(2012-02-23)
"Néha érdekes vagy mulatságos szövegeket olvastunk fel egymásnak, mint az egyetemisták. Thomas ráakadt egy francia brosúrára a Zsidókérdést Kutató Intézetben. 'Figyeld csak ezt a furcsa szöveget. Egy bizonyos Charles Laville Biológia és együttműködés című cikke. Íme. Egy politikának biológiai politikának kell lennie, vagy nem politika.'" Jonathan Littell: Jóakaratúak
Rózsa Péter Mentőöv c. cikkében (Magyar Narancs, 2012. február 16.) nem kevesebbet állított, mint hogy az LMP-nek azt a döntését, mely szerint nem vesz részt az ellenzéki kerekasztalban, úgy kell értelmezni, hogy szavak nélküli koalíciós ajánlatot tett a Fidesznek. Ezt, a szerző szerint, a Fidesz persze érti, és azzal fogja meghálálni, hogy szól Simicskának, hogy ugyan tőkésítse már föl az LMP-t, úgy 15 százalékig, és már kész is a következő ciklus stabil kormánykoalíciója.
A cím plágium. Orbán Viktor tartott e címmel beszédet 2011 decemberében. És valóban: hogyan függ össze a gazdasági növekedés a politikai sikerrel? Távolabbról kezdem.
Haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog. (Parainesis, 1837) A nyelvművelés kritikusainak száma szépen megszaporodott az utóbbi években: immár szellemes, sőt alapos tanulmányok hosszú sora szól arról, hogy a nyelvművelés a nép ópiuma, puszta áltudomány, és persze hogy a nyelvművelők dilettánsok, illetve a hiszékenység vámszedői.
Kedves MaNcs! Tisztelt Rózsa Péter! Cikke zárlatához néhány szót: ön megrója az LMP-t, amiért nem működik együtt az MSZP/DK-val és jó előre kibéleli az ökopártot fiktív Simicska-milliókkal, úgymond előkészítendő a nagy Fidesz-összeborulást. Feltételezésének abszurditását mi sem mutatja jobban, mint hogy a "végeredmény" rögtön megjelenne a Lehet Más a Politika közismerten nyílt támogatási és kampányszámláján, amelyen "nagyszerűen" mutatna egy ilyesfajta kéretlen pénzmozgás.
Kedves MaNcs! A cikkben a manapság rendkívüli közfigyelemnek örvendő egykulcsos adó kerül sokadszor terítékre. A szerző tiszteletre méltó igyekezettel törekszik tiszta vizet önteni a pohárba, de azért az "összekuszálódás" eloszlatásához némi további eszmefuttatást javasolok.
Furcsa körülmények között bonyolította le közbeszerzési eljárását az ilyen eljárások jogszerűségének ellenőrzéséért felelős Közbeszerzések Tanácsa. A kedvezményezett fél, az egyik legaktívabb ingatlanbefektető cégcsoport környékén felbukkan a II. Kerületi Önkormányzat és a Közgép Zrt. is.
Ma már legfeljebb egynapos hír, ha az UD Zrt.-ügyből lett Dávid-Herényi-Szilvásy-Tóth-perben újabb fejlemény van - pedig a történet egyre érdekesebb.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága két hete elfogadta az egyházakról szóló törvény módosító javaslatát, amit már a plenáris ülés is tárgyalt. Eszerint újabb 17 vallási közösség nyerheti el az egyházi státuszt: más nem is igen változna. Pedig a törvény, amely fölött mint istené a vizeken, Orbán szelleme lebeg, nemcsak jogi fércmunka, de alapvető jogokat is sért.
Debrecen polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint az önkormányzatok eladósodása az előző kormányok forráskivonásának következménye, de a települések vagyona és a helyi adókban még meglévő potenciál garancia lehet a visszafizetésre. Az önkormányzati vezetőt a kórházak, iskolák államosításáról, valamint a polgármesteri és képviselői tisztség összeférhetetlenségéről is kérdeztük.
