Nyomorúságos és titokzatos porcok, mint rég elhalt szentek ereklyéi; Jézus egészen 1970-ig közszemlére tett előbőre; Rabelais és Joyce listázó felsorolásai; a csuklós fa kormánylapát szerepe a szigetekről szóló szakirodalomban; hogyan repülhetnek nyugatra a madarak, ha egyszer forog a Föld; a nácik vonzódása az örök jég elméletéhez; Taprobané, az elveszett sziget; és hogy vajon feltámad-e velünk együtt a marhahús, amit megettünk (na, és ha kannibálok vagyunk? Csak a megevő támad fel, vagy a megevett is?).
Ilyen és hasonló kérdéseket jár körül Umberto Eco új könyve. A kötet megnevezése pontos: csakugyan alkalmi írásokról (legtöbbször konferencia-előadásokról) van szó, melyeket a bolognai mester 2008 és 2010 között adott elő (esetleg publikált), és amelyek a legkülönfélébb témákat ölelik fel. Legtöbbjük kultúrtörténeti (olvashatunk például a tűz, a kincsgyűjtés vagy az abszolút és relatív fogalmainak kultúrtörténetéről), más részük inkább ismeretterjesztő (a Képzelt asztronómiák fejezet például részletes történeti áttekintést ad a Föld laposságának vagy gömbölyűségének kérdéseiről; az Érlelt gyönyörűségek pedig a Magyarországon nem túl ismert Piero Camporesi életművének állít emléket), megint mások inkább tréfák vagy paródiák (így az Ahány ház, annyi szokás szemléletesen mutatja be, mennyire nem rejtenek semmiféle életbölcsességet sem magukban a közmondások), és van olyan is, ami inkább publicisztikai jellegű (Gyakorlatok a WikiLeaksről). Ahol Eco igazán elemében van, azok természetesen a listák, a katalógusszerű felsorolások, lett légyen Rabelais klasszikus katalógusairól szó vagy éppen az Ulysses egyik szöveghelyéről, ahol Bloom konyhájának berendezéséről kapunk részletes és kimerítő felsorolást; hasonlóképp a Kincskeresés című szöveg is igencsak bővelkedik felsorolásokban, A lista mámora pedig az egyes listatípusok elkülönítésére is kísérletet tesz. Nagyon ecós a Már csak az Ulysses hiányzott… című írás is, ami tulajdonképpen szellemes filosztréfa: Joyce regényének 1920-as, 30-as évekbeli olasz recepciójából tallózgat, a modernizmus új szeleitől fanyalgó konzervatívoktól. Itt olvashatunk olyan gyöngyszemeket, mint „Joyce a modern dekadencia tipikus képviselője, gennyes és fertőző pattanás irodalmunk testén. […] Lázadását tisztátalan és felforgató szellemmel elegyíti, amellyel le kívánja taszítani oltáráról az Örök Rómát, hogy a zsidó nemzetköziség aranyozott bálványával helyettesítse azt, az internacionalizmussal…”.
Szellemes a Miért nem találják meg soha a szigetet című írás is, melyhez a szerző részletes térképeket is mellékel, bemutatva például, mint hajóztak el számosan Ausztrália mellett anélkül, hogy sejtették volna, mekkora földdarab fekszik az általuk megtett „kanyar” közepén, vagy hogyan próbálták a mesés Szent Brendan szigetét azonosítani az Atlanti-óceánon, és hogy Taprobané és Ceylon nem azonos egymással (igaz, Szumátrával sem). Eco megdöbbentően egyszerű technikatörténeti adalékkal indokolja, mi tette lehetővé az elveszett szigetek mítoszát (illetve, Eco könyvét tekintve, kultúrtörténeti lajstromát): a tengerészeti kronométer hiánya, melynek híján hosszúsági fokokat nem lehetett mérni egészen a 18. századig – így valamit megtalálni még viszonylag könnyű volt, csak épp visszatalálni hozzá nem. Ugyanez az írás az, ahol (Eco A tegnap szigete című regénye után) újfent olvashatunk a szimpátiaporról mint hajózási segédletről, és hogy milyen állatkínzási gyakorlatokat tett lehetővé. Eco hű marad magához annyiban is, hogy Victor Hugo és a Monte Cristo grófja ezúttal sem marad ki a könyvből – mint az olvasó megtudhatja, Hugo túlzásokra építi a regényeit, de még így is mesteri („sajnos”, mondja erre Eco).
Kultúrtörténeti esszék, filozófia- és irodalomtörténeti vizsgálódások, kuriózumok gyűjteménye és listák – az Ellenséget alkotni olyan, mint ahogy azt Eco korábbi előadásköteteitől megszoktuk. Vegyes témájú, szórakoztató, részben ismeretterjesztő könyv, ideális olvasmány metróra, vonatra, vagy akár elalvás előttre. Számomra mindenesetre megnyugtató volt olvasni, hogy a megevett marhahús nem támad fel velem együtt. Most már ezt is tudom.
Fordította: Sajó Tamás. Európa, 2011, 324 oldal, 3000 Ft
