Napi hangfelvétel: Vogel Evelin tényleg 30 milliót követelt Magyar Pétertől

  • narancs.hu
  • 2024. november 12.

Belpol

Az alkudozásról szóló beszélgetést mindkét fél felvette titokban, Vogel Magyar tőzsdei ügyeiről is beszél.

Könnyen érthetően kiderül, hogy Vogel Evelin tényleg 30 millió forintot kért Vogel Evelin a magára a Tisza Párt pénzügyeseként hivatkozott Hanzel Henriktől. Ez abból a titokban rögzített felvételből derül ki, amit ugyanarról a titokzatos címről küldtek el több szerkesztőségnek is, és ezúttal már több, mint másfél órányi beszélgetést tartalmaz Hanzel és Magyar Péter exbarátnője között. 

Vogel szerint Magyar rosszul bánt vele, és megromlott a kapcsolatuk, szerinte viszont ő nem kapta meg a jussát abból, hogy a motorja volt a Tisza Párt első lépéseinek. Ezek szerint 30 millió forintot ér, és ezt kérte el Vogeltől, aki állítása szerint azért ment el a találkozóra, mert Magyar megkérte. A beszélgetésben szó van arról, hogy Magyar – a nő elmondása szerint – kilencvenmillió forint értékű részvénnyel rendelkezik, ezeket bennfentes tőzsdézéssel szerzett, és Vogel úgy gondolta, ezeket kéne eladnia a kifizetéséhez.  Bár korábban zsarolásról beszéltek, konkrét retorzióról nincs szó a felvételen.

Minden jel szerint Vogel és Hanzel is felvették a beszélgetést: az első verziót Hanzel küldte szét és küldött ki belőle négy percet összevágva, míg ez a másfél órás verzió már Vogel részéről érkezett. Vogal azzal érvelt, hogy ő üzletet akart volna nyitni, amikor Magyar elindította a politikiai karrierjét, ráadásul ő mutatta be a legfontosabb embereket a pártelnöknek, miközben ő maga mindenkit elvesztett.

A felvételből még kiderül, hogy Hanzel felajánlotta Vogelnek, hogy 500 ezer forintos részletenként, fizetésnek álcázva fizetik ki a lelépési pénzt.

A Tisza Párt az újabb hangfelvétel kapcsán a következő közleményt adta ki: „A TISZA Párt elnöke feljelentette zsarolás kísérlete miatt Vogel Evelint. A bűncselekmény elkövetését 6 tanú és a ma kiszivárogtatott újabb felvétel is bizonyítja. A TISZA Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására.

Vogel Evelin rövid időn belül másodszor kerül a figyelem középpontjába: első körben a kormánymédiában hangsúlyozta, hogy Magyar Péter nehezen beszámítható figura, aki rosszul bánt vele a párkapcsolatuk során, másodszor pedig Magyar állította novemberben egy sajtótájékoztatón, hogy miután nem fizetett neki 30 milliót, Vogel megállapodott Kubatov Gáborra, a Fidesz pártigazgatójával. Magyar szerint Vertán György üzletemberen keresztül havi 5 millió forintot és a belvárosi lakást biztosítja a nőnek. Vertán hétfőn megerősítette, Vogel a lakásában lakik, azonban tagadta, hogy pénzt adna neki. Hétfőn az első hangfelvétel is eljutott a sajtóhoz, ezen büdös szájú emberekről és nyugdíjaskommandóról beszél a Tisza Párt elnöke. Magyar szerint a felvétel összevágott és manipulált.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.