Megdelejezve - magyarán szólva így mondanánk az ajánlónk e heti címéül választott állapotot, amely azonban fenti formájában egyszerre idézi az orvos- és a zenetörténet XVIII. századi nagyfejezeteit. Merthogy a névadó, Franz Anton Mesmer orvos volt és mecénás, s mindkét szerepében jócskán kiérdemelte a tartós hírnevet.
Kezdjük azzal, hogy mindegyik olyan zenekart el kéne zavarni, amelyik avval a dumával jön, hogy "ez életünk legjobb koncertje", főleg, ha velük szemben kábé 50 érdeklődő álldogál, legjobb esetben bólogat. Esetleg lehetne még a nézőknek is azzal reagálniuk, hogy "persze, nekünk is ez életünk legjobbja".
Remek hét zárult a rádiószínház barátai számára, mondhatnánk hátradőlve, kikapcsolva a készüléket, mert valóban kivételesen gazdag volt ez a hét az éteri teátrum szempontjából, mégsem vagyunk felhőtlenül boldogok, sőt - ám ez rendhagyó módon nem a műsorkészítőkön múlott.
Az ingerküszöbünk bizonyos területeken igen magas - ez alighanem összefügg azzal, hogy más területeken meg igen alacsony. A művészet úgy általában is rosszul jön ki ebből a polarizáltságból: a rikító színekre, a felkiáltó mondatokra, a félperces klipekre, a rengeteg decibelre szocializált közönség nehezen hallja meg egy összetett mondat második felét.
Ritkán játszik heroikus figurákat, de a legalamuszibb lókötők is szimpatikussá válnak, ha ő bújik a bőrükbe. A Katona József Színház művészével a magamutogatás egyre csökkenő vágyáról, a színházak fenyegetettségéről és persze a nemrég bemutatott Gorkij-darabról, a Kispolgárokról is beszélgettünk.
Amikor a Marica grófnő bemutatóját helyettesítő vigalmi gálaest nyitóképében Bacchus isten eljárta botoló táncát a Háry János Intermezzójára, voltaképpen már sejthettük, hogy szürreális élményben lesz részünk a magyar bor méltó megünneplésének jegyében, illetve annak örve alatt.
Az akkor már világhírű radikális csapat 1992-ben járt először Budapesten, és most már negyedik alkalommal érkeznek új előadással a Trafóba. A kortárs tánc örök rebellisei február 22-24. között állnak színpadra, és veszik górcső alá - ezúttal a vallási fanatizmust.
Amikor Sztupa és Troché a pohár fenekére néztek, nos, azt rendszerint a nyilvánosság kizárásával tették, ráadásul külön-külön. Otthon, ki-ki az övéi szerető és hasonszándékú karéjában. Ám amikor - ritkán - mégis kivételt tettek, s együtt, nyilvános helyen ittasodtak le, abból mindig lett valami kalamajka, és nem egy ilyen alkalom a hatóságok szükségszerű kiszállását is magával hozta.
Steve McQueen Éhség című filmjében robbant a filmes köztudatba. A szégyentelenben - amely nemrég került a magyar mozikba - újra összeáll felfedezőjével, hogy megrajzolják egy szexfüggőségben szenvedő férfi portréját. A torontói és a San Sebastián-i filmfesztiválon is beszéltünk vele.
Korrekt darab - abból a szempontból biztosan, hogy nem akar másnak látszani, mint ami. S bár néha kifejezetten örülnénk, ha legalább pár percre megpróbálna másnak - mondjuk ötletesnek, izgalmasnak vagy épp szórakoztatónak - tűnni, végül is értékelhetjük azt a rendíthetetlen közlési vágyat, amivel a film készítői tuszkolják előre történetüket.
