1. Bodor Ádám: Verhovina madarai (Magvető, 2011) 122 pont
2. Krusovszky Dénes: Felesleges part (Magvető, 2011) 58 pont
3. Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam (Kalligram, 2011) 46 pont
4. Mosonyi Aliz: Magyarmesék (Magvető, 2011) 44 pont
5. Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek (Libri, 2011) 38 pont
6. Kemény István: Állástalan táncosnő (Magvető, 2011) 33 pont
7. Térey János: Szétszóratás (Parnasszus könyvek, 2011) 23 pont
8. Poós Zoltán: Képzeld magad az én helyembe (Kalligram, 2011) 20 pont
9-10. Kertész Imre: Mentés másként (Magvető, 2011) 18 pont
Szécsi Noémi: Nyughatatlanok (Európa, 2011) 18 pont
11. Vörös István: Keresztelés özönvízzel (Noran, 2011) 16 pont
Szavazóink: Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Bojtár Endre, Csáki Márton, Darvasi Ferenc, Faragó Kornélia, Gács Anna, Horváth Györgyi, Jánossy Lajos,Kálmán C. György, Kiss Noémi, K. Kabai Lóránt, Lapis József, László Ferenc, Margócsy István, Németh Zoltán, Selyem Zsuzsa, Szűcs Teri, Tarján Tamás, Urfi Péter.
A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók az Írók boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu).
Ennyire egyértelmű még soha nem volt az eredmény dicsőségtáblánk történetében. Egy nagy író, akinek minden, a Sinistra körzet előtti szövege, ha fontos is, de előzmény, későbbi regénypróbálkozásáról, Az érsek látogatásáról pedig talán még maga is úgy véli, hogy jobb vagy rosszabb, de mégis utánérzés. Innen indult neki a Verhovina madarainak, ennek az egy anyagból gyúrt, nagy életműnek a szerzője. És sikerült: hasonlít, persze, a Sinistra körzethez, de mégis eredeti és önálló, kilép a főmű hosszú árnyékából, noha megújulás, kilépés és meghaladás természetesen ezen a megint máshogy ugyanolyan tájon sem gondolható el. "Nála a szereplőknek, tájaknak, településeknek szabad átjárásuk van regényből regénybe, elbeszélésből elbeszélésbe: műfaji határokat nem ismerő, egyszerre széttartó és mégis koherens világ alkotóelemei" - írja Pallag Zoltán pontosan a Kötve-fűzve blogon. De óvatosan, körültekintően olvassák: a beazonosíthatatlan, de elviselhetetlenül ismerős tájban minden és mindenki eltűnik, csak ő maga tenyészik tovább szövegről szövegre: a körzet! A régió, mely befogad, mint a persely, ahogy a költő mondja rezignált játékossággal. Bodort olvasva elveszítjük minden távlatunkat, viszont - íme hát - megleljük hazánkat.
Ha Bodorral megvannak, és van még kedvük bármi egyébhez, felkent ítészeink tele vannak további ötletekkel. Szerves folytatás lehet Papp Sándor Zsigmond "rendszerváltó regénye" (emlékeznek, amikor egy röpke történeti pillanatra azt hittük, hogy a "körzetet" csak úgy le lehet váltani: fiatalság, bolondság). Ahogy a hvg.hu okos kis könyvismertetője (Laborczi Dóra: Semmi kis életek a Törekvés utca 79-ben) írja: "Bodor Ádám szikár alakjai és Dragomán György A fehér királyban megírt, vidámságot és napsütést mellőző, tragikus gyermekkora után tágasabb, emberibb világot tár elénk, ahol a bérház lakóit összefűző történetekben a poros, fullasztó légkör ellenére is könnyedén jár a levegő, a humor és az élet". A kiadóval együtt regényírót is avatunk tehát, Pappot eddig kulturális újságíróként ismertük elsősorban. Az ezüstöt viszont Krusovszky Dénes viszi haza harmadik verseskötetéért (ő meg - éppen fordítva - rádiókritikusként debütált nemrég lapunkban), amelyben úgy tud felmutatni valamit a művészet legradikálisabb lehetőségeiből, hogy a magyar költészetben kedvelt "hommage"-vers tiszteletteljes unalmát széles ívben kerüli el. Igen élénk fogadtatásának legérdemesebb darabja Szilvay Máté pazar kritikája a prae.hu-n (Az a művész, aki belehal).
A dobogó legalsó fokán nagy visszatérőt köszönthetünk, egy némelyek által talán már leírt, káprázatos tehetséget, Kornis Mihályt, akire a 90-es évek második fele, úgy a Napkönyv megjelenése óta nem figyelt a kritika, bár ez kócosan bölcs aforizmaköteteinek népszerűségét egyáltalán nem befolyásolta. Ez a beszélgetőkönyv, úgy tűnik, változtatott a helyzeten. A cím meseutalása - Hol voltam, hol nem voltam - azt ígéri, amit a szerző igazán tud: az önironikusan színre vitt egzisztenciális szorongást, egyre komolyabb önismerettel elmélyítve. Újabb mesék zárják az élmezőnyt, a helyszín ismét az elhagyhatatlan körzet: magyarmesék Mosonyi Aliztól. Bán Zoltán András ("Ne küszköggy te ezekkel, Lajos!", Magyar Narancs, 2012. január 12.) meg is kockáztatja elismerő kritikájában, hogy "végigolvasva a könyvet, az olvasót elfoghatja a rettentő sejtés: vajon nem a mese-e a legmegfelelőbb létmódjuk ezeknek az úgynevezett magyar történelmi személyiségeknek? Létük szürrealitása, kisszerűségük, makacs elkülönülésük vajon nem ebben a műfajban ábrázolható a legmegfelelőbb módon?".
