Miklóst kétszer ítélték halálra, de csak egy élete volt. A huszonöt éves magyar fiatalember a belseni koncentrációs tábor túlélőjeként, alig három héttel a háború után Svédországba került, ahol az orvosok súlyos tüdőbetegséget diagnosztizáltak, hat hónapja maradt. Nem készült a halálra, épp ellenkezőleg: 117 levelet írt olyan magyar lányoknak, akik egykor földijei voltak, és hozzá hasonlóan valamelyik svéd rehabilitációs táborban töltötték mindennapjaikat. De nem holmi kedves locsogás céljából ragadott tollat - feleséget keresett, akivel otthon újrakezdheti az életét. Talán a makacs élni akarás, a folytonos tiltakozás volt a titka. Folyton leveleket írt, meg verset, cikkeket. Hithű kommunistaként várta a gyógyulást, miközben a sok levelezőtárs közül csak egy maradt.
Gárdos Péter - igen, az Uramisten, a Szamárköhögés és A porcelánbaba rendezője - első regénye édesapjának állít emléket. "Az ügyetlenségeiben felmagasztosult szerelem" tanúbizonyságául szolgáló levelek létezéséről ötven évig nem tudott a szerző, szülei a történet szereplőihez hasonlóan eltették egy dobozba a múltat. Gárdos szaggatott - néhol zavaróan töredékes - levélregénye az érzelmekre helyezi a hangsúlyt, ami a filmszerű epizódleírások, na meg a jól bevált késleltetés eszközével teremtené meg a feszültséget, de izgalom vagy rendkívüli szenvedély helyett csak szépelgő, hosszúra nyújtott szerelmes történet marad. A karakterek sem kellően árnyaltak, a főszereplők központi szerepe a sok mellékszereplőt a villanásnyi snittek szintjére degradálja - kár, igazán érdekes figurák tűnnek el két helyszínváltás között. Pedig az alapsztori ígéretes, az aparegény kezdő oldalain még bizakodunk, hogy valami újat kapunk, hogy ez most nem az a lerágott csont lesz. De nem, aHajnali láz egyszerű, nyelvében is minimalizmusra törekvő, szép szerelmes történet, olyasféle, amitől már mindannyiunk könyvespolca jócskán roskadozik.
OlvasóSarok, 2010, 314 oldal, 2990 Ft