"Tagadhatatlan, hogy művészete egészben nem egészen jóhiszemű; de nem többet ér-e ez a grandiózus rosszhiszeműség minden becsületes, izzadó jóhiszeműségnél?" - fogalmazott Csáth Géza 1908-as híres Puccini-esszéjében, a divatos operakomponista legfontosabbnak talált ismertetőjegyére, az azonnali hatás felkeltésének makacs vágyára rámutatva.
Kevés olyan könyv akad Magyarországon, sőt a világban, mely rejtélyesebb volna, mint a Rohonci kódex - miközben a közelmúltig komoly szakember szinte nem is foglalkozott vele. A kódex kevéssel felfedezése után rögvest a szégyenpadon kötött ki, hiszen jeles tudós férfiak mondták ki róla a lesújtó verdiktet: közönséges hamisítvány!
Az előzménykötethez, a 2010-ben ugyancsak Romsics Ignác szerkesztésében megjelent Magyarország az első világháborúban (lásd: Egy század forrásága,Magyar Narancs, 2011. február 24.) című kiadványhoz hasonlóan a kiadó ezúttal is színvonalas produktummal állt elő.
Ha olyanok lennének a könyvborítóink, amilyeneket megérdemlünk, az elmúlt évek felhozatala alapján egy megengedő, a Nyugat felé nyitott, kalandozó kedvű (de nem feltétlenül hátrafelé nyilazó) nép képe rajzolódna ki lelki szemeink előtt.
Ennyire egyértelmű még soha nem volt az eredmény dicsőségtáblánk történetében.
Az utóbbi években a "skandináv krimi" fogalma amolyan áruvédjegy lett Magyarországon; jól eladható márka, nagyjából könnyen körülírható műfaji ismérvekkel. A siker forrása sok tényező lehet, a "dán film" látásmódjától kezdve az amerikai típusú thriller részleges kifáradásán át egészen az olvasók egzotikumigényéig, melyet csak fokoznak a számunkra leírhatatlan és kiejthetetlen nevek.
A fiatal költőgeneráció legjobbjai és irodalmi sikerlistánk szavazói szerint egyaránt az egyik legfontosabb kortárs költő. De legutóbb nem versekkel jelentkezett: tavalyi esszékötete, a Kezünk idegen formákba kezd kapcsán beszélgettünk giccsről, önhazugságról, József Attiláról és a Maffiózókról.
"Az ilyesmit hívják ígéretes első kötetnek. A másodikra érdemes lesz várnunk - nekünk és a szerzőnek is" - írta Vári György a szerző debütálásáról a Narancsban tavaly márciusban. Ebből is kiderülhet: Lázár nem várt.
A szemünk láttára nő föl, érik be egy friss, fiatal költőnemzedék, melynek egyetlen öröksége az örökös szorongás, s ezt osztja meg, mert már csak ez maradt neki. Kudarc, szégyen, magány és mozdulatlanság - ezek a hívószavai a negyvenöt számozott költeménynek.
Tóth Krisztina mint éles szemű megfigyelőt mutatta be a Literán, és akkor is igaza volt, ha tudjuk, ő is mondja, hogy minden valódi költő az - az különbözteti meg őket egymástól, mire figyelnek, és honnan néznek. Kemény Lilinek van nyelve és önálló költői világa, akkor is van, ha még óhatatlanul emlékeztet egy nagy hatású költőére, akinek köpenyéből immár másfél nemzedéknyi induló költő próbálkozik kibújni, és aki történetesen Kemény Lili édesapja, de mondom, nem csak neki probléma tőle elszakadva megszólalni.
Mértéktartóan karcsú, jó arányérzékkel szerkesztett, meglehetősen határozott hangon megszólaló, karakteres kötet az 1987-ben született költő első verseskönyve. A cím egyértelmű utalás a pszichológiai kísérletre, amikor az elpusztult anyacsimpánz teteme mellé egy meleg és szőrös tárgyat helyeztek, s a bébimajom inkább a meleg testet választotta valódi, ám kihűlt anyja helyett.
