Elhamarkodott diagnózis

House – A sebzett gyógyító a televízióban

  • Svébis Bence
  • 2012. március 16.

Könyv


Csúnyán elsiették ezt a könyvet, több szempontból is. A benne olvasható írások az ötödik évad végéig dolgozzák fel a szériát, így pont az adott témában legkompetensebb hatodik évad már nem került a látótérbe, pedig éppen ez válthatta volna ki a legizgalmasabb reflexiókat. A Princeton-Plainsboro arrogáns, sánta diagnosztája ugyanis ebben a szezonban kerül a pszichiátriára, s így nemegyszer teszi tiszteletét dr. Darryl Nolan díványán. Voltaképp valami ilyesmit kínálna ez a könyv is, azonban kérdéses, mennyiben lehet releváns egy fiktív karakter valósnak vélt kórtana.

A legtöbb ilyesfajta kiadvánnyal ellentétben jelen összeállításnak sikerül ügyesen balanszíroznia fikció és valóság közt, s ha a tanulmányok szerzői éppen House jellemével foglalkoznak, elsősorban nem rá mint személyre, hanem a forgatókönyvírókra hivatkoznak, akik ilyennek alkották. Kívülről tekintenek a sorozatra, így van alkalmuk nem csak a szereplőket, de a sorozat motívumrendszerét (mint például a House botjának szimbolikájával foglalkozó írás) vagy a főszereplőt játszó színész, Hugh Laurie hitelességét vizsgálni. Azonban sajnos gyakran elég önkényesek ezek az értelmezések. Susan Rowland írása például érdekes fénytörésben mutat rá, hogy House mégsem áll olyan közel Holmes karakteréhez, mint azt többen is vélik, ám amikor A sátán kutyája kapcsán a grimpeni ingoványt (melybe a történet antagonistája, Stapleton elmerül) összefüggésbe hozza Jung Freudnak tett megjegyzésével a mocsári múmiákról, majd pedig a sorozat egyik vezérmotívumával – nevezetesen azzal, mikor a kamera mélyen behatol a beteg testbe, megmutatva a kór eredetét –, akkor azért felszisszen a jó ízlésű olvasó.

A másik, igencsak zavaró probléma, hogy bár a fülszöveg közérthetőséget ígér, koránt sincs egyszerű dolga a laikus olvasónak. A kötet végén található ugyan egy rövid szószedet, melyben a vonatkozó fogalmak többsége fellelhető, de ha nem sorrendben olvassuk a tanulmányokat – s ugyan miért tennénk, ha az egyik témája jobban érdekel, mint a másiké –, az olyan gyakran előkerülő fogalmakkal, mint mondjuk a trickster, nem igazán tudunk mit kezdeni, hiszen a glosszáriumhoz lapozva semmifajta segítséget nem kapunk.

Nehéz tehát eldönteni, mi is akar lenni az összeállítás: pszichoanalitikus támpont a rajongóknak, szórakoztató tankönyv leendő pszichiátereknek vagy valami a kettő között. Talán ez utóbbi, ám valahol leragadt a kezdeti stádiumban. Mintha még csak az első differenciáldiagnózisok hangzottak volna el, mikor House még nagyon-nagyon messze jár az igazságtól.

Fordította: Moukhtar Lucia. Oriold és Társai Kiadó, 2011, 296 oldal, 2900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.