Könyv

részeg napokrészeg éjekami közelmessze széledlucsok mocsokzokog tocsogöreg majommotyog makogszáraz éjekszáraz napoksara peregsívó homokhomok évekévtizedeksivatagiszele sziszegholott élekholott halokhalott élőélő halottegész valómnemvalóságkoszorú-drótrothadt rózsákamit én csakfélve sejtektudván tudjákmár a sejtekegész lényemlüktet gennyednem fogadnakbe a mennyeknem fogadnakbe a poklokhalálombabelebotlokesetlen beverem orrommint a bohóca porondonvalaki másnem én vagyokki az ágyonhűlten vacogkiben ételnem maradikmár a szájánátal szarikhasa püffedszára száradzsibbad lüktetszíve fáradszikla közönytompa fogolymár csak sugárszike fogjaaztán néhamégis mégisföllobbantjaa poézisde többnyiremégse mégsenem érdeklimár a vég seállandó kínéle tompulbizony már csakegyet gondolbárha végreodalenneés fekünneodalenn e.A vers a Magvető Könyvkiadónál megjelent Amíg lehet című kötetből való. . .

Lapzártánk egybeesik azzal a határnappal, amit Schwajda György kormánybiztos adott magának és az eddigi utolsó pályázat nyertesének, Vadász Györgynek arra, hogy megállapodjanak valamiről, amiből talán kinőhet a Nemzeti Színház nevű, elátkozott épület. E több mint százötven éves történet legfrissebb epizódja idején egy dolog biztos: megette a fene az egészet.

A Szolnoki Szigligeti Színházat nevezhetnénk egyszerűen Schwajda-színháznak is, hisz a direktor személyisége markáns és egyértelmű arculattal, szellemiséggel ruházta fel. Kiszámítható, érték- és hagyományteremtő alkotóműhellyé vált, figyelemre méltó törzsközönséggel és művészi színvonallal, élő legendákat felvonultató színészgárdával terjesztette a kultúrát, prezentálta az egyetemes és magyar drámatörténetet. Eddig mindenképp.

Úgy látszik, a könyv még mindig sokak napi tápláléka, különben nem lehetne megrendezni évről évre a könyvhetet. A fogyasztási szokások viszont a tapasztalat szerint erősen megoszlanak.

Békés megye képviselő-testülete március 31-én - ellenszavazat nélkül - úgy döntött, hogy felszámolja a megyei múzeumi hálózatot. Civilizált országban a jogszabályok lehetetlenné teszik az ilyesfajta cselekedetet, és Magyarország ilyen ország. A döntés ott sérti meg a vonatkozó törvényeket, ahol csak lehet.

Február 3-8. között a Budapest Kongresszusi Központban rendezik a 31. Magyar Filmszemlét. A nyitó előadáson Mészáros Márta Kisvilma (Az utolsó napló) című filmjét, zárásként Szabó István művét, A napfény ízét vetítik, versenyen kívül, a "nem szakmai" közönség a Puskin és a Toldi moziban mustrálgathatja a termést: a versenyprogramban 24 nagyjátékfilmet, 27 kísérleti és kisjátékfilmet és 31 nem fikciós (dokumentum) filmet mutatnak be, s lesznek információs vetítések is.

Beindult a nagyüzem, az elsősök megkapták a kétkötetes olvasó- és daloskönyvet, a postaládába becsusszant a millenniumi év koronás nyitányát megörökítő színes füzet, az előttünk álló, május 26--28-i hétvégén az ország huszonkilenc települése kap millenniumi zászlót valamelyik fontos embertől, miközben ugyanennyi asszony teszi azt, amit egy zászlóanyának tennie kell; a beszédírók a mondataikat, a szobrászok Szent István arcát pofozgatják, a romok megújulást, az emlékparkok kertészeket, a szerencsés művészek ösztöndíjat várnak.

