Könyv

Tudják, mi az a pacuha? Vagy a választási malac? Krumpligánicát biztosan ettek, legfeljebb dödöllének hívták. Efféle, eltűnőben lévő szavakat gyűjt össze a Mit jelent? diákszótár.

Mihez kezdjen az ember egy vitathatatlan zseni elkallódott, elfelejtett, kiadatlan kéziratával, sok-sok évvel a szerző halála után, egy másik kultúrában, egy másik történeti korszakban?

Van képetek ármánykodó politikai elfogultságnak minősíteni a jajszót, ami a politikai manipulációtok nyomán felhangzik.

Tekerjük vissza most a filmet az elé a tavaszi mosolygós kedd reggel elé, amikor Esterházy Péter hosszasan kereste a tornanadrágját, majd, mintegy a keresgélés közben kialakuló heves házastársi zsörtölődésből kisarjadt a mű, amelyet nem is a címén, hanem a színén szólítunk: ez a Pispeklila Könyv (Termelési-regény, 1979). Azért épp ide kell, hogy tekerődjön a film, mert ez volt az az idő, amikor a magyar irodalom még úgyszólván Esterházy Péter nélkül létezett.

Megrázó és kijózanító interjú Schein Gáborral a holnapi Narancsban.

A vártnál több Alexandra-könyvesboltot nyitnak újra a versenytársak, és a márkanév sem tűnik el teljesen. A kiadók azonban állami segítség nélkül aligha látják viszont a könyvóriáshoz vándorolt pénzüket.

Felmérések szerint az olvasó gyerekek empatikusabbak, és érzelmi életük gazdagabb, mint nem olvasó társaiké – bár az okozati összefüggés nem egyértelmű.

Lehetett sajnálni a szükségállapotos lengyeleket a nyolcvanas évek elején, de a többség inkább csak lesajnálta – ugye, emlékszünk még a húsjegyes viccekre? –, vagy egyszerűen alacsonyabb rendűnek gondolta őket; a „lengyel” a seftelő szinonimája volt ekkor, nem a jó baráté.

Megannyi hozzáértő jól megalapozott ítélete szerint ugyan Mozart zenéje is komoly figyelmet érdemel tőlünk, de azért, mi tagadás, az élete és a személyisége körül még így is tartósan (fel)fokozottabb az érdeklődés.