12 milliárdért vett területet a szegedi önkormányzattól a kínai BYD

  • narancs.hu
  • 2024. október 18.

Gazdaság

161 hektáron épül fel a kínai autógyártó üzeme.

A Telex írta meg pénteken, hogy Szeged önkormányzata átadta a kínai beruházónak a BYD autógyár megépítéséhez szükséges, a város határában fekvő 161 hektáros területet. A második üteműként megjelölt részterületről az adásvételi szerződést két hete írta alá Botka László, a polgármester a szegedi közgyűlés október 18-i ülésén számolt be erről a megállapodásról. Ennek alapján az önkormányzat megkapja a földterület vételárát a kínai befektetőtől, ezért az ülésen meghozott határozattal módosították a város idei költségvetését.

A bevétel nettó 11 milliárd 888 millió forint az előterjesztés szerint.

Ám Botka arról is beszámolt, hogy a BYD-tól beérkező pénz nem mind az önkormányzaté, hiszen az államnak vissza kellett utalni, amit a kormány korábban kölcsönadott a városnak a gyárépítéshez szükséges terület előkészítésére.

A beruházáshoz kapcsolódóan egy összesen 60 kilométer hosszúságú árkot már kiástak a kötelező régészeti ellenőrzés miatt, illetve 400 ezer négyzetmétert átvizsgáltak és lőszermentesítettek. A terület előkészítése folytán egy nagyfeszültségű elektromos vezetéket is át kellett helyezni, ennek az első ütemével végeztek, a második még folyik.

Mint a lap írja, a szegedi városházán ellenzéki és kormánypárti politikusok egyaránt támogatják a beruházás megvalósulását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.