépett?). És akkor azzal jönnek, hogy talajerózió. Ráadásul épp most fagy meg a világ: nyálcsepp, papírgalacsin, labda, madár, mind megdermednek a levegőben, csak Hamish mozoghat rejtélyes, pár perces Szünetekben – ki is pakolja Madame Kuszkusz édességboltját.
Innen indít a még csak negyvenedik életévében járó, de már több sikerkönyvet (Yes Man) és príma tévésorozatot (How to Start Your Own Country) maga mögött tudó Danny Wallace brit humorista első gyerekkönyve, a Hamish és a RémDermesztők. A magyar olvasóközönségnek csak most bemutatkozó író Roald Dahl nyomdokain járva a Tim Burton-i vattacukorhorror tónusában mesél, de mire ráeszmélünk, hogy a gyerekszoba ablakán éjfélkor bebámuló nyálkás-bűzös óriás szörny rettentő szemében csak egy patikamérlegen kimért, kissé sablonos felnövésfabula tükröződik, Wallace sziporkázó humora miatt már rég rózsazsín nyálkában úszó szívünkbe zártuk a szüleiket megmentő gyerkőcöket, pedig nem ebben az évezredben voltunk nyolc-tíz évesek.
Fordította: Halmai Gergely. Manó Könyvek, 2016, 327 oldal, 2990 Ft