Ne lőjetek! - sikoltja az osztrák Lena, Gustl nője a hangosbemondóba ékes szovjet nyelven az andaui híd osztrák oldalán valamikor 1956 novemberében, az orosz katonák legnagyobb megdöbbenésére. És persze minden magyar menekült sértetlenül hurcolkodik át a szép és szabad világba. És még nem is ez a legkínosabb jelenet az osztrák rendezőmatuzsálem, Franz Antel trilógiává duzzadt etűdjeinek utolsó darabjában. A 87 éves mester már elkövetett egy s mást az osztrák nemzeti mítosz építésének nemes célzatával.

Köszönjük, Olvasó! Derekasan teljesítettél, a faxunk elromlott, de nem haragszunk. Ennyi buta kérdésre ennyi helyes felelet tavaly ilyenkor érkezett utoljára. Szerkesztőségünk természetesen a legtávolabbról sem ért egyet veled, de ha ez vigasztal: önmagával sem. Ezért aztán pillantsunk az alábbiakra, ha másért nem is, pusztán a tisztánlátás végett.

Miközben ölbe tett kézzel lestük, ahogy lestrapált faxunkról gördülnek az 1999 legjeire vonatkozó olvasói válaszok, kérdéseinkkel közvetlenül is megtámadtunk néhány embert. Hogy szerintük mi volt a 90-es évek kultúrájának, kulturális közéletének legjellemzőbb vonása, hogy moziban, színházban, kiállításon, koncerten, tévéből és könyvekből kitől, mitől kapták a legmaradandóbb vagy leginkább felejteni való élményeket, ilyesmik - volt vagy ötven belőlük. Mármint a kérdésekből. Itt meg olvasható három - a válaszokból.

Kérdhetném, némi rosszmájúsággal persze, ami az efféle hírességekkel szemben illetlenség, de annyi baj legyen: voltaképp ki is ez az Andrzej Wajda? Akit most Steven Spielberggel az élen hetven vezető amerikai filmes javasolt életmű-Oscarra, s akit a Los Angeles-i Filmakadémia elnöke, Robert Rehme "korunk egyik legtiszteletreméltóbb filmeseként" méltatott, hisz "a közönséget az egész világon a történelem, a demokrácia és a szabadság művészi szemléletével ajándékozta meg", ám aki hosszú időn át a letűnt rezsim dédelgetett gyermeke volt, aki annak idején nem röstellt úgy nyilatkozni a Hamu és gyémántról, hogy "se megalázni, se rehabilitálni" nem akarta azokat, akik "a felszabadulást követő idők zűrzavarában jóhiszeműen a rossz oldalra álltak", ám még kevésbé kívánta "kétségbe vonni azok igazát, akik azonnal megtalálták a helyes utat", sőt később, évtizedek múltán is, amikor már jószerivel az egész lengyel szellemi élet a föld alá kényszerült, ő még hosszú ideig megpróbált "semleges" maradni a hatalom és az ellenzék kötélhúzásában. Kérdhetném, mondom, de nem kérdem. Már csak azért sem, mert úgy látszik, megteszi ő magamagától. Az Oscar-díj átvétele után a Gazeta Wyborczának adott első interjújában, kissé talán dadogva, de egyszerre erről kezd el beszélni: "Nekem nem az volt a dolgom, hogy politikával foglalkozzam. Én a filmjeimmel politizáltam, és pontosan tudtam, hogy

Miközben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készülődők szeme előtt holnapi és holnaputáni kiadványok és üzletek lebegnek, a tegnap és tegnapelőtt papírra vetett betűk piacát soha nem látott konjunktúra élteti.

Múlt heti rendkívüli ülésén a fővárosi közgyűlés április 15-ig adott időt a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványnak, hogy közös megegyezéssel bontsák fel 1992-es szerződésüket, s április 21-ig, hogy igazolja, megvan a következő szezon fedezete. Ha az alapítvány makacskodik, a főváros május 31-i hatállyal egyoldalúan szerződést bont. Megkezdődött a visszaszámlálás.