A magyarul frissen (norvégül 2009-ben) megjelent kötete a Hóember című sorozatgyilkosos krimijéhez kapcsolódik. Harry Hole, a tettest leleplező norvég főtiszt olyannyira összeroppan a magánéletét is súlyosan megsebző rémtettektől, hogy feladja rendőri munkáját, Hongkongig menekül, ahol a továbbiakban lóversenyzéssel és ópiumszívással tengeti érzékenyen sprőd skandináv lelkét. De nincs kiút, újabb sorozatgyilkos tűnik fel Oslóban, és főnöke az ellenállhatatlan norvég szépséget, a szintén rendőr Kaja Solnesst küldi utána, hozná vissza az alkoholista, de remek szimatú zsarut.
Hőseink Oslóba visszaérkezve az Ibsen-alagúton mennek át, és ennek sötétjében az olvasót megvilágosodás éri: Nesbø könyvei is a nagy drámaíró analitikus módszerén alapulnak – valami történt a múltban, többnyire a családban, amelynek mélylélektani mocsarában gyökereznek a későbbi bűnök. Vagy ahogy Karinthy írta Ibsen-paródiájában: „Hjalmár, az én lelkemen egy daganat van. Daganat a lelken, mely felnyúlik az orrba…” E daganat feltárása lesz a nyomozás feladata, és ennek során tényleg izgalmas, bár néha kissé valószínűtlen cselekményt kapunk, ügyesen jellemzett alakokkal és mindenekelőtt igen erős környezetrajzzal, valódi íróra valló tájleírásokkal, pontos szituációérzékkel. De nagy igyekezetében Nesbø kicsit túllő a célon, a könyv már terjedelmében is (560 oldal!) túldimenzionált, az események Lipcsétől Sydneyig, Oslótól Kongóig terjeszkednek, és a borzalmakból se ártana visszavenni, bár utóbbiak szuggesztivitása tagadhatatlan, és nem vitás, hogy a Kongót gyarmatosító II. Lipót nevű vadállatról elnevezett, ördögi leleménnyel megtervezett alma rémálmaink visszatérő kínzóeszköze lesz.
Fordította Petrikovics Edit. Animus, 2012, 560 oldal, 3980 Ft
