Könyv

Ha olyanok lennének a könyvborítóink, amilyeneket megérdemlünk, az elmúlt évek felhozatala alapján egy megengedő, a Nyugat felé nyitott, kalandozó kedvű (de nem feltétlenül hátrafelé nyilazó) nép képe rajzolódna ki lelki szemeink előtt.

Ennyire egyértelmű még soha nem volt az eredmény dicsőségtáblánk történetében.

A legrangosabb állami irodalmi elismerés, a József Attila-díj kilenc szakmai szervezet által összeállított, tehát az egész írótársadalom konszenzusos jelöltjeit tartalmazó listájáról hat embert kihúztak a minisztériumban, és beírtak a helyükre hat, számukra szimpatikus szerzőt.

A könyv címe és borítója kissé megtévesztő: a fegyvert szorongató Bruce Willis, a Sin City nyomozója s maga a képregényből készült kultfilm szóba kerül ugyan, de csak a 100. oldal után.

A kalocsai Forradalmi Ezredről, a Ho Si Minh főiskoláról és a lemúrokról ezúttal nem esik szó, megtudjuk viszont, mit írt Allen Ginsberg egy szalvétára, és azt is: mit tenne a magyar irodalom egyik legeredetibb prózaírója, ha egy napra nő lehetne. A tizedik gén című darabját március 13-án játssza a KOMA a debreceni VI. DESZKA Fesztiválon.

A fiatal költőgeneráció legjobbjai és irodalmi sikerlistánk szavazói szerint egyaránt az egyik legfontosabb kortárs költő. De legutóbb nem versekkel jelentkezett: tavalyi esszékötete, a Kezünk idegen formákba kezd kapcsán beszélgettünk giccsről, önhazugságról, József Attiláról és a Maffiózókról.

Versre magyar, hí a haza – ez volt az új reneszánszát élő politikai költészetről szóló beszélgetés címe, ahol két parlamenti költő, Kukorelly Endre és L. Simon László Schein Gáborral és Szálinger Balázzsal közösen megállapította: a bölcsész értelmiség képtelen a párbeszédre. És ezt a tételt rögtön bizonyították is.