Nyikolaj hazatér a háborúból, és a munka frontján is hőstetteket hajt végre. A jóisten se tudná megmondani, hány tonna orosz (szovjet) regény született hasonló felütéssel, azonban mindjárt más a helyzet, ha Koljan nem a második világ-, hanem a csecsen háborúból tér haza.
A könyv címe és borítója kissé megtévesztő: a fegyvert szorongató Bruce Willis, a Sin City nyomozója s maga a képregényből készült kultfilm szóba kerül ugyan, de csak a 100. oldal után.
Ahogy egyre több az információnk, a tapasztalatunk a jelenről, egyre gyorsabban csúszik hátra emlékeinkben a múlt. A kerek évfordulók - például a saját születésnapunk - alighanem inkább csak afféle atavisztikus mankók az emlékezéshez, ahhoz, hogy visszarántsunk ezt-azt a feledésből, de jók azért az elmerengéshez is minden dolgok tünékeny voltán.
A magyarországi textilművészet 1968-ban kezdődő felfutása két okra vezethető vissza. Lévén iparművészet, kívül esett a - leginkább a képzőművészeket vegzáló és ellenőrző - kultúrpolitika érdeklődésének területén, ily módon képviselői könnyebben kísérletezhettek, másrészt (ezzel összefüggésben) élhettek a festészet és a grafika eszközeivel, s a szobrokhoz hasonlóan kiléptethették műveiket a térbe.
Egy nappal a diáktüntetés után érkezünk a helyszínre, az Egyetem tér nyugodtabb nem is lehetne. Járókelő alig, a félig "sétáló" Kecskeméti utca napsütötte díszburkolatán szikrázik a maradék hó. E késő téli romantikát legfeljebb a jeges széllökések árnyékolják, ám nincs baj, hiszen vendéglátóhelyek serege kínál biztonságos védelmet.
Annyi jó, külföldről importált ötletet és koncepciót honosítanak meg itthon a gasztronómia világában is, hogy néha érthetetlen, miért pont a legegyszerűbbekre nem csapott le még senki. Itt van például a szomszédos Bécsben az óriási népszerűségnek örvendő Meierei tej-és sajtbár.
Nyáron ünnepelné alapításának 100. évfordulóját a BKV Előre SC, de a jelek szerint nem fogja. A közlekedési vállalat fizetésképtelen, a sportlétesítményeinek fenntartására nincs pénz. Az érintettek legfeljebb azzal vigasztalhatják magukat, hogy az egyesület már sokszor átalakult, sőt egyszer meg is szűnt.
Mostanában már nálunk is a halpiacok sztárja a Pangasius avagy cápaharcsa - ideje volt, hogy az uszonyosok nyomában megérkezzenek a velük kapcsolatos félelmek is.
A Megaupload pár héttel ezelőtti leállítása után újabb nagyvadat ejtett a nemzetközi tartalomipar. Ezúttal nagy, nemzetközi tudományos könyvkiadók koalíciója érte el, hogy a Gigapédia nevet viselő elektronikus kalózkönyvtár befejezze működését. A két kalózoldal hasonló okokból hasonló véget ért, de eltűnésük következményei nagyon is különböznek egymástól.
Több százezer nő szaladgál a világban rossz minőségű szilikonnal dúsított mellekkel, ugyanakkor a hatalmas botrányt kavart PIP-implantátumok ügye jóval többről szól egy nagyszabású csalásnál: a felelősséghárítás és az etikátlanság legkülönfélébb megnyilvánulásai rajzolódnak ki belőle.
Bár tavaly sokan a felsőfokú művészképzés teljes ellehetetlenítésétől - az állami ösztöndíjas helyek megszüntetésétől, az öt intézmény összevonásától - tartottak, most úgy tűnik, a képzés alapjai stabilak maradnak. Igaz, a régi problémákat a most elfogadott felsőoktatási törvény sem próbálta megoldani, teremtett viszont néhány újat.
