Csúnyán elsiették ezt a könyvet, több szempontból is. A benne olvasható írások az ötödik évad végéig dolgozzák fel a szériát, így pont az adott témában legkompetensebb hatodik évad már nem került a látótérbe, pedig éppen ez válthatta volna ki a legizgalmasabb reflexiókat. A Princeton-Plainsboro arrogáns, sánta diagnosztája ugyanis ebben a szezonban kerül a pszichiátriára, s így nemegyszer teszi tiszteletét dr. Darryl Nolan díványán. Voltaképp valami ilyesmit kínálna ez a könyv is, azonban kérdéses, mennyiben lehet releváns egy fiktív karakter valósnak vélt kórtana.
A legtöbb ilyesfajta kiadvánnyal ellentétben jelen összeállításnak sikerül ügyesen balanszíroznia fikció és valóság közt, s ha a tanulmányok szerzői éppen House jellemével foglalkoznak, elsősorban nem rá mint személyre, hanem a forgatókönyvírókra hivatkoznak, akik ilyennek alkották. Kívülről tekintenek a sorozatra, így van alkalmuk nem csak a szereplőket, de a sorozat motívumrendszerét (mint például a House botjának szimbolikájával foglalkozó írás) vagy a főszereplőt játszó színész, Hugh Laurie hitelességét vizsgálni. Azonban sajnos gyakran elég önkényesek ezek az értelmezések. Susan Rowland írása például érdekes fénytörésben mutat rá, hogy House mégsem áll olyan közel Holmes karakteréhez, mint azt többen is vélik, ám amikor A sátán kutyája kapcsán a grimpeni ingoványt (melybe a történet antagonistája, Stapleton elmerül) összefüggésbe hozza Jung Freudnak tett megjegyzésével a mocsári múmiákról, majd pedig a sorozat egyik vezérmotívumával – nevezetesen azzal, mikor a kamera mélyen behatol a beteg testbe, megmutatva a kór eredetét –, akkor azért felszisszen a jó ízlésű olvasó.
A másik, igencsak zavaró probléma, hogy bár a fülszöveg közérthetőséget ígér, koránt sincs egyszerű dolga a laikus olvasónak. A kötet végén található ugyan egy rövid szószedet, melyben a vonatkozó fogalmak többsége fellelhető, de ha nem sorrendben olvassuk a tanulmányokat – s ugyan miért tennénk, ha az egyik témája jobban érdekel, mint a másiké –, az olyan gyakran előkerülő fogalmakkal, mint mondjuk a trickster, nem igazán tudunk mit kezdeni, hiszen a glosszáriumhoz lapozva semmifajta segítséget nem kapunk.
Nehéz tehát eldönteni, mi is akar lenni az összeállítás: pszichoanalitikus támpont a rajongóknak, szórakoztató tankönyv leendő pszichiátereknek vagy valami a kettő között. Talán ez utóbbi, ám valahol leragadt a kezdeti stádiumban. Mintha még csak az első differenciáldiagnózisok hangzottak volna el, mikor House még nagyon-nagyon messze jár az igazságtól.
Fordította: Moukhtar Lucia. Oriold és Társai Kiadó, 2011, 296 oldal, 2900 Ft
