Könyv

"A világirodalom egyik legmagányosabbja. A világirodalom egyik legnagyobb formaművésze... A legeurópaibb latin-amerikai (fehérek közt egy... na igen). A legkevésbé ismert a század legnagyobbjai közt" - írta Esterházy Péter az irodalmi publicisztikáira oly jellemző okos és túlzó lelkendezéssel öt éve, amikor a L'Harmattan Kiadó útjára indította kilenckötetesre tervezett szériáját. "E most induló Cortázar-sorozat egyik fénypontja lesz a később megjelenő nagy regény, a Rayuela (Ugróiskola), ahogy lazán mondani szokás, a spanyol (nyelvű) Ulysses." Volt tehát várakozás, mégpedig joggal, hiszen az argentin író (hogy a legeknél maradjunk) a világirodalom egyik legrafináltabb novellistája, aki a ritkás és esetleges korábbi megjelenések után végre nálunk is egyszerre krimiszerűen izgalmas és felfejthetetlenül összetett elbeszélések szerzőjeként vált ismertté. Most pedig itt a "fénypont", a legendás nagyregény, de egyelőre nemhogy az eladási toplistákon nem találkozunk a könyvvel, de lapunk irodalmi rangsorának ítészei sem nyugtázták az eseményt.

Nem volt szándékukban botránykönyvet írni, csupán egy 17. századi kasztrált énekes élettörténetét szerették volna regényesen elbeszélni. Mire azonban az Imprimatur végére értek, hamar éreztették velük: vatikáni érdekeket sértettek. Bár Olaszországban a mai napig nem hivatalos tiltólistán szerepelnek, az Imprimaturnak azóta két folytatása is született, s a szerzők még további négy részt ígérnek. A történész-író házaspárral a sorozat második kötete, a Secretum magyar nyelvű megjelenése alkalmából beszélgettünk.

"1943-ban már talán senkit sem kell meggyőzni Magyarországon róla, mily fontos a szomszéd népek, kiváltképpen a szlávok szellemi életének, történetének, társadalmi fejlődésének ismerete" - az 1987-ben elhunyt kitűnő szlavista, Gogolák Lajos győzködte imigyen a honi tudományos közéletet az Egyetemes Philológiai Közlönyben, hogy aztán írása végén maga is lemondóan belássa sürgetésének hiábavalóságát. A helyzet hetedfél évtized múltán sem változott sokat - hogy mást ne mondjunk, az elébb idézett Gogolák németül írt háromkötetes alapműve a szlovákok történelméről (Beiträge zur Geschichte des slowakischen Volkes, München, 1963-1972) máig nem olvasható magyar fordításban -, az egymás iránti közömbösség kölcsönösnek mondható. És persze változatlan az is, hogy a térségi önismeret hiánya, a dolgok nemtudása továbbra is táptalaja az ostoba előítéleteken alapuló szűk látókörű kisnemzeti nacionalizmusoknak.

Lantos Péter Sínek és sorsok címen lefordított regénye szerzője élettörténetét meséli el bonyolult szerkezetbe ágyazva. A makói kisgyerekkor tereinek, hangjainak, illatainak történetét, az ausztriai táborrendszerbe történő deportálásét 1944-ben (Leipnikeréknek - a szerző később változtatta meg a nevét Lantosra - úgymond "szerencséje" volt, azon kevesek közé tartoztak, akikkel nem Auschwitz felé indult a vonat), a szegedi egyetemi évekét, a keserves pályakezdését és - messze a legkisebb terjedelemben - emigrációjáét, fényes karrierjéét Nyugaton.

Ingo Schulze a német rendszerváltozás tematikáját járja körül népszerű novelláiban, regényeiben (A boldogság 33 pillanata, Szimpla sztorik, Új életek), amelyek sorra jelennek meg magyarul. A negyvenhat éves szerzővel új regénye, az Adam és Evelyn megjelenésének apropóján beszélgettünk Budapesten.

Életének 101. évében elhunyt Lévi-Strauss, a modern antropológia és korunk társadalomfilozófiájának kétségkívül egyik legmeghatározóbb személyisége. A francia tudós nézetei nemcsak szűkebb tudományterületén fejtettek ki rendkívüli hatást, hanem alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a nyugati gondolkodásban az évszázadok során az úgynevezett primitív társadalmakkal szemben szervesült előítéletek oldódjanak. Életműve az antropológia, de általában a társadalomelmélet tudománytörténetének megkerülhetetlen fejezete.

1. Marcel Proust: A megtalált idő. Az eltűnt idő nyomában 7.

"Ha a Hold a hetedik házban áll, és Jupiter Mars mellé kerül, akkor béke honol a bolygók közt, és a csillagok szíve felderül" - szól a Hair című musical betétdala, melynek kezdő sorát Rakovszky kötetcímmé emelte.

Tíz évvel ezelőtt a Lotte Lenya titkos éneke című verseskötetével robbant be a köztudatba. A nagy belépőt a Café X című második verseskötet, A Maffia-klub című regény és rendhagyó médiaszereplések sora követte. A dalszövegeket, újságcikkeket és forgatókönyveket is jegyző extravagáns írónővel új verseskötete, a novemberben megjelenő Cigánykártya ürügyén beszélgettünk.

Első verseskötete tíz évvel ezelőtt jelent meg - a napokban kerül a boltokba a harmadik, M1/M7 a címe. Van némi színházi előélete is: nemrég mutatták be Oidipusz gyermekei című művét, amely tekintélyes elődök közreműködésével készült, de mégis az övé. Szálinger Balázs erdélyi költő - Keszthelyen született, Budapesten él.

Talán felesleges gondolatkísérlet ötven év távlatából meghatározni azt a momentumot, amelynek egy zenész a későbbi művészi szabadságát és kaméleonszerű alakváltozásait köszönheti, Lou Reed különös életvonalából mégis muszáj kiemelni egy súlyosan meghatározó élményt. Az ötvenes évek végén szülei elektrosokk-terápiára küldték a tizenéves Lewis Alan Reedet, hogy azzal gyógyítsák ki homoszexuális hajlamából - a brutális kezelés súlyosan megváltoztatta Reed külvilághoz való viszonyát, gyakorlatilag minden együttérzési képesség megszűnt benne, világlátása töredezett lett, és rádöbbent arra is, hogy legalább nyolc személyisége van (a jegyzetfüzetében így írt erről: "Felébred az ember reggel, és azt gondolja: na vajon ma melyikük jön elő? Aztán kiderül, melyikük, és az ember elzavarja"). Mondhatni kézenfekvőnek tűnik, hogy a rock 'n' rollban talált menedéket: 12 évesen már saját dalokat ír, zenekart alapít, 15 évesen kiadja egy saját számát kislemezen, és mindezekkel kitartóan rémíti őseit. Lou bosszúja hosszú és botrányos: amikor egyetemistakorában megalapítja első zenekarát (LA and the Eldorados), folyamatosan provokálja az embereket öltözködésével, továbbá állatként viselkedik a koncerteken (annyira, hogy Pasha and the Prophets álnéven kell fellépniük) - pedig ő csak más akar lenni, mint a többiek.