A második harmadban a versgyűjtemények dominálnak. Az 50 évesen vitathatatlanul klasszikussá és mesterré lett Kemény István összegyűjtött verseinek 2006-ig érő kötetét Menyhért Anna tette mérlegre lapunkban (Recycle mix, 2012. január 5.). Szépen fogalmazta meg, miért van ott Kemény István kézjegye minden újabb magyar költői megszólalás kísérletén: "hallják azt a barátságos, toporgó, félszeg, sőt helyenként suta hangot, a döccenő dalt, amely néha - ki tudja, miért pont ott, ahol - csudamód felível, de még ekkor is kipillant az olvasóra, mintha azt kérdezné: ez most itt tényleg felível?". A kötetet laudálta egyébként a tabellára szintén felkerülő Poós Zoltán is a kultura.hu-n, Poóst pedig Jánossy Lajos mellett (Helyből távol, Népszabadság, 2012. február 11.) az ugyancsak helyezett Térey János méltatta a karácsonyi Narancsban ("Battonya szakrális hely", 2011. december 15.). Ezen a láncon végigszaladni amolyan líratörténeti nyomolvasás is, a líra végtére is ráérő emberek terepe abban az értelemben, hogy lassú olvasása megtanít rá, hogyan kell ráérni. Poós egyéni hangú táj- és tárgyköltészetének, mely, mint Térey mondja, a magyar líra fősodrától - ha van olyan neki - délkeletre terül el, megérdemelt elégtétele volt a karácsonyi Térey-esszé, ami alkalmat teremt arra is, hogy megjegyezzük, Térey kezén, egyre több írásában feltámadni látszik a Nemes Naggyal és Vas Istvánnal együtt kihalni látszó költői esszé tradíciója. Továbbá új életre kelt Térey pályakezdése is Szétszóratás című induló kötetének újraírásával és újrakiadásával, amelyhez leginkább Margócsy István remek kis fülszövegét ajánljuk. Sokan mondják és helyesen, hogy kiérleltebbé lett a mostani változat, de radikalitásából mit sem vesztett.
Aztán újra próza. Kertész Imre szívszorítóan őszinte naplójegyzetei egy egyszerre kényszerű és vállalt tanúsághoz hű élet után. Gyakran mondta, hogy a gyorsan újrakezdődő elnyomás konzerválta benne a sorstalanság tapasztalatát, ezért tudta egyáltalán megírni az életművét. Berlinben pedig, miután megkapta érte a Nobel-díjat, rádöbben, hogy akár itt és így is, akár elviselhetően is eltelhetett volna az élete a jóléti társadalmak boldog időszakában. És felettébb érthetően megsajnálja magát egy szomorú pillanatban, hogy csak életmű jutott élet helyett: talán mégiscsak távozni kellett volna, amikor lehetett, a Körzetből. Nincs nagyobb hazafiság, mint maradni, hogy megírhasd a Sorstalanságot, és innen nézve végképp mindegy, mennyire kevéssé pontos az, amit a naplójegyzetek rögzítenek a magyar politikai állapotokról.
Szécsi Noémit reklamáltuk szelíden az előző listáról, most fel tudott kapaszkodni legalább az aljára okos, remekül megírt, nagyszerű karaktereket teremtő történeti regényével, amely - tényleg - a lehető legszélesebb olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot. Rácz I. Péter kritikája a prae.hu-ról (Kísértetjárta Európa) éppen olyan jó lehet étvágygerjesztőnek, mint Boros Ágotáé az olvassbele.com-ról (A hősök pátosztalanítása) vagy Benedek Szabolcsé a Népszabadságból (Egy ízig-vérig XIX. századi regény, 2011. június 4.). Utóbbi szerző talán egyetlen kifogása, hogy Szécsi a "de" helyett nem ír néha "ám"-ot, de mi határozottan arra biztatnánk, hogy ezt a jövőben se tegye. A listát Vörös István könyve zárja, ő is új műnemben mutatja meg képességeit, első regénye posztmodern anti-detektívtörténet szavazónk és kritikusunk, Darvasi Ferenc szerint (Önarckép idegen kézzel), szintén a Narancs karácsonyi számából.
Különben pedig, amíg a listagondnok nem figyelt, az internet jó részben átvette a nyomtatott napilapoktól a "zsurnálkritikai" funkciókat, a kiváló Kötve-fűzve blogtól a személyes olvasónaplókig - megtörtént végre, aminek meg kellett történnie. Személyes tippem pedig a titokzatos izraeli fiatalember, Barna Dávid Egy magyar regénye a szerző személyén túli izgalmakkal.
